Bútormegújítás, kisebb bútorjavítások

2016-12-28 10:44:22 | Módosítva: 2016-12-28 10:50:48

Otthonunk berendezési tárgyai a napi használatuk közben sérülhetnek, kopnak és kisebb hibáik adódhatnak. Kijavításukat nem érdemes halogatni, ugyanis a javítást saját kezűleg is el lehet végezni. Így megelőzhetők a későbbi nagyobb javítások, illetve a berendezési tárgyak állagromlása is lelassítható. Az alábbiakban az ilyen kis hibák kijavításához illetve a bútor megújításához adunk néhány tanácsot.


Általában a régebbi bútorok pántolt ajtói szoktak „makacskodni” záráskor. Akadozva zárhatók, és ezt is csak némi erőltetéssel lehet elérni. Ilyen esetekben azt nézzük meg, hogy az ajtólapok élei szintben állnak-e? Az eltéréseket gyakran a szekrénytest nem megfelelő szintbe állítása is okozhatja. Erre az ajtók felső éleinek eltéréséből, csekély lógásából lehet következtetni. A szekrények sarka alá helyezett alátét lapocskákkal ez kiküszöbölhető.

Ha az ajtók élei már szintbe állnak és még mindig nehezen zárhatók, akkor a kivetőpántok rögzítő csavarjainak állí­tásával elérhető a hézagmentes záródás. A káva éle és az ajtólapok közötti hézag mindig azonos szélességű legyen. Ezt az állítócsavarok meglazítása után könnyű elérni, majd így kell újból rögzíteni a pántszárakat a helyükön. A kivetőpántokra is érdemes kevés WD-40-et permetezni, hogy mozgó alkatrészei kenve legyenek, majd a felesleges kenő folyadékot töröljük le.


A nagyobb szekrényajtók némelyikén rúdzárak biztosítják a zárását. Ha ez csak akadozva lehetséges, akkor előbb a zár szerkezetének akadálymentes mozgatását kell megvizsgálni. A fedőlemez lecsavarozása után a kulcs elforgatásával ez könnyen ellenőrizhető a nyitott ajtón. Egy kis kenéssel és visszatörléssel általában sikerülni szokott az elporosodott mozgó alkatrészek elindítása. A rudazatokat és azok rögzítését is érdemes megvizsgálni, megkenni, valamint a rudazatot rögzítő csapok, illetve fészek lemezek megfelelő helyét is pontosítani kell. Ezt a csapok meghúzásával, vagy a kávába csavarozott zárlemezek arrább helyezésével lehet elérni.

Az ajtók régebbi kivitelű kivetőpántjainak a fészke túlnyitáskor kiszakadhat. Ha a pánt csészéje még ép maradt, az ajtóból kitört részt epoxigyantával tölthetjük ki. A feltöltött felület lecsiszolása és a csésze méretre munkálása után a régi pánt visszailleszthető a helyére, és pontos beállítását követően újból használható lesz az ajtó.


A lenyíló ajtók kitámasztói is szorulhatnak, ami erősen megterhelheti az ajtó pántjait. Ezen a kitámasztó egymáson csúszó alkatrészeinek letisztítása után kenéssel, majd a rudazatok szárazra törlésével lehet gyorsan segíteni.

Felületi hibák javítása

Használat közben gyakran érik kisebb-nagyobb karcok a bútor felületét. A kisebb karcok közel azonos színű akril festékes filcironnal többször áthúzva, a festék száradását kivárva eltüntethetők. A javítás természetesen észlelhető lesz, de kevésbé zavaróan, mint a javítás előtt volt. A mélyebb karcokhoz, felületi sérülésekhez használhatók a különféle színű javító viaszok, a felületet a javítás után szintbe simítva munkáljuk le. A bútorok élfedéseit is elég gyakran érik sérülések. Az ilyen folytonossági hibákat a levált rész visszaragasztásával, vagy javítóviasszal, esetleg folyékony fával feltöltve lehet eltüntetni. Ez utóbbiakat utólag mindig szintbe kell citlingelni, majd polírozással, esetleg utószínezéssel visszaadható a javított rész színtónusa és a fénye is.



Egy kis felfrissítés

Fiókos szekrényeknél, ahol erre megfelelő méretű hely is van a fióktest mellett, ki lehet cserélni a régi léces fiókvezetőket modernebb, önbehúzó fiókvezetőkre. Ez a távolság általában 10-12 mm oldalanként. A görgős fiókvezetőket ilyenkor általában a fiók aljára, illetve a káva aljához illesztve kell felcsavarozni. Olyan hosszúságú fiókcsúszót érdemes beszerezni, hogy az szinte teljesen kihúzható legyen a cserét követően.

Sok esetben a csapozások is kilazulnak a bútordarabjainkon. Ilyen esetekben a kilazult részek csapozását célszerű széthúzva megtisztítani, vagy akár szét is szedni. A csapfészkeket ki kell tisztítani az elporladt ragasztó maradványaitól, majd erős kötésű diszperziós ragasztóval bekenve újból visszailleszteni a helyükre. A darabok szoros illeszkedését pillanatszorítóval, vagy szorítóhevederrel összehúzva kell biztosítani, a kitüremlett ragasztó feleslegét pedig még frissiben le kell törölni.



Sokan gondolkodnak azon, hogy a megszokott szekrényeiket esetleg egy frontcserével újítsák fel. Ez elég sokba kerülne, viszont egy divatosabb fogantyú készlettel viszonylag olcsón meglepően látványos változás érhető el. Számtalan divatos, különféle méretű bútorfogantyú közül lehet választani, ám ilyen esetekben eléggé meg van kötve a kezünk. Ugyanis az eredeti fogantyú felfogó csavarjának távolsági méretéhez kötve vagyunk az ajtólapon már meglevő furatok miatt. Ez a körülmény azonban eléggé beszűkítik a választékot. Ha viszont az új fogantyúk teljes felületükön felfekszenek majd az ajtó felületére, akkor ezek eltakarhatják az eredeti lyukakat, és nem kötik meg méretük miatt a kezünket. Az ilyen hosszú fogantyúkkal jelentősen megváltoztatható az egész bútordarab, vagy akár egy szekrénysor összképe, megjelenése. A cserénél azonban figyelembe kell venni a bútordarabok egységességét, a már meglevő darabokhoz illő új bútorfogantyúkat kell választani. Előnyösebb azonban, ha az összes bútordarabhoz azonos megjelenésűt választunk, és lehetőleg a hosszméretük is legyen azonos.

A bútorok teljes felületét évente egyszer mindenképen érdemes alaposan letisztítani. Ehhez a borítóanyagnak megfelelő tisztítószert kell használni, pl. valódi fához viaszos tisztítószert, a laminált felületűekhez jó az általános tisztítószerek valamelyike is. A lényeg, hogy a felületekre tapadt port és egyéb szennyeződéseket eltávolítsuk, majd tiszta mikroszálas törlőruhával szárazra törölve visszaadhatjuk a bútordarab eredeti fényét.




További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Zárak javítása, karbantartása

A lakástulajdonosok a legtöbb helyen korszerű biztonsági zárakra cserélték régi ajtózáraikat. Ezekkel még hosszú évekig nem lesz gondjuk, mivel alkatrészeik igen kopásálló porkohászati...


Magasfényű bútorajtók gondozása

A minimál stílusú bútorok egyik jellegzetessége a letisztult frontfelület és annak általános értelembe vett fényessége. Az ilyen bútorajtók, fiókelőlapok és egyéb felületek, pl. asztallapok...