Régiből újszerűt

2018-07-02 10:01:31 | Módosítva: 2018-07-02 11:01:57

Sokan lebecsülik a régi, szerintük már avítt bútordarabokat, mert nem elég modernek és gyakran még kopottak is. Ezért aztán lomtalanításkor az utcára kerülnek, bár még vannak közöttük használható, felújításra alkalmas darabok is. Mások meg a használtcikk oldalakon vadásznak régies stílusú darabokra, amiket kreatívan újszerűvé tudnak varázsolni. Több lakásban is akad néhány ilyen megtűrt, ám jobb sorsra érdemes bútordarab, amelyeket azonban több-kevesebb munkával az otthonunk mutatós részévé lehet tenni. Ehhez adunk most néhány ötlet, hogy miből mit lehet „kihozni”.

Használt bútorok „modernizálása”

Ilyen viszonylag csekély munkát igénylő átalakításokra főként a 60-as évekbeli, egyszerű Varia típusú bútorok darabjai a legalkalmasabbak, de más régi bútorok is felújíthatók pl. átfestéssel. Ennek előfeltétele, hogy szerkezetileg ne legyenek rozzantak vagy sérültek. A meglazult kötések esetenként – az oldalaikat kissé szétütve, a résekbe és a facsapokra faragasztót kenve – újból megszilárdíthatók. Felületi sérüléseik szerencsés esetben nagyon kevés munkával kijavíthatók. Ha nagyon sérült a felületi bevonatuk, egy alapos tapaszolás, csiszolás és átfestés után új külsőt kaphatnak. Így a régi foltok teljesen eltüntethetők, a bútordarab egyhangúságát pedig a káva és a fiókelőlapok eltérő színűre festésével lehet érdekesebbé és a környezetébe illővé változtatni.


Az egyszerű fiókos szekrények nagyon is alkalmasak némi modernizálásra. A szekrénykáva színe legyen világos, és a fiókok előlapjainak kellemes pasztellszínűre mázolásával teljesen megváltoztatható az egyszerű komód látványa. Ezt új, fényes fém bútorfogantyúk felszerelésével lehet hangsúlyosabbá tenni


Ha a fiókelőlapok fafelülete még elég elviselhető állapotban van, akkor ezeknek egy részét viaszos bútorápolóval átvonva, egy kis felületet még meg is lehet tartani a sokszínűség jegyében. A többi részt érdemes fehérre festeni pl. átlósan kialakított háromszögű geometrikus mintázattal. A kávát lehet semleges, pl. világosszürke színre mázolni. A fiókok belső felületeit állapotukhoz mérten tisztítani kell, vagy esetleg mázolással felújítani


Ha a komód felületi bevonatának viaszos átdörzsöléssel visszaadható az eredeti fénye és színtónusa, akkor pl. a felső előlapot érdemes egy négyzetes és átlósan osztott eltérő szín összeállítású mintázat felfestésével érdekesebbé tenni. Ragasztószalagokkal behatárolt területekkel lehet színeket szétválasztani. A fiókok belsejének is „méltónak” kell lennie a bútordarab megújult külsejéhez


A kopott laminált felületű fehér bútordarabok egy alapos felületi csiszolást követő sima fehér átfestéssel is felújíthatók. Viszont a régi fiókelőlap új, famintázatúra cserélésével, és a nyitott rakodórész világos pasztellszínűre festésével teljesen megváltoztatható, mondhatni modernizálható az egész bútordarab


A régimódi, és elég viseltes felső ajtós komód is teljesen megváltoztatható színesre festésével, és a fogantyúinak divatosabbakra cserélésével. A régi fogantyúk helyét természetesen még a csiszolás, festés előtt fatapasszal kitöltve kell eltüntetni, és új, stílusában hozzáillő fogantyúkat kell felszerelnünk


Festéssel szinte minden régi és ép bútordarab átalakítható a mai igényeknek megfelelőre. Ez esetenként alaposabb csiszolást igényel, a felületi hibákat pedig fatapasszal kitöltve lehet eltüntetni, hogy a festés során szép és egyenletes felületet kapjunk. Fehérre festve pl. nagyanyáink ágya is egész másként hat, feltéve, hogy mai korszerű ágybetét kerül a régi matrac helyére


A régi fésülködő szekrény avíttságát ugyancsak a káva igényes fehérre festésével lehet a mai ízlésnek megfelelővé változtatni. A fiókok alapos áttisztítása után felszerelt új fogantyúkkal már érdekes és dekoratív berendezési tárgya lehet bármely lakószobának


