Csepegés mentesítés

A csepegést többnyire a tömítés deformáltsága, "elfáradása" okozza. Viszont, hogy e filléres alkatrészhez hozzáférjünk, le kell szerelnünk a szelepbetétet. Ez néha nem is olyan könnyű, mint gondolnánk, mivel ezt meg a szabályozógomb, kar, esetenként pedig fedőharang gátolja. Ahány csap, látszólag annyiféle megoldása van ezeknek az alkatrészeknek, ám rögzítésük közel azonos séma szerinti. Nem árt viszont tudnunk, milyen gyártmányú a csaptelepünk, hogy javítása előtt biztosak lehessünk szakszerű megbontásukat illetően. Jó műszaki érzékkel bíró ezermesterek általában maguktól is könnyen rájönnek a dolgok nyitjára, ám a modern csaptelepeknél ajánlatos a szerviztől kérni tanácsot a szétszerelhetőséget és a pótalkatrészek beszerzését illetően.
Tömítés(ek) nélkül soha ne fogjunk a javításhoz! A hagyományos csaptelepekhez a szerelvényeket árusító üzletekben szerezhetjük be a tömítőkészleteket, amelyek az összes cserélhető alkatrészt tartalmazzák. Előrelátó ezermestereknél mindig van talonban néhány csaptömítés-készlet, vagy a csapokhoz való gumitömítés, azaz szeleptányérgumi. Ők a javítást szinte azonnal elvégezhetik.
Tegyük fel, hogy tudjuk csapunk nyitját, tömítésünk is van, de még soha nem "bőröztük meg" a csapunkat, ahogyan ezt úgy általában szokták mondani. Mi legyen az első teendőnk?
Természetesen a sarokcsap, azaz a csap alatti szakaszoló szelep elzárása, amivel megszüntetjük a csap vízellátását. Ha ilyen szerkezetet nem találnánk, akkor a vízvezeték felszálló ágát, vagy a központi főelzárót kell lezárnunk. Ez utóbbi két esetben ajánlatos a többi lakót is értesíteni a feltehetően rövid ideig tartó vízhiányról. Következő lépés a csap szabályozó gombjának az eltávolítása. A régebbi csapokon ezt a felső zárókupak kipattintása (1), majd a rögzítőcsavar kihajtása (2) után tehetjük meg. Ez szinte általános megoldás, ám van olyan csaptelep is, amelyen a zárókupak menetes, amire a kupak hatszögletű pereme alapján következtethetünk. A modernebbek némelyikén viszont csak bordás fogazású önzáró műanyag hüvely rögzíti a gombot, ezeket óvatos oldalra mozgatás közben, felfelé húzva emelhetjük le a szelepszárról. Némely külhoni csaptelep gombját nagyméretű műanyag tárcsa fedi le, ezeket is könynyű leszedni, ha felleljük azt a helyet, ahol a csavarhúzó pengéjét sérülés veszélye nélkül a széle alá csúsztathatjuk.
A gomb leszerelése után a szelepbetétet csavarjuk ki a csapból. E célra állítható csavar-, vagy megfelelő méretű villáskulcsot használjunk (3). Ha csak vízpumpafogónk van, akkor a szorítópofákkal rongy, vagy kartoncsík közbeiktatásával fogjuk közre a szelepbetét hatszögű részét, különben a menesztőrész felülete megrongálódik. A kilazított betétet kihajtva emeljük ki (4), és vizsgáljuk meg a szeleptányér tömítését. Ha a felületén bemélyedést találunk (5), ez okozta a csöpögést, mert már nem zárt tökéletesen. E gumitömítést azonban nem mindenkor kell kicserélnünk, esetenként elég, ha megfordítjuk a gumikorongot, ha annak másik oldala még nem használt. Ha viszont a tömítés szélei erőteljesen elnyomódtak, deformálódtak, akkor mindenképpen cseréljük újra, sőt ilyenkor nem árt a csap szelepülését is egyenesre marni. Ezt egy univerzális szelepülés-maróval végezhetjük el. A marót csavarjuk a csap nyakába, majd a szárára szerelt megfelelő méretű marótárcsa forgatásával munkáljuk egyenesre a szelepülés záróperemét (6). Ezzel nemcsak a rárakódott vízkövet, hanem a kopását is korrigálhatjuk. A szelepbetét visszaszerelése előtt a szelepszár felületét és tömítését sem árt megvizsgálnunk. A szelepszár mellett ugyanis egy O-gyűrű állja útját a víz szivárgásának, és ha ez már kikopott, a csaptelep nyakánál fog csepegni a víz. E hibára mosdóknál, mosogatóknál a csaptelep alját körülvevő kis víztócsából, továbbá a szelepszár elvízkövesedett "gallérjából" következtethetünk. Ilyenkor húzzuk le a tengelyt fogó hasított alátétet, vagy seeger-gyűrűt (7), és a szeleptengelyt nyomjuk ki a betétből. Előtte a szárát nem árt kissé megolajozni, hogy ez könnyebben menjen.
