Sós vizű medence

Pro érvek

A mellette szóló érvelés szerint az Ausztráliából származó sós uszodavíz-kezelés egy új, környezetbarát megoldás, melynek köszönhetően elhagyható az édesvizes medencék hagyományos (klórozásos) vegyszeres kezelése, így a klórra érzékenyek bőr és szem irritációkra sem kell számítani. Nem kell többé klórt, algátlanítót vásárolnia a medence tulajdonosnak, ezzel jelentős költséget takaríthat meg.

A víz megfelelő sótartalmának a beállítása számítógép vezérlésű szerkezettel történik, ami 0,4%-os sótartalmú vizet hoz létre. Ez csupán fele a könny sótartalmának, így az ízlelési határ alatt van. A hatékony vízfertőtlenítő rendszer üzemeltetési költsége jóval alacsonyabb az édesvizű medencék vegyszeres kezelésénél. A selymes vízben nem fakul ki a fürdőruha, és az enyhén sós víz amúgy is sokkal kisebb terhelést jelent a környezetre.

Tudnunk kell azonban, hogy a sós uszodavíz-kezelés során a szabályozó rendszer a medencevízben feloldódott sóból klór iont állít elő. Ehhez 4-6 kg só/m3 koncentrációt kell elérni. Ez körülbelül hatszor alacsonyabb, mint a tenger sótartalma. Az elektrolízises vízkezelés egy zárt rendszer, ami nem fogyasztja a sót! Az elektronikus vezérlőbe épített mikroprocesszor folyamatosan ellenőrzi a klórtermelést az áramerősség változásán keresztül. Ennek köszönhetően a kijelzőn mindig látható a pontos klórtermelés (gramm/órában kifejezve). A rendszer állandó klórtermelést biztosít (akár tengervízzel is üzemeltethető).

Az elektrolízis során előállított, ún. megbontott só megsemmisíti a vízben található fertőzést előidéző baktériumokat és szerves anyagokat még azelőtt, hogy visszaalakulna hagyományos konyhasóvá (NaCl). Ez magyarázza, hogy a só-koncentráció a vízben állandó és a só sohasem fogy el a vízből.

A kép árnyalása

A fentiekből kiolvasható, hogy itt azért nem teljesen klórmentes vízről van szó. A vízben oldott só molekulákat a telepített só bontó készülék elektrolízis révén ionjaira bontja. A készülékben a képződő klórionokból klórgáz, a klórgáz és víz reakciójából pedig hipoklóros sav (HClO), a tulajdonképpeni szabad aktív klór képződik, amelyet a hagyományos klór-teszterekkel természetesen ki is lehet mutatni. A pozitív képet árnyalók szerint nyilvánvalóan ebben az esetben a medencevíz klórmentességéről egyáltalán nem beszélhetünk, a klórra érzékenyek számára ez nem is jelenthet megoldást a vízkezelést illetően.

Nagyon leegyszerűsítve, a hagyományos klórkészítményekhez képest a különbség abban van, hogy nem klórkészítményeket vásárolunk, amelyet aztán a vízbe teszünk, hanem sót vásárolunk és a sóból a medence vizében állítjuk elő a fertőtlenítéshez szükséges klórt. Ha mérlegre tesszük a beruházás, üzemeltetés költségeit és a szerek vásárlásának költségeit nagy valószínűséggel spórolni sem lehet a sósvizes fertőtlenítéssel.

És mégis

Ennek ellenére az eljárásnak van létjogosultsága. A sós oldat kellemesebb tapintású az édesvíznél, kevésbé szárítja a bőrt. A medencevízben a só-koncentráció 0,4-0,5%, a testünk kb. 60%-át alkotó víz is valójában sósvizes oldat (kb. 0,9%). Minél kisebb a medencevíz és testünk só-koncentrációja között a különbség, annál kevésbé vonja el a víz bőrünkön keresztül a sót, ez okozza a kellemes tapintást. Csak érdekességképpen a tengervíz só-koncentrációja kb. 2,5%, tehát a medencéhez képest ötször annyi só van benne. Ennek megfelelően a medencevíz ízén alig lehet érezni a sót.

A só-bontó készülék folyamatos klórellátást biztosít, ami a kézi adagolású vegyszerek esetében nem mondható el. Az egyenletes klórozás nagyobb eséllyel küzdi le a medencevíz minőségének romlásáért felelős organizmusokat, összességében kevesebb hatóanyag felhasználásával. Az emberi pontatlanság és feledékenység kevesebb veszélyt jelent a medencevíz minőségére.

Vannak azonban kedvezőtlen tulajdonságai is, amivel illik tisztában lenni. A sós víz korrozívabb az édesvíznél. Ennek eredményeként az egyébként használatos rozsdamentes alkatrészek (pl. létrák, hőcserélő) nem alkalmazhatók, helyettük titán vagy magasabb savállósággal rendelkező alapanyagból készült berendezéseket kell beépíteni. Ez egy hőcserélő esetében 3-4 szeres árat is jelenthet.

Az édesvizű medencék vize az esetleges klórtartalom ellenére is bátran kilocsolható a kertbe. A sósvizet azonban mindenképpen a szennyvízcsatornába kell vezetnünk.

Beltéri medencékhez való alkalmazása kifejezetten ellenjavallt. A sós pára oly mértékben korrozív, hogy a fém bútorokat, tárgyakat tönkreteszi, a burkolatokon pedig finom só-lepedék képződik. A páramentesítő berendezés – ami kell, hogy legyen egy beltéri medence esetében – elemeit is károsítja. A pH csökkentő szerből nagyobb mértékű fogyással kell számolnunk, mert a nátriumból képződő nátronlúg a medencevíz pH-értékét növeli. A pH csökkentő szer adagolására érdemes automata adagolót beépíteni.