Saját víz házilagos kezelése

A legjobb esetben az ingatlanunkon található egy forrás erre a hegyvidékeken van esélyünk. A forrás szakszerű foglalásával azt alkalmassá tehetjük a vízellátás kielégítésére. Sajnos ilyen felhasználható forrást már nehezen találhatunk. A hegyvidékeken, ahol sok a csapadék azt az épületek tetőzetéről, esetleg a telek területéről összegyülekező csapadékvizeket földalatti tároló tartályokban gyűjthetjük össze. Ezeket a tartályokat a népnyelv ciszternáknak nevezi. Az itt összegyűlő vizeket szűrés és megfelelő kezelés után akár ivóvízként is felhasználhatjuk. Figyelemmel kell lenni azonban arra, hogy jelenleg már a csapadék is rengeteg szennyezőanyagot tartalmazhat!
A leggyakoribb esetben ásott, vagy fúrt kúttal tudjuk beszerezni a szükséges ivóvizünket. A kutak telepítésének előfeltétele, hogy hidrogeológiailag megfelelő helyre kerüljenek. A kutból termelhető víz mennyisége az első szempont a telepítésnél, második a belőlük termelhető víz várható minősége. Ivóvíztermelés esetén azonban igen lényeges a vízminőség kérdése, ugyanis az ÁNTSZ a kútból termelt víz minősége alapján engedélyezi, vagy tiltja meg annak felhasználását.
A termelt víz kémia és bakteriológiai okból egyaránt alkalmatlan lehet. Különféle víztisztítási technológiai kezeléssel azonban többnyire felhasználhatóvá tehetjük. Kizáró okok, közé tartozik a magas nitrát tartalom, vagy a toxikus vagy fertőző anyagok jelenléte. Az egyéb komponensek házilagosan, egyszerűbb berendezésekkel is eltávolíthatók a vízből.
Milyen legyen a megfelelő minőségű ivóvíz? Ezt az EU konform szigorú egészségügyi, higiénés előírások szabályozzák. Elvileg tehát minden ivóvíznek ezekkel a paraméterekkel megszabott értékek közötti fizikai, kémiai jellemzőkkel kellene rendelkezni. Az ivóvízben található kémiai és biológiai anyagoknak a mennyisége, az összetétele okozza az ivóvíz jellemzőinek nagy változatosságát, vagyis a más és más ízű ivóvizet.

Az ivóvíz ízét, szagát a vízben található, a normálisnál nagyobb mennyiségű szervetlen anyagok okozzák. A kloridok sós; a szulfát keserű; a nitrát édeskés, a vas-mangán fémes ízt ad az ivóvíznek. A különböző vízben oldott gázok, főleg a szulfidok teszik a vizet záptojás szagúvá, bűzössé.
Az ivóvízben élő szervezetek miatt is keletkeznek különböző szagok és ízek, melyek igen kellemetlenek lehetnek. Ezeket a kellemetlen tényezőket a házilagos ivóvíz-kezelési technológia során jórészt eltávolíthatjuk (levegőztetés, aktív szenes szűrés stb.) Emellett az egyéb kémiai összetevőket (vas, mangán, kloridok) különféle vízkezelési technológiákkal ugyancsak el kell távolítani a vízből.
A hazai mélységi (kutakból származó) vizekre oly jellemző magas vas-mangán tartalom már több gondot okoz. Az ilyen vizek zömmel magas savtartalmúak is, ezért még a vízvezeték hálózatból is kioldanak fémeket. A fémoxidok okozzák a víz, és ezzel a mosdók stb. elszíneződést.
A hazai vizek legnagyobb problémája azonban az, hogy meglehetősen kemények. A víz keménységét a benne oldott alkáli földfémek, kalcium (Ca), magnézium (Mg) sói és hidrokarbonátjai okozzák. A szikes nátrium-hidrokarbonátós vizek is jellemzőek.
A kemény vízben oldott karbonátok kirakódnak a vízmelegítő berendezések (cirko, bojler stb.) csövein, kicsapódnak az edények falán, nem oltják a szomjat, fürdés, mosdás után kellemetlenül viszket tőle a bőrünk. Ezzel szemben az ún. lágy vizekben (3-5 nk° kevés az oldott karbonát, így nincs minek lerakódnia, jól oltják a szomjunkat és kellemes bennük tisztálkodni. Azonban kissé agresszívak; a fém csövek, berendezések anyagát oldják, korrodálják. Ha azt szeretnénk elérni, hogy otthon a csapból ivóvíz follyon, akkor házilagos ívóvizkezelést kell végeznünk.
A kutakból, forrásokból, esővízgyűjtőkből homok, rozsda különféle törmelékek kerülnek a vízbe. Emellett az esővízgyűjtőkbe levelek, gallyak stb. is bekerülhetnek. Ezeket a szennyeződéseket, lebegőanyagnak nevezzük. Eltávolításukra különféle szűrők szolgálnak. Ezek a szűrők a rajtuk keresztül folyó vízből, a nagy aktív szűrőfelületük segítségével kiszűrik a különféle lebegőanyagokat.
A cserélhető betétes szűrők, a bejövő vezetékre szerelhetők, a szűrőház a vízellátás zárása után lecsavarható, ezután a benne található szűrőbetét - melynek anyaga polipropilén vagy rozsdamentes acél - lemosható, vagy ha szükséges, cserélhető. A korszerű szűrőbetétek 20~100 ľ porusméretüek, azaz a milliméter századrésze nagyságú anyagrészecskéket is visszatartják a felületükön!
Az egyszerű szűrőkből alakultak ki az oldott vas és a szabad aktív klór kiszűrésére alkalmas szűrőbetétek. Az oldott vastartalom kiszűrésére háztartási alkalmazásban jól beváltak az Aqua-Mandix katalitikus oxidációs töltet. (Cserélhető szűrőbetét).
A szabad klórt, a rákkeltő haloform vegyületeket, az íz és szagrontó anyagokat az ezüsttel impregnált felületű aktív szén betétes szűrő köti meg és az ezüst(-nitrát, -jodid) impregnálás megöli a még élő baktériumokat is.
A szűrőházak felhasználhatók sziliko-foszfát betét alkalmazására is. Ezzel a mosógépeken, vízmelegítőkőn történő káros vízkőkiválás akadályozható meg. Kézenfekvő tehát ezeknek a többfeladatú szűrőknek a közös kialakítása. Ezt a célt szolgálják a többlépcsős szűrők.
A két részes(lépcsős) szűrőknél egyrészt a ~25 ľm szűrésű résméretű polietilén finomszűrő, másrészt az aktívszén szűrő kerül alkalmazásra. A Triaqua szűrő a nevéből adódóan három funkciót lát el az előbbieken felül egy Aqua-Mandix katalitikus töltet megköti a víz még meglévő vas-mangán tartalmát. Ezek a többlépcsős szűrők egyszeri töltettel mintegy 8 m3 víz tisztítására képesek. A vízmennyiség átbocsátásuk 4-5 liter/perc.
Alkalmazzák még a kombinált betétes szűrőket is. Az egy szűrőházba beszerelt finom szűrő és az ezüsttel impregnált aktív szén betét az érzékeny, kerámiabetétes csapokat védi, emellett jó minőségű ivóvizet is nyerünk. A szintén finomszűrő betétből és polifoszfát adagoló betétből álló kombinált szűrő hatására vékony filmréteg keletkezik a vízzel érintkező felületeken, és ez megakadályozza a vízkő lerakódását.

