Esti fények a kertben

Az igénnyel kialakított, gondozott kert otthonunk része még akkor is, ha csak napközben élvezhetjük e magunk teremtette természetes kis világot. Napnyugta után még egy kis ideig kellemes a kint töltött idő, ám a sötétség beálltával már csak akkor értékelhetjük kint a kellemesen hűvösebbé váló estéket, ha legalább azt a helyet megvilágítjuk, ahol éppen tartózkodunk. E célra esetenként néhány gyertya is megteszi, amelyek kellemes, romantikus fényt adnak, ám amikor pihenni térnénk, a jól ismert út sem oly sima, mint nappal. A kert nappal oly gyönyörű részei pedig mitagadás, a sötét estéken nyomasztó hangulatúvá válnak.

Néhány jól elhelyezett kerti világítótest fénye viszont az esti időszakokban kertünknek más, de nagyon hangulatos arculatát is megismerteti velünk. A kert esti kivilágításához természetesen jól kiépített hálózat és megfelelő lámpatestek is szükségesek, viszont ezek beszerzése nem okoz semmi nehézséget, hiszen a legtöbb világítótesteket árusító üzletben, vagy a barkácsáruházakban kaphatók, és a hálózat kiépítéséhez szükséges szerelési anyagok is könnyen megvásárolhatók. Mi pedig most a kerti világítóhálózat kiépítéséhez adunk képes útmutatót, tanácsokat.

Hová és milyen lámpa szükséges?

Először is e kérdéseket kell megválaszolnunk ahhoz, hogy a kerti hálózatot kiépíthessük. A szabadtéri világításhoz biztonsági okokból praktikus 230 voltos hálózat helyett 12 voltosat kiépíteni, ennek viszont előfeltétele, a hálózati transzformátor. A vezetékrendszert pedig jobb a talajba fektetni, hogy a kertápolást ne gátolják a gyepre fektetett kábelek. Az ilyen világítási rendszer kiépítésének ugyan hátránya, hogy jelentős földmunkával jár, a világítótesteket sem lehet tetszésünk szerint áthelyezni, viszont ha körültekintően végezzük el a telepítését, szinte nyoma sem marad a vezetékfektetésnek. A földre fektetett vezetékrendszer gyorsabban kiépíthető, s a lámpatesteket is könnyű áthelyezni. Ám számoljunk azzal is, hogy a kábelekbe könnyű belebotlani, és az egész rendszer könnyen eltulajdonítható.
A lámpákban általában 5-10 wattos halogénizzók, vagy 40-75 W-os normál izzók szolgáltatják a fényt. A burák kialakításától függően minden irányba, vagy leernyőzötten, lefelé világítanak. Ezért azt célszerű számításba venni, hogy mit szeretnénk majd megvilágítani. Az utak megvilágítására a leernyőzött, vagy kis fényerejű, de sűrűbben elhelyezett, esetleg opálburás lámpatestek az alkalmasak. A különböző kertrészek díszkivilágításához bármelyik lámpatest megfelel, de célszerű egy-egy esti próbával kipróbálni a melyik hová előnyös igazán. Már csak ezért is, mert nappal nehéz meghatározni a lámpák okozta mély árnyékokat. Minél nagyobb a lámpa fényereje, annál nagyobb szabad területet képes bevilágítani. Ha viszont bokrok, díszcserjék közelébe helyezünk lámpát, akkor számolnunk kell a növényzet okozta árnyékokkal is. Az árnyékok vetülését a teraszról, vagy a bejárati útról nézve vizsgáljuk meg, a kisebb pihenőtereket se hagyjuk világítás nélkül, és innen nézve is igyekezzünk a kellemetlen sötét árnyékokat eltüntetni. Ennek legegyszerűbb módja, hogy nem erős fényű, és főleg opálos burájú, minden irányba világító lámpákat alkalmazunk. Az sem lényegtelen, hogy ezeket milyen magasságba emelve helyezzük el. Magától értetődően az ilyen próbákhoz néhány lámpára is szükségünk lesz, a vezetékeiket pedig csak ideiglenesen csatlakoztassuk a trafóra. A trafó teljesítményét úgy határozzuk meg, hogy összeadjuk a lámpák W-értékét, és a kerti világítás áramellátásához ennél egy kicsivel nagyobb teljesítményű trafót szerzünk be.

