Az esti kert fényei

Módosítva: 2014-05-18 18:11:55

Rohanó világunkban sokszor csak munka után tudjuk élvezni kertünk szépségét, pihentető nyugalmát. Egy-egy estébe nyúló grillparti, és a fények hangulata, valamint biztonsági okok is indokolják, hogy kertünkben valamilyen fényforrást helyezzünk el.

Napelemtől, a házra szerelt halogén-lámpákig

Mint általában itt is fő szempontja a világításnak, hogy sötétedés után is tájékozódni tudjunk a kertben. Ehhez legcélszerűbb, ha egy-egy nem túl erős fényű állólámpa, vagy a házra szerelt falikar mellett, kisebb jelzőfényekkel világítjuk meg a járda és a kerti utak vonalát - legalább az egyik oldalról. Erre kiválóan alkalmasak, és egyre kedveltebbek az áruházakban kapható napelemes, földbe szúrható kerti lámpák. A Nap energiájával töltődnek fel, így villamos vezeték kihúzásával nem kell bajlódnunk, sőt a legolcsóbb típusok is automata sötétedéskapcsolóval vannak felszerelve: ahogy lemegy a Nap, bekapcsolnak, hajnalban pedig szintén automatikusan kialszik a fényük.
Amennyiben nem túl nagy felületű a kertünk, és nem akarunk az elektromos vezetékkel bajlódni, ideális megoldás lehet a ház falára szerelhető, többféle méretben és teljesítménnyel kapható halogén reflektor beszerzése, ami az egész kertet bevilágítja. Ezt felszerelhetjük mozgásérzékelővel, aminek köszönhetően nem kell a kapcsoló keresésével bajlódnunk, de mégsem világít egész éjjel a lámpa, csak a mozgás érzékelésétől számított, a beállítás szerint meghatározott ideig.
A mozgásérzékelős reflektorok további előnye, hogy biztonsági célokat is szolgál, hiszen illetéktelen behatolók esetén is kivilágítja a kertet. Ez persze csak akkor előny, ha van, aki odafigyel erre a kivilágításra, ellenkező esetben még segítünk is a betörőnek, hogy ne sötétben botorkáljon fosztogatás közben.
A reflektorok esetén kevés lámpatest felszerelésével érhetünk el jelentős fényerősséget, ám ez csak akkor igazán előnyös, ha a kertben tartózkodó háta mögül érkezik. A reflektorokat ezért lehetőleg olyan helyre szereljük fel, ahol a fényük nem vakító. Rosszul elhelyezett lámpáknál az is megeshet, hogy nem a sötétség, hanem a túl erős fény miatt nem látunk majd rendesen a kertben közlekedve.

Hagyományos kerti lámpák

A kerti világítás megoldásai között szerepelnek a hagyományos, elektromos hálózatról működtethető lámpák, amelyek nagy választékban kaphatók. Előnyük a megbízhatóságuk, hátrányuk, hogy telepítésükkor a villamos energia szakszerű elvezetéséről gondoskodnunk kell. Ezt ritkábban légkábellel oldják meg, de valljuk be, nem túl szép a kert felett keresztül-kasul kihúzott vezetékek látványa. Ez csak akkor lehet jó és nem túl feltűnő megoldás, ha a kertünk a klasszikus térnagyítási elven van megépítve: azaz külső szélein a kerítés mellett találhatók a magas növények, befele a kert közepe irányába az egyre alacsonyabbak, a kert centrumában pedig a gyep található a különféle funkciójú részekkel (szalonnasütő, padok, gyerekjátékok stb.).
Ilyenkor a vezetéket a kerítésen, csőben, vagy fölötte légvezetékként elvezetjük, és ott készítünk leágazásokat róla, ahol a lámpákat elhelyezzük. Így a vezeték jórészt rejtve, a növények takarásában marad, a lámpák, pedig a kert szélső részeiből világítják meg a középső teret.
Amennyiben nem távolabbról világítanánk meg a kert központi részét, akkor a villamosvezetéket védőcsőben, mindenképp a föld alatt célszerű a lámpákig elvezetni. Ilyenkor felállíthatunk kandelábereket, amelyek minden irányban szórják fényüket. Ezek magasságát igazítsuk a kertben gyakran tartózkodók testmagasságához, azaz legalább 1-1,5 méterrel legyenek magasabbak, mint az ott lakók. Ez azért lényeges, mert a megvilágítás így felülről éri a kerti utakat, és a fényforrás nem szemmagasságban található, ami a reflektornál említettekhez hasonlóan szintén kellemetlen hatású. Jó, ha a kandeláberek üvege mintázott, kissé sötétített, tehát nem víztiszta, mert ez szintén csökkenti a szemet kápráztató hatást.
A földben elvezetett kábelről gyeplámpákat is működtethetünk. Ezek a földbe szúrható alacsony lámpák fölülről árnyékolva vannak a burájukon, így csak oldalirányban sugárzik róluk a fény. Ez szintén nem vakító, ám a járórészek jól megvilágíthatók vele.
A villamos-hálózatról működő kandeláberek, kisebb nagyobb világítótesteket célszerű váltókapcsolóval ellátnunk, azaz kültéren is ki-be kapcsolhatók, és a házból is vezérelhetők legyenek. A házban lévő kapcsolók előnye, hogy nem kint a sötétben kell keresnünk a kerti világítás kapcsolóit, bár ez sem okoz gondot, ha olyan kültéri kapcsolót választunk, ami világít a sötétben.

A közvetett megvilágítás hangulatosabb...

A jobb tájékozódás biztosítása mellett a kerti fényeknek külön hangulata is van, amit főleg akkor élvezhetjük, ha nem a kert funkcionális részeinek (utak, padok, pihenőhelyek) direkt megvilágítására törekszünk. Ezt elérhetjük úgy, hogy egy a föld közelébe elhelyezett reflektorral, vagy irányított fényű, nagyobb teljesítményű izzóval ellátott lámpával, egy-egy szép formájú, nagyméretű növényt világítunk meg. Így az erős fény a növényre vetül, és csak az onnan visszaverődő, sokkal lágyabb hatású, gyengébb, hangulatosabb és nem vakító visszavert fény világítja be a kertet.
A kerti tóba is vásárolhatunk már olyan világítótesteket, amelyek fénye a víz alól világítja meg a part menti növényzetet. Ezek burája különböző színűre cserélhető, így a fény színét is megválaszthatjuk. Sőt vannak típusok, amelyek színe folyamatosan változik azáltal, hogy a fényforrás fölött egy többszínű korong forog. Legtermészetesebb persze a színezetlen búra, ám ebben az esetben sem kell a különleges látványról lemondanunk, mivel a fényforrás fölött fodrozódó víz különös, mozgó fényjelenségeket vetít a környezetre.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Nagy Z. Róbert


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

LED-es él-világítások

Egyre divatosabbak az üvegből készült polcok, dísztárgyak, üveglap bútorok. Átlátszóságuk szépsége nem csak nappali fényben jut érvényre, az esti hangulatvilágítás további érdekes lehetőségeket...


Képek és dísztárgyak

Minden lakás és ház hosszú tervezés után nyeri el formáját és sok ember összetett munkájának eredménye. A látható kép akkor lesz teljes, ha személyessé is válik. A személyesség lényege, pedig a...