Vizsgáljuk meg a tengely palástját, majd húzzuk le róla a tömítőgyűrűt. Ha annak belső oldala egyenesre kopott, legjobb, ha kicseréljük, mert előbb-utóbb úgyis ez lesz a sorsa. A szeleptengelyt pedig visszahelyezése előtt kenjük be gépzsírral, hogy ezzel is egy ideig csökkentsük koptató hatását. Esetenként nem árt zsírzás előtt finom polírpapírral a palástját simábbra koptatni (8), mert ezzel is csökkenthetjük a tömítést koptató hatását. Ezt azonban többnyire csak az olcsó csapszelepek tengelyén érdemes elvégezni. A szeleptengelyt végül ne felejtsük el rögzíteni a helyén. Ha a hornyolt alátét szárai kissé kitágultak volna, akkor kombinált fogóval nyomjuk összébb a szárvégeit. Seeger-gyűrűnél ilyen problémánk nem lehet.
A friss tömítésekkel ellátott szelepbetétet ezt követően csavarjuk vissza a helyére, a szeleptengelyt behajtva zárjuk el a csapot, és ellenőrizzük, hogy a kifolyónyílásnál megszűnt-e a csöpögés, továbbá hogy a szelepszárnál sem szivárog-e a víz. Ha a megfelelő méretű tömítéseket szereltük be, és a szelepbetét sem túlságosan kopott, akkor erre szinte mérget vehetünk. Ha mégis szivárgást észlelünk valahol, akkor vagy a szelepülés marását nem végeztük el megfelelő alapossággal, vagy a szelep betét kopott ki túlságosan. Ilyen esetekben a legjobb az egész betétet újra cserélnünk, akkor biztosan megszűnik a csap csepegése.

A kézi zuhanyozóknál kevésbé vesszük észre a nemkívánatos csepegést, pedig ott sem megengedhető. A hiba oka itt is a tömítetlenség, pontosabban a gégecső kilazulása a hollandi-anyás csatlakozásoknál. A gégecsöveknek két változata, fémburkolatú- és a fémhatású műanyagcsöves van forgalomban. A fémburkolatú hajlékonyabb, mint a műanyagból készült, az igazi, fém gégecsőnek köszönhetően. Viszont egy idő után több gond is lehet vele. A vizet vezető vékony műanyagcső végéből kilazulhat a rögzítő csonk, és a vízcső vége felhasadhat (9), a fémburkolat pedig előbb kilazulhat, majd kicsúszhat a hüvelyből (10). Ezek a hibák a kézi-zuhanynál és a kádtöltőre csatlakozó hollandi-anyásnak a végén is előfordulhatnak, s ezeket ajánlatos azonnal kijavítani.
A sérült csatlakozórészt csavarjuk le, a hollandi-anyánál levő tömítést vegyük ki. Ha a műanyagcső repedt ki, akkor a rögzítő-csonkot emeljük ki a cső belsejéből. Ezt óvatosan, vékony csavarhúzó penge végével indítsuk meg, majd néhány csepp olajjal megkenve már csípőfogó pofái közé helyezve könnyen kiemelhetjük a helyéből. A vízcsövet ezután annyira nyomjuk beljebb a műanyaghüvelybe, hogy a sérült végét éles késsel, ollóval le tudjuk vágni. A már ép végű csövet toljuk be a hüvelybe, vége 10-15 mm-re álljon ki, majd a rögzítő-csonkot nyomjuk a cső belsejébe, a csővéget pedig húzzuk vissza annyira, hogy a csonk pereme a hüvelyére feküdjön fel. A csapra csatlakoztatásakor ne felejtsük el a hüvelytömítést visszahelyezni a csővégre (11), különben a csatlakozásnál erősen szivárogni fog a víz.
Ilyen módón azonban csak 5-6 cm-nyivel kurtíthatjuk meg a vízcsövet, különben az jelentősen rövidebb lesz, mint a gégecsöves burkolat, és annak mozgását nehézkesebbé teszi. Az is előfordulhat, hogy a túlzott kurtítás miatt feszesebbé vált cső kis idő múlva újból behasad, esetenként el is szakadhat. Az ilyen csövet egy azonos átmérőjű, de a szükséges hosszúságú műanyagcső beszerelésével cseréljük ki. Ehhez természetesen a gégecső mindkét végén meg kell bontanunk a vízcső rögzítését, majd az újat a sérült csőhöz erősítve könnyűszerrel a helyére húzhatjuk. A lényeg az, hogy pont olyan hosszú legyen, mint a fém gégecső kihúzott állapotában, a hollandi-anyák aljáig mérve. A csőhüvelyekbe pedig az eredetihez hasonlóan a csővégekbe nyomott terpesztőbetétekkel rögzítsük.