Vezetékfektetés

Ezt a műveletet a lámpák pontos helyének ismeretében célszerű megkezdenünk. Minden lámpa helyét cövekeljük ki. Alapja majd beton lesz. A lámpákhoz viszont egy-két kábelszárnyon keresztül juttassuk el az áramot. A fővonal lehetőleg egyenes legyen, erről ágaztassuk le a lámpákhoz vezetett kábelszakaszokat, mégpedig lehetőleg merőlegesen tájolva. Így később bármilyen hiba keletkezik a vezetékben, könnyen felderíthető, hogy merre fut a felszín alatt. A már kicövekelt lámpaalapok alá futó vezeték nyomvonalát egy ásólapát szélességnyire határoljuk be két cövekkel (1). A facövekeket színes kitűző-zsineggel összekötve jelöljük meg a vezetékárkok helyét.
A gyepes rész nem akadály, mert a gyeptéglákat kiemelhetjük, és vissza is tehetjük a helyére. Ezt úgy végezzük el, hogy előbb ásóval jó mélyen vágjuk át két oldalról a gyepet a gyökérzete aljáig (2). Az ásóval mélyen nyúljunk alá, majd emeljük fel egy részét (3). A másik oldalról is így nyúljunk alá, majd a vezetékárok melléé fektessünk le műanyag fóliát, és arra helyezzük rá az egymásután kiemelt gyeptéglákat. Az árkot ezt követően már akadálytalanul kiáshatjuk, a kiemelt földet pedig a műanyag fóliára lapátoljuk ki. A lámpatest helyén 30-40 cm alapú, négyzetes részt alakítsunk ki (4). Az árok 30-40 cm mély legyen, és aljára fektessük le műanyag gégecsövet (5). A szerelőcsőbe nem árt már előre behúzni a kéteres, kettős szigetelőburokkal védett tömlőkábelt, mert később ezt már elég nehéz a csőbe húznunk. A behúzáshoz ajánlatos acél behúzó bowdent használni. A kiemelt földdel megint töltsük fel az árkot, és jól döngöljük le (6), hogy a gyeptéglákat visszahelyezve újból szintbe kerüljön majd a felszín. A lámpatalp helyére deszkából összeállított keretet üssünk a fölbe (7), majd töltsük fel betonhabarccsal (8). Mivel a szárnyvezetékről leágazásokkal lehet csak a lámpák vezetékét leágaztatnunk, ezeket a vezetékeket kis szerelődobozba helyezett csavaros szorítókkal csatlakoztassuk egymáshoz az árok alján.

A lámpák felszerelése, bekötése

Amint a betontömbök anyaga teljesen megkötött, a lámpatesteket a kiálló gégecsőre helyezve, jelöljük át a felerősítő csavarok helyét a betonlapra (9). A csavarok helyét fúrjuk ki, üssünk a lyukakba műanyag dübelt, a vezeték két ágát pedig csatlakoztassuk a lámpatest vezetékéhez (10). Végül a lámpatest talpát csavarozzuk szilárdan a betonlaphoz (11). Amint az összes világítótestet felszereltük és bekötöttük, jöhet a főpróba, a trafóra kapcsolás, és a hálózati áramra csatlakoztatás után minden lámpának világítania kell. Ha minden bekötést körültekintően és szakszerűen végeztünk el, ez biztosan bekövetkezik, ha mégsem, akkor előbb az izzókat, majd a talpbekötéseket vegyük szemügyre, végül pedig a leágazások bekötését vizsgáljuk meg, s a hibát javítsuk ki. A gyeptéglákat csak a legvégén rakjuk a helyükre, mégpedig abban a sorrendben, ahogy kiemeltük őket a helyükről. Mindegyiket nyomkodjuk jól le, hogy szintbe kerüljenek, majd locsolással tüntessük el felforgató tevékenységünk utolsó nyomait is.
A kiépített kerti világítást a hálózati vezetékbe iktatott kapcsolóval, vagy külön vásárolt programozható kapcsoló automatával működtethetjük.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: fény, világítás

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Fényfestés

A fényekkel történő épületfestés, csak időszakosan öltözteti színes ruhákba a házat, vagy amire a fény vetül. Nálunk általában fesztiválok látványossága a fényfestés, mely atűzijátékoknak egy jó,...


LED gyertyák és mécsesek

Minden évben sok lakástűz van a karácsonyi időszakban. A LED-ek egyre bővülő választékával kényelmesebbé és főleg biztonságosabbá tehetjük az ünnepi hangulat megteremtését anélkül, hogy le...