Jelentős tetőkárokkal búcsúzott az idei nyár is

2017-09-25 08:08:45 | Módosítva: 2017-09-25 08:12:55

Ma már az extrém időjárási viszonyok idehaza sem ismeretlenek, sőt a hosszú távú előrejelzések alapján egyre szélsőségesebb meteorológiai jelenségekhez kell majd hozzászoknunk. Beszédes adat, hogy a Magyar Biztosítók Szövetségének jelentése szerint 2010 és 2016 között, a májusi-augusztusi időszakokra vetítve közel egymillió viharkárt térítettek meg a biztosítók több mint 73 milliárd forint értékben.


Ez a szám azért is megdöbbentő, mert hazánkban mintegy 4,4 millió lakóépületet tartanak nyilván, és ezek közül minden negyedikben keletkezett sérülés a viharok miatt az elmúlt hat évben. Az idei nyár sem lógott ki a sorból. Augusztusig országszerte mintegy százezer bejelentés érkezett a biztosítókhoz a több milliárd forintot elérő viharkárokról. Ahogy eddig is, most is a legnagyobb veszélyben a házak tetőzetei voltak. Emiatt is javasolja azt a svédacél tetőket gyártó Swedsteel, hogy a tulajdonosok szakemberek megbízásával mérjék fel a tetőzet vihar utáni állapotát, és mielőbb végeztessék el rajta a javításokat, vagy a tető cseréjét annak érdekében, hogy az még évekig ellenállónak bizonyuljon a növekvő UV-B sugárzással és hőhatásokkal, a rendkívüli széllökésekkel, a jégverésekkel, vagy éppen a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű esővel szemben.

Fontos tisztában lenni vele

A tető tartósságát együttesen három tényező határozza meg: a kiválasztott tetőfedő termék minősége, a megfelelő műszaki tervezés, valamint a szerelés színvonala. „Egy alacsony minőséggel, kis anyagvastagsággal rendelkező terméknél a töredékére redukálódhat a várható élettartam. Már egy hevesebb vihar is tönkre teheti a kis terhelést elbíró burkolatot, ezért mindenképpen jobb minőségű tetőfedő anyagok ajánlottak.” – hangsúlyozta Alyyan Nabeel, a cég ügyvezető igazgatója.

Azért, hogy a tető tartósan a helyén maradjon még szélsőséges időjárási körülmények között is, a szereléshez felhasznált kötőelemek minőségére és pontos darabszámára is oda kell figyelni, mert hiába a minőségi burkolat, ha az nincs szakszerűen felrakva, akkor az ingatlan ugyanúgy veszélyben van.


A viharok után szakemberrel kell felméretni a tetőszerkezetet, és ha teljes cserét kell-e végrehajtani érdemes az idehaza egyre népszerűbbé váló cserepeslemezes megoldásokat is számba venni. Kiváltképp azért, mert a cserepeslemezek tömege töredéke a hagyományos cserepek önsúlyának, ami komoly érv a tetőszerkezet teherbírásának figyelembevételekor. További előnye a nagytáblás szerelési technológia, aminek köszönhetően sokkal gyorsabban lehet a tetőt biztonságossá tenni. Ugyanakkor ennél a terméknél sem mindegy, hogy melyiket választjuk. Jó tudni, hogy az esetükben a nagyobb lemezvastagság jobb teherviselő képességgel párosul. A várható élettartam szempontjából pedig a horganyréteg vastagsága az irányadó, mert ez biztosítja a korrózió elleni védelmet.


Magyarországon a horganyrétegre nincs minimumkövetelmény megállapítva, ezért a Swedsteel-nél a szigorúnak tekinthető svéd szabvány előírásokat veszik alapul, ami 275 gramm/m2 horganyrétegezést ír elő. Ezen túlmenően, a vállalatnál a svédországi időjárási körülményeket és tapasztalatokat is figyelembevevő, legkorszerűbb gyártástechnológiával állítják elő a tetőfedő termékeket, ami gyakorlati szempontból azt eredményezi, hogy akár a több méteres hótakaró súlyát, illetve az özönvízszerű esők okozta többletterhelést is biztonsággal, károsodás nélkül viselik.

www.svedacel.hu

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Óvintézkedések a viharral szemben

A tavasszal, nyáron a szeles, esős viharok szakaszába lépünk, amikor egyre gyakrabban csörög a biztosítóknál a telefon. Legtöbben megrongálódott tetőt, ledőlt kéményeket, kidőlt fák okozta...


Villám- és túlfeszültség-védelem

A nyári zivatarok jelentős villám tevékenységgel párosulnak. Afelhőkben felhalmozódó hatalmas feszültségek nagyobb részben a szomszédos felhők felé kisülnek, miközben óriási energiák szabadulnak...