A régies, ám díszítésmentes konyhaszekrények felújításánál is előnyösen hat a most divatos világos színűre mázolás, természetesen megfelelő előkészítés után. Ez azt jelenti, hogy a csiszolás után mindig szükséges az alapozás és csak ezt követheti a színre festés. Ezt finom velúr hengerrel a legkönnyebb elvégezni. Korszerű vizes bázisú, selyemfényű, vagy matt zománcfesték használata ajánlott. Ecsetet csak a nehezen hozzáférhető helyeken érdemes használni. Ilyenkor természetesen a szekrény belsejét is „illik” kifesteni, hogy egységes legyen a felújítás hatása


A világos krémszínűre történő átfestéssel még a régi sarokszekrények „korát” is megváltoztathatjuk, és így megfiatalítva már bármelyik szoba sarkában elhelyezhető


A modern, ám már kopott kárpitozású görgős székek viszonylag könnyen felújíthatók, csak a kárpit anyagukat kell egy a berendezéshez jobban illőre cserélni. A művelet nem bonyolult, csak a székek háttámláját és ülőlapját kell leszerelni, és a letűzött régi kárpit eltávolítása után az új kárpitanyag elég könnyen az alap párnázatára erősíthető. A munkához elektromos tűzőgép, vagy nagyfejű kárpitos szeg is használható. A háttámla elülső és hátsó darabjának összevarrását rejtett öltésekkel lehet egyesíteni. Az áthúzással teljesen újszerűvé varázsolhatók még az ilyen viseltes székek is



A hintaszékek szinte soha nem mennek ki a divatból, még a régi darabokat is meg lehet menteni az enyészettől. Az állapotuktól függően finom átcsiszolás után keményviasszal, selymes színtelen lakkal átkenve lehet felújítani, vagy átfestve lehet a környezetbe illőbbé tenni, feltéve hogy a kötéseiket is megerősítettük még az átfestés előtt


A kopott bevonatú régi, kényelmes karosszékek is könnyen újszerűbbé tehetők egy kreatív átfestéssel. A sötétre festéssel jobban a környezetükbe illeszthetők, az ülőlapot pedig festősablonnal kialakított mintázattal lehet érdekesebbé tenni. E célra egy színes mintájú ülőpárna is megfelel


A régi, retro karosszékek is könnyen új köntösbe öltöztethetők. A székvázról leszerelhető a kárpitozott ülés, és a régi kopott, megunt huzat is könnyen eltávolítható a szék párnázatáról. Ha a székváz eresztékei kilazultak, akkor óvatosan szétüthetők, és újra visszaragaszthatók a helyükre. Ha a felületüket a többi bútor tónusához szeretnénk igazítani, akkor átcsiszolás után akár egy vastaglazúr réteg felkenésével ez a probléma is egyszerűen megoldható. Az újra kárpitozását elvégezhetjük magunk is, ha van varrógépünk, de akár kézzel is összeölthetők az új huzat darabjai. Kiegészíthető egy utólag a karosszékre erősített, világos színű huzatfedővel, és esetleg az alapkárpittal megegyező, vagy ahhoz jól illő színű kis párnával


A kopottas, ám masszív szerkezetű íróasztalt is meg lehet „fiatalítani” egy alapos csiszolást követő színesre festéssel. Lehetőleg az asztal korpusza legyen világos pasztell- vagy fehér színű. A fiókok előlapjának átvonásához a bútorzat hangulatához jól illő színt válasszunk. A fiókok belsejét is alaposan tisztítsuk ki, és egy viaszos átdörzsöléssel tegyük újszerűvé. A fiókfogantyúkat nem feltétlenül kell újakra cserélni, esetenként feketére festve a régi darabok is visszakerülhetnek a helyükre. Attól függően, hogy ki fogja használni, az asztallap tetejére érdemes a szokásosnál több festékréteget felkenni. A rétegek közötti finom csiszolás és portalanítás – mint minden mázolási munkánál – alapvetően szükséges a rétegek jó tapadása érdekében

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Felújítási alapszabályok

Felújítás. Azt, aki még előtte áll, kellemes izgalom járja át aszó hallatán. Akinél pedig éppen zajlik, vagy már túl van rajta, abban rengeteg vegyes érzés fut át a másodperc töredéke alatt....


10+1 konyhai ötlet

Néhány kreatív ötlettel egy kicsit átalakíthatjuk konyhánkat. Ezekhez nem szükséges túl nagy összeget elkölteni, és nem kell az egész konyhát kipakolni, felforgatni, mégis megújíthatjuk,...