Falszárítás elektrokémiai módszerrel

Az épületek közös jellemzője, hogy az alapjukat többé kevésbé a talajba ágyazva lehet azokat stabilan kialakítani. A talaj teherviselő rétegei azonban többnyire nem a felszínen helyezkednek el. 1-2 m mélységig feltétlen le kell mélyíteni még a kis földszintes épületek alapozását is. Ezen a talajszinten a talajban lévő nedvesség, talajpára jelentős víztartalommal is jelen van. Sőt a mélyebb területeken a talajvíz is valószínűleg már meg fog jelenni.
Amennyiben előre nem tervezzük meg a fenti nedvesség kizárását az épület szerkezetéből, az alapokból, felmenő falakból, vagy a régebbi épületeknél nem megfelelően szigetelték azokat, akkor a talajban jelen levő nedvesség az épület szerkezetébe juthat. Annak állékonyságát, a lakótér használhatóságát a nedvesség, vizesedés jelentősen leronthatja.
A belvíz kapcsán a talaj felszínén megjelenő vizek elleni védekezés lehetőségeit már vizsgáltuk. A talajban az elöntések után maradón többletvíz elvezetésének eszközeit is ismertettük korábban. Mostani cikkünk a talajban állandóan meglévő vizek és az épület szerkezete közötti kérdéseket tárgyalja.
A talajban lévő vizek gyakran nem kerülnek a szemünk elé, azaz a talajvíz szintje nem ér a felszín fölé, a pince szemre száraz stb. A talajban ugyanis a szilárd talajszemcséken, kőzeten kívül bizonyos százalékban levegő és nedvesség (víz) is található. A talajvízszint alatti részben a víz teljesen kiszorítja a levegőt és így csak két összetevő található ebben a talajbanrétegben. Ez a víz közvetlenül fejti ki a vele érintkező szerkezetekre a hatását. A háromkomponensű talajokban levő nedvesség főleg a kapilláris hatások révén jut be a falazatba, és hatol annak a talajszint feletti rétegeibe. Ezt kívánjuk megelőzni az alapok és a falazatok vízzáró szigetelésével.
Az új épületek falazatainál korszerű, teljesen vízzáró szigeteléseket van módunkban kialakítani. Ezek anyaga igen változatos, leginkább vízzáróak az összehegeszthető rugalmas műanyag fóliából készült szigetelésfajták.
A régi vizes falú épületeknél bizony már sokkal nehezebb helyzetünk van. Mit tehetünk ebben az esetben. Nos a ház lebontása és újjáépítése nem éppen gazdaságos, sőt főleg régi építésű műemlék épületeknél eleve szóba sem jöhető megoldás. Ezért a falazatok utólagos szigetelésével tudunk védekezni a káros jelenségek ellen.
Az egyik lehetőségnél a falazat valamilyen mechanikus elvágása mellett utólagos vízszigetelést építünk a falazatba. Egy másiknál a falazat megbontása nélkül főleg elektrokémiai módszerekkel igyekszünk a falazatot kiszárítani, és a további vizesedéstől megóvni. A mostani ezzel az utóbbi eljárással szeretnénk Olvasóinkat megismertetni.
A talajban levő víz a fizikai sajátosságai miatt nagyméretű H2O molekulákból áll. Ezek a nagy molekulák nehezen tudnak a kapilláris "csövecskéken" keresztül a falba behatolni. Azonban a talajban levő anyagokból a sókat a víz kioldja, ezzel a molekuláris szerkezete megváltozik, és a sóoldatok kisebb molekulái már könnyen behatolnak a kapilláris tartományba, és azon keresztül egyre feljebb hatolnak az épület falaiban. Ez a fizikai jelenség az elektroozmózis, amely elektrokinetikai úton a kapillárisos testekben (falazat) felfelé, a gravitáció ellenében történő folyadékszivárgást idéz elő.
