Bumeráng

Az egészen korai kialakulása a magyarázata annak, hogy a bumerángok a törzsek vándorlásával még az őskorban világszerte elterjedtek. Találtak bumerángokat a régészek az ősi Egyiptomban (Tutanhamon sírjában, pl. 11 db kyliet és bumerángot), a Hebridákon, egy dániai tőzegtelepen, Lengyelországban, és ma is használják őket Indiában, Észak-Amerikában a navajo és a paipai indiánok nyúlvadászatra, és természetesen az ausztrál őslakosok.
A kyliek kialakulása után már csak egy lépés volt a visszatérő bumeráng megszületése. Elég hamar észrevették ugyanis, ha a kylie nagyobb hajlásszögűre és laposabbra sikerült, már elfordult a levegőben, esetleg vissza is kanyarodott. A visszatérő bumerángok hajlásszöge már csak 90°-130°, súlya maximum 0,2 kg és vastagsága 0,5-1 cm. Ezeket már kizárólag fából készítették és készítik ma is. Ezeket a bumerángokat kicsi súlyuk miatt - egy ausztráliai, Murray-folyó környékén élő törzs kivételével - csak játékként használják. Ez az ausztrál törzs, úgy vadászik a vadkacsákra, hogy a Murray-folyó egyik kiszemelt holtágának végén egy vadász felzavarja a madarakat, akik a holtág fölött, lombkorona magasságban repülve menekülnek. Egy másik vadász, kicsit arrább elrejtőzve várja a vadkacsarajt, és a megfelelő pillanatban a bumerángot majdnem függőlegesen tartva dobja el föléjük. Ezután elkezdi utánozni a környéken honos karvaj faj éles, füttyszerű hangját. A kacsák látják a felettük szárnyaló árnyat, és hallják a rettegett hangot, ezért egy hirtelen zuhanórepülés után egészen közel a vízhez folytatják útjukat. Ekkor a harmadik vadász hirtelen kifeszíti a gondosan előkészített és a vízfelszín alá rejtett hálót, amibe belegabalyodnak a becsapott madarak. A bumeráng pedig visszaszáll az őt eldobó vadászhoz, a dobás erősségétől és szögétől függően, a kezébe, vagy a lábához, akár 180 méternyi repülés után is. Ez két alapvető fizikai jelenség együttes hatásának köszönhető.
Egyrészt a bumeráng ágai a repülőgépszárny keresztmetszetéhez hasonló profilra vannak csiszolva, ezért a súlypont körüli forgás és a haladó mozgás közben az ágain felhajtóerő keletkezik. A szárny alatt nyomásnövekedés, felette pedig nyomáscsökkenés jön létre a mozgás során, a felület körül áramló levegő sebességváltozása miatt. A haladó mozgás miatt a súlypont (forgástengely) alatt a szárnyvégek és a levegő relatív sebessége 0 körüli, felette viszont jelentős, 30-40 m/s is lehet, mivel a forgásból adódó kerületi sebesség és a haladási sebesség vektoriálisan összegződik. Ennek az aszimmetriának köszönhető, hogy repülés közben az egy teljes körbefordulás alatt ébredő felhajtóerők eredőjének támadáspontja, "A" (1), a "forgási kör" felső, függőleges sugarának fele előtt van néhány cm-rel.
Másrészt a forgó mozgás miatt a precesszió jelensége is főszerephez jut. A jelenség lényege az, hogy a forgó tárcsára merőlegesen ható erő támadáspontja a forgásirányba 90°-kal elfordulva, a tengely körül, fejti ki a hatását. Ezért az eredetileg "A" pontba ható eredő erő a "B" pontba "vándorol" (1). Így a felhajtóerő repülés közben közelítőleg 1/2 R erőkaron folyamatosan befelé forgat a függőleges tengely körül, és néhány cm-es erőkaron a haladási irányba mutató tengely körül forgatva "lapítja" a forgás síkját. Ennek köszönhető, hogy a felhajtóerőt egyre nagyobb arányban önmaga levegőben tartására használja a bumeráng, és így kompenzálja a légellenállásból adódó folyamatos lendületvesztést. Mire visszaér gazdájához, már sokkal lassabban és vízszintesen forog. A leírt röppálya közelítőleg egy 20-60 m átmérőjű gömb felületén fut végig, a bumeráng alakjától, súlyától, és profiljától függően. Számtalan bumerángforma létezik, de általában a többágú, relatív nagy aktív szárnyfelületű, sok felhajtóerőt keltő profilú bumerángok kisebb, 20-25 m sugarú kört írnak le a levegőben. A kicsi aktív szárnyfelületűek és relatív laposabb profilúak nagyobb, akár 150 m-es távolságra is képesek elrepülni.
Az itt bemutatott tradicionális bumeráng (2) 25-30 méter átmérőjű körben repül, és 7 rétegű, 9 mm-es rétegeltlemezből készül. Ezenkívül készíthetünk bumerángot 5-6 mm-es rétegeltlemezből, jól kiszáradt, legalább 130°-ban görbült keményfa vagy gyümölcsfa ágából, esetleg műanyagból. A következő leírás a jobbkezeseknek szól, a balkezeseknek logikusan tükrözniük kell a lépéseket.
Először felrajzoljuk a 2. ábrán és a fotón bemutatott formát a rétegeltlemezre. (Nem kell teljesen ragaszkodni a méretekhez, csak nagyjából, az első bumeráng elkészítésénél ezeket az arányokat érdemes betartani). Ez lesz a lapos oldala a bumerángnak. Utána kifűrészeljük, és reszelővel, csiszolópapírral pontosítjuk a körvonalát. Ezek után a lapos oldalával lefelé egy pillanatszorító és egy erős fareszelő segítségével durván kireszeljük az ágak teljes hosszában a rajzon megadott szárnykeresztmetszetet. A kirajzolódó rétegvonalak sokat segítenek az egyenletes profil kialakításában, ezért a rétegeket is berajzoltuk a keresztmetszetbe. Csiszolópapírral finomítjuk a szárnyak felületét és lekerekítjük a reszelés során kialakult éleket. Ha szemre már jónak tűnik a bumeráng, és nagyon hasonlít a fotón bemutatottra, akkor jön a legizgalmasabb és legszebb része az alkotásnak, a beállítás. Ehhez egy legalább 50x50 m-es, famentes mezőt, vagy szántóföldet kell keresnünk, ahol lehetőleg rajtunk kívül senki sincs.
A bumerángot az 1-es ágának végénél fogjuk meg, mutatóujjunkat rátámasztva az élére, és majdnem függőlegesen tartsuk úgy, hogy a domború fele felénk nézzen. Így dobjuk el előre, mintha egy 50 méterre lévő fát szeretnénk megdobni vele. Négyféleképpen repülhet ezek után.

