Vályog

Egy régi-új építőanyag

A szemcsés összetevő lehet természetes előfordulású vályog, amely vályogos talajból termelhető ki, vagy lehet agyag és homok meghatározott arányú keveréke. A természetes vályog nem azonos az építéshez használt vályog fogalmával. A vályogba kevert szálas anyag lehet nehezen bomló növényi rost, ami leggyakrabban szalma, pelyva, törek, forgács vagy növényevő haszonállat trágyája. A szálas anyag ugyanis megerősíti a vályog keverékét, így kevésbé repedezik, a nyomószilárdságot pedig az agyag biztosítja.

A vályogtégla készítésekor a nedves, képlékeny vályogot formába öntik, majd kiszárítják. A túl gyors száradás a téglák megrepedését okozhatja, ezért az árnyékban történő szárítás előnyösebb. A vályogtéglákat soha nem égetik ki. A vályogtégla azonban önmagában ma már nem alkalmas lakóépületek teljes építésére, mert az ÉMI előírásai szerint – földrengés és egyéb statikai szempontok alapján –, a vályogtégla csak vázkitöltő falazatként használható. Ezért az építéséhez merevítő-, tartópillérek (segéd tartószerkezet) beépítése szükséges. Ennek ellenére több száz lakóház épült évtizedekkel ezelőtt tisztán „modern” vályogtéglából, statikai erősítés nélkül, mert a minősítés akkor még nem volt ennyire szigorú. Ám ezek az épületek még ma is állnak, vélhetően az állandó karbantartó utókezelések eredményeként.

A vályog azonban újra gyakran használt, környezettudatos építőanyag. Egyre többen fedezik fel előnyeit, hogy mindent kielégítő egészséges és energiatudatos otthont építsenek belőle. Ezt segítik elő az EMI minősített és beépítésre kész vályogtéglák, de vakolat, felületi glett anyag és azok színezéséhez használható vályog festék is beszerezhető. Így elkerülhető a nem anyaghoz illő (párazáró) bevonatok miatt bekövetkező néhány nem kívánt hatás, mint pl. a penészesedés.

A vályogból készült épületek létrehozásának szigorú követelményei vannak, aminek a betartása az építtetők érdekében kötelező. Vályogtéglákból külső és belső teherhordó falak, kitöltő térelválasztó falak is építhetők. Földszintes építmények teherhordó falaként azonban égetet tégla megerősítéssel 30 cm falvastagság is felfalazható. Többszintes épületeknél a szerkezetek vastagításával, tégla vagy vasbeton szerkezettel egybeépítve növelhető a vályogfalak állékonysága. Ehhez azonban minden esetben szakszerű statikai méretezés szükséges.

A hőszigetelési határértékek teljesítéséhez külső oldali környezetbarát lélegző hőszigetelő anyagok használhatók, mint pl. a nádlemez, a szórt cellulóz, a lágy farost stb. Megfelelő rétegfelépítéssel és előtétfallal kombinálva akár a passzívház minőségű (0,15 W/m2K) falszerkezet is kialakítható.

A vályog falszerkezeteknek jó a hőszigetelésük, és e mellett kiváló a hőtárolási és hőfokcsillapító hatásuk is. Ezért igaz az a vélekedés, hogy az ilyen épületek nyáron hűvösek, télen pedig melegek. A falak páraszabályozó tulajdonságai pedig optimális szinten – 40-60% közötti tartományban – tartják a belső tér relatív páratartalmát. Feltéve, hogy nem alkalmaztak a falfelületeken filmréteget képző bevonatot. Ez ugyanis meggátolja a keletkező pára vagy a nedvesség szabad áramlását, ami a falakban rekedve károsítják a szerkezetüket. Ezt a veszélyt a készen kapható zsákos vályogfal-vakolat használatával lehet kiküszöbölni. A mészvakolat is megfelelő lehet, ha nincs benne bekevert cement, ami ugyancsak gyengíti a vályogfalak páraszabályozó képességét.

A vályogtégla fal köztudottan egészséges belső légállapotot teremt, e mellett az előállításakor elhanyagolhatóan csekély széndioxid keletkezik, és a gyártása sem energiaigényes. Bontáskor pedig az anyaga újrahasznosítható. A téglák 1600-1700 kg/m3, testsűrűsége akusztikailag és szilárdság szempontjából is kiváló, így az elkészült épület élettartama vetekszik a tömör téglákból épült házakéval. Tervezésüknél azonban alapvetően fontos, hogy teljesen egységes anyagú rendszer érvényesüljön, és ehhez az építéskor is ragaszkodni kell. Ezzel biztosíthatók majd a megépült ház előnyös tulajdonságai és hosszú élettartama.

Lásd még: Mire érzékeny a vályog?