Modern csaptelepek

Első gondolatra az ember úgy vélheti, hogy minek fejleszteni egy csaptelepet, hiszen annak egy nagyon egyszerű funkciója van, mégpedig, hogy víz jöjjön ki rajta. Ennél azonban jóval több funkciót is elláthatnak ezek a szerkezetek...

Új lakás építésekor, vagy a meglévő felújításakor, a csaptelepek cseréjekor már számos, "okosabbnál-okosabb" szerkezet között válogathatunk aszerint, hogy igényeinknek, elvárásainknak melyek felelnek meg leginkább.

Funkció, dizájn, kényelem

Először azt kell eldönteni, hogy egy csaptelep működtesse a fürdőszobai csapot, és a zuhanyzót is, vagy ezt külön szerkezettel oldjuk meg. Ha egy csaptelepről működik a kettő, annak az előnye, hogy csak egy csaptelepet kell megvásárolni, de hátránya is van, ami annál nagyobb, minél hosszabb a zuhanyrózsához vezető vízcső. Hiszen fürdéskor, ha állítani akarunk a víz hőfokán, vagy mennyiségén
ebben az esetben mindig el kell nyújtózkodnunk a mosdónál elhelyezett csaptelepig.
A hagyományos hideg-meleg vízkeverést két tekerős csappal megoldó csaptelepek mellett már jó ideje kaphatóak hazánkban karral irányítható csapok is. Ezek egyrészt modernebb kinézetűek, ám az az előnyük is megvan, hogy egy karral oldjuk meg a hideg és meleg víz megfelelő arányú keverésének folyamatát, és a vízmennyiség szabályozását is. Ez is egy kényelmi szempont, hiszen a kart csak kicsit jobbra, vagy balra kell fordítani, és mindjárt változik a víz hőmérséklete, illetve feljebb-lejjebb állítva a kifolyó vízmennyiség is változtatható.
Ez csavaros csapoknál több menetben oldható meg: állítunk kicsit a hidegen, kicsit a melegen, ami vagy kétkezes munka, vagy kényelmetlenebb, mint a karos megoldásnál.

Takarékos megoldások

A takarékossági megoldások nem elhanyagolandók, ha figyelembe vesszük, hogy csaptelepünk ideális esetben évekig fog szolgálni bennünket, ám emellett a pénztárcánkra is jelentős hatása lesz. Ha nem vagyunk elég takarékosak, akkor a vízdíj mellett a szennyvízdíjunk is jelentősen emelkedhet. Vannak a csaptelepek esetén is nagyon praktikus és takarékos megoldások, ám (mint minden más téren is) a takarékos megoldásoknak a megvásárláskor kell megfizetnünk a borsos árát.
Karos csaptelepeknél a sietség és a rutin miatt a használók többsége általában kézmosáskor felcsapja a kart a legmagasabb állásra, ütközésig. Ekkor dől a víz a csapból, aminek a töredéke is elegendő lenne a hatékony kézmosáshoz.
Ezt a pazarlási formát akadályozzák meg azok a karos csaptelepek, melyekbe vízféket építettek be a fejlesztők. A kar félig nyitott állapotánál enyhén megakad, így a kézmosáshoz épp elég, de a csap vízhozamához viszonyítva mindössze annak a fele folyik át. Tovább emelve a kart természetesen a teljesen nyitott állapotot is elérhetjük, de erre nem egy egyszerű kézmosáskor van szükség.
Sugárrendezővel ellátott csaptelepeket is vásárolhatunk, vagy egyes típusokat utólag is felszerelhetünk ilyennel. Ezekben a szerkezetekben, a belső kialakításuknak köszönhetően levegővel dúsított víz hagyja el a kifolyónyílást. Ez egy pszichológiai hatást eredményez: többnek tűnik a kifolyó víz mennyisége, mint amennyi az valójában, ezért a használó kevésbé nyitja meg a csapot. Így az átlagos - percenként 10-12 liternyi - kifolyó víz akár a negyedére is csökkenthető. Zuhanyrózsa esetén a percenkénti 5 liter vízátfolyás az optimális, ez úgy érhető el, ha olyan rózsát választunk, ami minél több kis vízsugárra bontja a vizet, ám azokat ne szórja túlzottan nagy körbe, mert akkor kevesebb hasznosul.
Vízstop szerkezetekkel is javítható a hatékonyság. Ezek lényege, hogy a kifolyónyílás elé vannak beszerelve (zuhanyrózsánál, csaptelepnél egyaránt alkalmazhatóak), és az ezen található gombbal nyithatjuk, zárhatjuk a vizet, nem kell mindig a csaptelephez nyúlni. Ez apróságnak tűnik, ám nem feltétlenül az. Amikor vizet használunk azt a kifolyónyílás közelében tesszük, tehát ha ott a kezünk ügyében van egy szabályozó gomb, azt több esetben fogjuk használni, min a 30-40 centiméterre levő elzáró csapokat.

Mit hoz a jövő?

A vásárlók csaptelepek vásárlásakor sokféle szempont alapján dönthetnek. Ha csak egy csapcseréről van szó, akkor általában ugyanabból a termékcsaládból választanak, ami amúgy is már megtalálható a fürdőszobában. Ha az egész fürdőszoba felújítására sor került, akkor a végére általában elfogy a pénz, és a legolcsóbb csapokat választja a többség. Vannak páran, akik a termék kinézete alapján döntenek, ám legtöbben a nem racionális, de nagyon árérzékeny vásárlók vannak - mondta Piskóti Miklós a Kludi munkatársa.
A csaptelepek gyártói igyekeznek fejlesztéseiket úgy véghezvinni, hogy minden termékcsaládban, azaz a különböző árfekvésű termékcsaládoknál egyaránt tudjanak újat mutatni. Ennek fő irányvonala a szakember szerint az egyre olcsóbb, de egyre jobb minőségű, hatékony termékek kifejlesztése. Természetesen emellett az új, modern forma, dizájn is lényeges, hiszen ezt látja először a vevő, a használattóságról csak később lesznek tapasztalatai.
Itt is jellemző a kínai dömping, bár kézbe véve egy minőségi és tömeggyártott terméket már kialakításán, krómozásán, tömegén észre lehet venni, hogy melyik mennyire lesz tartós. Sajnos sokan megveszik a legolcsóbbat, amit egy év múlva lecserélnek.
Piskóti Miklós szerint a fejlesztések irányvonala nem változik a későbbiekben sem: lényeg a takarékosság, modern forma, olcsóbban jobb minőséget előállítani a műszaki innováció kapcsán. Jelenleg is vannak a csaptelepek körében divatirányzatok, de a szakember szerint ezek nem feltétlenül jelentenek hosszú évekre szóló innovációs irányokat.
Manapság divat a csapok és az elektronikai megoldások ötvözése. Ilyenek az infrás, vagy radaros megoldások, amelyeknél a mosdó csapjához közeledő kezet érzékeli a szerkezet, és ez indítja el a vizet. Ezeknek számos olyan változata is van már, ahol az érzékelők rejtve vannak.
Másik divat a vízsugár színezése különféle led-lámpákkal, amelyek hangulatkeltő hatásukon túl más funkcióval nem rendelkeznek.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Nzr


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Csapjavítás

Az egykaros csaptelepek mellett újra teret hódítanak a hagyományos két forgócsaposak új generációja. Mellettük természetesen megférnek az egykaros csapok is, amelyeknek kezelési praktikumai...