I. Szépen balra kanyarodva (balkezeseknek jobbra kanyarodva) elkezdi a kört, de nem repüli végig, mert:
a) elveszítve a lendületét leáll a forgása és lepottyan,
b) szépen elkezd "lelapulni", de nagyon lassan, ezért a földön szaladva veszti el a lendületét és végül leáll,
c) egyáltalán nem csökken a dőlésszöge, azaz nem "lapul le" repülés közben, és így csapódik be a földbe.

II. Körbe repül ugyan, de a végén előttünk elfordulva száll el.

III. Körbe repül, de mögöttünk elszállva landol valahol.

A megoldás:

I/a. Ekkor vagy túl gyenge volt a dobás, vagy túl kicsi volt a kezdeti perdülete a bumerángnak, vagy túl nagy a szárnyak ellenállása. Ha még néhány próbálkozás után is ugyanez történik, csökkenteni kell a légellenállást a belépő élek laposabbra csiszolásával. Ha túl vastag a szárny a szélességéhez képest, akkor is ugyanez a probléma adódik, de a leírásban szereplő bumerángnál ez az arány ideális.

I/b. Ekkor vagy túl gyenge volt a dobás, vagy növelni kell a felhajtóerőt, egyforma mértékben mindkét ágban. Így kisebb körben fog repülni, de tovább lesz a levegőben. A felhajtóerőt egyrészt a belépő él alsó részének felcsiszolásával, másrészt a profil hátsó ívének lapításával lehet növelni (3).

I/c. Ilyen esetben az 1-es ágon növelni kell a felhajtóerőt az előző pontban leírtak szerint. Szélső esetben a 2-es ágon csökkenteni kell a felhajtóerőt a belépő él ellapításával (3).

II. Ebben az esetben vagy laposabb szögben kell tartanunk a bumerángot az eldobásnál (de ne menjünk 45° alá), vagy ha enyhe szellő van, forduljunk jobban szembe vele. Ha ezek után sem tér vissza, növelni kell a 2-es szárnyon a felhajtóerőt (3).

III. Próbáljuk meg még meredekebben tartva eldobni a bumerángot, vagy kevésbe a széllel szembe. Ha nem tér még így sem vissza az 1-es karon kell növelni a felhajtóerőt (3).

Az örömteli negyedik eset az, ha nem ugranánk hátra, telibe találna a bumerángunk egy gyönyörű, lapos körpálya megtétele után. Lehetőleg spray-vel lakkozzuk le, utána lehet festeni, mert elkészült a játékunk. Ha már sokat röptettük, és jól ismerjük a röppályáját, megpróbálhatjuk megfogni a forgása közben kialakuló belső lyukba belenyúlva. Nagyon nagyot üthet, ha elrontjuk, akár arcon is tud csapni, ezért csak optimális esetben próbáljuk elkapni, általában a fejünk fölött. Változtatva a dobás szögén és irányán, más-más pályán repül a bumeráng, a dobás erősségétől függően pedig a lábunkhoz, a kezünkbe, vagy a fejünk fölé érkezik egy kör megtétele után, akár az ausztrál bennszülötteknek.