Vadkárok mérséklése

A tél beálltával egyre kevesebb táplálék áll a vadak rendelkezésére, hiszen a növények lombhullását követően a zöldtáplálék elfogy. Az őszi érésű termések is idővel egyre fogynak. A legnagyobb probléma akkor következik be, amikor a hótakaró vastag és hosszabb ideig megmarad. Ekkor az élelem hó alóli kiszedése is nehézkes, valamint a fagypont alatti hőmérséklet miatt a víz is csak jég formájában érhető el, ami nem kis gondot okoz a vadaknak. E számukra kedvezőtlen körülmények összessége készteti az állatokat arra, hogy egyszerűbb megoldásokat keressenek, és a fiatal gyümölcsfák kérgét, rügyeit kezdik el lerágni, amivel komoly károkat okozhatnak.

Jobb félni, mint megijedni

Korábbi lapszámainkban már részletesen írtunk a vadkárok típusairól, mint a taposási kár vagy a rágási kár. Ezek ellen védekezhetünk a terület elkerítésével, ami nem olcsó, ám pl. a taposási kár ellen mindössze ez véd. Az egyedi mechanikai védelem is hatásos lehet, ha a fák törzsére vadak ellen védő műanyag rácsot tehetünk. Ez sem olcsó főleg nagyobb ültetvény esetén, és a vadvédelmi eszköz magasságát is jól kell megválasztanunk. Míg a nyulaknak egy alacsonyabb háló is akadályt jelent, addig az őzek, szarvasok számára ennél jóval magasabb eszköz kell, hiszen a kéreg magasabban levő részeiben is kárt tudnak tenni.
A hanggal történő riasztás inkább érésidőben alkalmazható, hiszen idővel az állatok megszokják, hogy az ijesztő hanghatás nem veszélyes rájuk. Ősszel, mire ezt megszokják, megtörténhet a betakarítás. A tél sajnos hosszabb annál, hogy az állatok ne tudjanak együtt élni a zavaró hangokkal. A vegyszeres riasztás is hatásos lehet némely esetekben.

Legjobb vadriasztási mód az állandó emberi jelenlét, ami ritkán oldható meg. Ennek oka, hogy egy gyümölcsösben ugyan egész télen lehet metszeni, de csak fagymentes időben. Amikor fagy van, és az állatok kártétele is esélyesebb, akkor a metszés sem végezhető, azaz pont nem jön össze a találkozás.

Mit tehetünk vadkár esetén?

Amennyiben jelét látjuk, hogy kertünkben hívatlan látogatók jártak, először próbáljuk megelőzni a további kártételeket. A sérült növényekről pedig döntsük el, hogy még megmenthetőek-e, érdemes-e ápolásukkal fáradoznunk.
A nyúl gyakorta rágja körbe a teljes kérget, károsítva alatta a háncsot is. Ez borzasztóan rossz szokása, mert ha függőlegesen rágna pár csíkot a kéregbe, azt a növény viszonylag hamar kiheverné, ám a körberágott (már az 50 százalékban körberágott kéreg is) gyakorlatilag gyógyíthatatlan. Ennek oka, hogy a fa és háncssejtek, illetve az ezekből kialakult „csövek” - melyek a vizet és a tápanyagokat szállítják - függőleges irányban futnak. Ha néhány megsemmisül közülük, a többi átveszi a szerepüket, de egy gyűrűszerűen körberágott törzsnél minden ilyen összeköttetés megszakad a gyökér és a lombkorona között. Amennyiben a rágás a törzs kerületének kevesebb, mint a felét érinti, általában még megmenthető a növény. Kérdés, hogy érdemes-e, mert a fejlődése évekre visszaeshet azért, mert e sérülés regenerálására koncentrál a növény.

Fiatal gyümölcsfák esetében ezért lehet, hogy érdemesebb újat ültetni, értékes dísznövényeknél értelemszerűen próbáljuk menteni a menthetőt, idősebb fáknál, ha az árnyékolás fontosabb szerepe a növénynek kertünkben, mint hogy mennyi termést hoz, akkor is inkább ápoljuk.

Az ápolás sorrendje

A rágási felületet tisztítsuk meg és a szálkás részeket is vágjuk egyenesre. Ennek lényege, hogy a szálkásan hagyott sérüléseken megáll a víz, további kórokozók is bejuthatnak a növénybe. Amint ezzel végeztünk zárjuk le a sebet. Erre régen kátrányt használtak, ami jó vízzáró anyag, viszonylag flexibilis is, tehát követi a növény növekedését, nyáron lágyabb.

Ma már számos faseb kezelő anyag kapható erre a célra, melyek sokkal jobbak a kátránynál. Köztük a méhviasz tartalmú szerek, melyekkel ha bekenjük a sérült részt, az gondoskodik arról, hogy ne száradjon ki a még élő rész, de víz se érje kívülről. Fertőtlenít is, így kórokozók sem juthatnak be, sőt némi vízhajtás gátló anyagot is tartalmaz. Ez előnyös, mert a sérülések környezetében gyakoriak a vízhajtások, melyek a törzsön semmire nem jók, csak hátráltatják a növény lombkoronai ágainak ellátását.

Amennyiben a lombozatban volt a rágás (törpe alanyú fák esetén jellemző, ahol az őz elér a vázágakig), ott érdemes egy-két vízhajtást hagyni abból a célból, hogy a rágás miatt eltávolított ágak helyett azokból neveljünk majd újra termő ágakat. De mindig csak egy-két ilyet hagyjunk meg, mert a sok vízhajtás konkurál egymással, és ha sok marad belőlük, akkor egyik sem fejlődik majd jól.
Tavasszal és nyáron a sérült növények öntözésére fokozottabban ügyeljünk, hiszen a kéregsérülés miatt egyszerre csak kevesebb víz felvételére képes a növény.

A rügyrágás, vagy vékonyabb vessző rágása esetén metszőollóval egyszerűen távolítsuk el a sérült részt. Ha a metszési felület ármérője nagyobb, mint 3 centiméter, akkor mindenképp kenjük be sebkezelő anyaggal.

A téli kénes lemosó permetezések elsősorban a gombás betegségek ellen jók. A kórokozók áttelelő formáit ezzel jócskán megtizedelhetjük, így a vegetációs időben kevesebb növényvédelmi problémánk lesz. Vadkártétel esetén is érdemes a kénes lemosó permetezéseket elvégezni. Egyrészt azért, mert a növény sérüléseit ezzel fertőtleníthetjük, másrészt a már említett gomba-áttelelési esélyek csökkentése végett, harmadrészt pedig, mert e kénes szerek igen intenzív szagúak, így a kezelt területet egy ideig elkerülik a vadak. Ha tapadást-fokozó adalékot is teszünk a szer kijuttatásakor a permetezőbe, akkor az még csapadék esetén is sokáig a kérgen marad. Ez pedig kellemetlen ízű, ha rágni kezdi az állat. Ez persze garanciát nem jelent, hiszen ha nagyon éhes, és nem talál jobbat, akkor hamar átrágja a kellemetlenné ízesített kéregrészt az állat.

Összességében a megelőzés jobb, mint a már rágott növények megmentésén fáradozni, de ha van remény, akkor a gyógyítás sem lehetetlen feladat.