Az elektroozmózis okozta folyadékáramlási irány megváltoztatását, az elektromos potenciálkülönbség és a kettősréteg fázishatár egyidejű kialakításával lehet elérni. Ezt alkalmazzák a különféle utólagos falkiszárítási technológiák.
A példánkba egy kb. 60 éves épület falazata az építésekor nem lett vízszigeteléssel ellátva. A téglafalazatú épületbe így a talajnedvesség bejuthatott, és az idők során jelentős állékonysági és vizesedési problémák jelentkeztek. Az épület falazatának nem megfelelő szilárdsága nem tette lehetővé a fal utólagos elvágásával elhelyezhető vízszigetelés alkalmazását. Ezért merült fel az elektroozmózisos falkiszárítási technológiai alkalmazása.
Első lépésben az épület határoló falaiban elektromos potenciál különbség mérést végeztek. Ennek eredményei alapján történt a fajlagos potenciálkülönbség számítása, majd ez alapján elektródarendszer és a szondasor technikai paramétereinek felvétele.
Ezután a falazat terepszinthez legközelebb eső sávjában kijelölték a szondasor és az elektróda rendszer elemeinek helyét. Ezek helyeit a falazatban kifúrták, a lyukakba helyezett elektródákat pedig speciális, az elektropermeabilitást és a kettősréteg fázishatár kialakulását elősegítő adalékkal kezelt habarccsal rögzítették. Végül az elektróda és szondarendszer összekapcsolásra került, majd a beinduló folyamat műszeres ellenőrzése és a beindítása következett.
A falazatból a nedvesség eltávozása az áramlási irány megváltozásával azonnal, lefelé való áramlással megindult. Ez a folyamat addig zajlik amíg a kezelt falazatban nedvesség található (hiszen addig fennáll a potenciálkülönbség). Ha a falazat teljes kiszáradása után valamilyen okból ismét falvizesedés történik, a rendszer a "feed back" önszabályzó elv alapján újból működni kezd a falazat ismételt kiszáradásáig.
A falazat kiszáradása a benne tárolt nedvességtől függő. Közepes nedvesedés esetén, kedvező időjárási viszonyok mellett 3-6 hónap alatt elérhető a falazat kiszáradása. A folyamat azonban a potenciálkülönbséget növelő készülékkel felgyorsítható, szerencsés esetben 1-2 hónapra rövidíthető.
A rendszer előnye hogy külön energiaforrást nem igényel, működőképessége, szárítási hatásfoka változatlanul fennáll akár évtizedekig is. Hátránya hogy csak a falazatban lévő kapilláris vizet képes eltávolítani. A belső légtérből történő felületi páralecsapódást és ennek következményeit nem tudja megszüntetni. A falazatból a víz eltávolítását csak a szondasor síkjáig képes elvégezni, ezért kell a lehető legmélyebb szinten ezeket elhelyezni.
A rendszer működésének feltétele hogy az egyes elemeit összekötő hálózatnak egységesnek, épnek kell maradnia, mert az egyes elemek kiiktatása az összekötések károsodása a rendszer működésképtelenségét okozza.
A már kiszárított falazatról a feltáskásodott, felázott részeket célszerű eltávolítani. Ezután a falazat felújítható, egyúttal a lábazat környéki szivárgók kialakíthatók, a falazat elázását okozó hibák (csapadékcsatorna rossz elhelyezése, szivárgók hiánya) megszüntethetőek.
Az ismertetett eljárás korszerű, megbízható falkiszárítást eredményez akár egy nyár alatt. Tégla, beton, kő és vegyes falazatok esetén alkalmazható. Alkalmazásához nem kell az épület teherviselő szerkezeteit megbontani, az épület állékonyságának veszélyeztetése nélkül gyorsan elkészíthető.
A falazat kiszáradása után a vakolat helyreállítható, ezzel a rendszer elemei eltakarhatók, így a műemlék épületek renoválásánál jól használható. Utólagos karbantartási igénye a rendszernek nincs. Ezen az elven több falszárítási rendszer is megtalálható a hazai gyakorlatban.