A fém gégecsövek végei is hajlamosak egy idő múlva a kicsúszásra, különösen akkor, ha a burkolatot tusolás közben össze-vissza tekergetjük, és így is hagyjuk. A fém gégecső ugyanis spirálisan tekercselt peremes fémszalagból készül, amely a tekercselés irányával azonosan csavarva csökkenti a burkolat átmérőjét. A befogóhüvelyeknél lényeges momentum ez, mert az elperemezett hüvelyvégeknél kicsavarodhat a helyéről. A megoldás ilyenkor az, hogy előbb 3-4 menetnyire hajtsuk vissza a befogóhüvelybe, majd a hüvely szélét óvatos kalapácsütésekkel peremezzük rá a gégecső palástjára. Visszacsavaráskor a burkolat tekercselésével azonos irányba forgassuk rá a hüvelyt, mert így kisebb lesz a burkolat átmérője, és könnyebben rácsúsztathatjuk a befogóhüvelyt. Belülről pedig nem árt kissé bővebben adagolt pillanatragasztóval is a hüvelyhez ragasztanunk a gégecső hüvelyben levő meneteit (12).
Az előbbihez hasonló hibák a műanyagcsöves kézi zuhanyozók csatlakozóinál is előfordulhatnak. Javításuk hasonló az előbb leírtakhoz. A hollandi anyás csatlakozásoknál is előfordulhat, hogy kicsúszik belőlük a műanyag cső vége, ilyenkor azonban csak ragasztással tudjuk visszaerősíteni a csővégeket. Előtte ajánlatos a csővég felületét kissé felérdesíteni, ami a ragasztó jobb tapadását eredményezi. Mást e részeken nem tehetünk.
A rézcsöves vízvezetékek forrasztott fittingjeinél is előfordulhatnak apróbb szivárgások. A hiba eleinte még jelentéktelen, később azonban a csőcsatlakozás tömítetlensége növekedhet, és a vízszivárgás egyre nagyobb tócsákat eredményezhet. A szivárgás helyét egy száraz törlőkendővel könnyen megtalálhatjuk a lemázolt vezetékcsatlakozásnál, a textília ugyanis azonnal felszívja a vizet, és a nedves folt elárulja, hol a baj (13). A vizet ilyenkor zárjuk el, majd ereszszük le a vezetékből, hogy a forrasztást ez ne gátolja. Ilyen esetekben zárjuk el a szakaszoló sarokcsapokat, vagy ha ez nem elég, az ún. strang-elzárókat, de szükség esetén a főelzárót kell használnunk. A csapok kinyitásával pedig az esetleges gőzképződésnek adjunk utat.
Következő lépésben a sérült vezetékcsatlakozás festékrétegét égessük le. A vezeték mögé helyezzünk hőálló anyagot, azbeszt lapot, vagy üvegszálas paplant, eternitlapot, de egy nagyobb csempelap is megteszi. A csatlakozó idomtól 10-15 cm-nyire csavarjunk a vezetékre jól benedvesített textíliákat, majd hőlégfúvóval, PB-gázpalackos forrasztó készülékkel (14), vagy benzinlámpával égessük le a csőrészről a festéket, és egyben szárítsuk is ki a vezetékcsatlakozást. A leégetett festéket acélszivaccsal távolítsuk el, közben teljesen koptassuk fémtisztára a felületet (15). Ezt követően újból hevítsük fel a csőidomot, majd a forró idom csatlakozási helyeire olvasszunk forrasztóónt (16). Ha a lehatárolt vezetékszakaszt előzőleg kellően felhevítettük, akkor az ón szinte azonnal felolvad, körbefutja a csőperemet, és a résbe is befolyik. Ha vízszintes csőrészen nem tökéletes a forrasztott csőkötés, akkor kissé nehezebb a dolgunk, ám az ón e helyeken is megolvad, csak nehezebb a résbe folyatni. Ezen úgy segíthetünk, hogy közvetlenül a ráolvasztása után textíliával körbe törölve, a feleslegét eltávolítva simítjuk az idom pereme mellé (17).
Ellenőrzésként helyezzük nyomás alá a vezetéket, s megint csak törlőronggyal vizsgáljuk meg, hogy a megolvasztott ón teljesen körbefutotta-e a csőpalástot, és a szivárgás megszűnt-e. Ha továbbra is ereszt a csőkötés, akkor ismételjük meg a műveletet, de most alaposabban tisztítsuk meg a fémfelületeket, mert az ón csak ebben az esetben tapad megfelelően a rézhez. Az ilyen javításokhoz lehetőleg gyantaeres forrasztóónt használjunk, mert ez jelentősen elősegíti a forraszanyag tapadását a fémekhez. A megfelelő tömítettség elérését követően a felületet megint csiszoljuk át fémszivaccsal, majd pótoljuk a kijavított rész festékrétegét.
Az ilyen jellegű apró munkákat bárki elvégezheti, nem szükséges vele szakemberhez fordulni, így mentesülhetünk a viszonylag magas javítási költségtől és a kellemetlen várakozástól is.