A kemény víz lágyítására szolgálnak a kabinetes vízlágyító berendezések.

Ennek a kémiai úton történő vízlágyítási eljárásnak a lényege az, hogy a vizeink keménységét okozó kalcium és magnéziumsókat, illetve azoknak a vízben oldott ionjait, nátriumsó (konyhasó) ionokra cseréli ki. Ezzel a módszerrel a vizet 0,1 nk° érték alá lágyíthatjuk!
Az innen elfolyó víz már nem okoz vízkövesedést. Az ioncserélő gyanta felületéről a kalcium, magnéziumsókat a berendezés automatikusan leöblíti, és egyúttal a szükséges nátrium (konyhasó) ionokat regenerálja. Ez a regenerálás és öblítés célszerűen a legkisebb vízfogyasztáskor, azaz az éjszakai órákban automatikusan lezajlik. Így a gyantatöltet évekig használható.
A berendezés vízlágyító kapacitása a 0,2~1,5 m3/óra között változik a típustól függően. Ez havi 5~50 m3 fogyasztást jelent. A vízlágyító ivóvízminőségű vizet képes kezelni, a kezelendő víz vas; mangántartalma 0,1 mg/liter alatti lehet!

A háztartási ivóvíztisztító berendezések csúcsát a fordított ozmózisos elven működő berendezések jelentik. Ezek első eleme egy 25 ľm-es szűrőképességű mechanikai szűrő, ezt követi egy ezüsttel impregnált felületű aktív szenes előszűrő, innen a víz az 5 ľm szűrőképességű membránszűrőn halad át. Ezen a szűrőn fennmaradó szennyező anyagok a csatornahálózatba kerülnek. Míg a beérkező vízmennyiség 30%-ányi kezelt víz a biztonsági aktívszenes szűrőn át kerül az ivóvízfogyasztóhoz.
A berendezés hatékonyan csökkenti a nehézfém, az arzén, a nitrit, nitrát és ammónium, tartalmat. A kórokozókat, toxinjaikat, a vegyszermaradványokat, toxikus rákkeltő anyagokat és a radioktiv szennyeződéseket szintén hatásosan kiszűri az ivóvízből. A berendezés gyakorlatilag sómentes 20-70 ľS(mikrosiemens)/cm vezetőképességű vizet állit elő, ezért közvetlen fogyasztáshoz a készülékhez ásványadagoló patron is tartozik, így tetszőleges összetételű ivóvizet állíthatunk vele elő.

Amennyiben esővízgyűjtéssel lehet csak a vízellátást biztosítani, akkor azért nehezebb feladat ivóvizet előállítani. A legjobb megoldás, ha a locsolásra, a WC-öblítésére, a mosásra szolgáló vizet elválasztjuk az ivásra, főzésre szolgáló vízfelhasználástól. Azaz a fenti szűrőkkel, vastalanítókkal, esetleg vízlágyító berendezésekkel kezelt vizet használjuk fel a nem ivóvízminőségű fogyasztásra, ez a felhasznált mennyiség 90-95%-a. A fennmaradó vízmennyiséget pedig kombinált szűrővel, fordított ozmózisos berendezéssel tovább kezeljük. A felsorolt berendezések legnagyobb problémája a relatív kis átfolyó kapacitást (1-2 liter/perc) így kiküszöbölhetjük, mert szigorúan ivóvízfogyasztásra csak 5-10 liter/fő/nap mennyiséggel kell számolnunk.
Végül a saját vizünket végül célszerű még utólagosan csirátalanítani, vagyis a hálózatból, a berendezésekből származó mikroorganizmusoktól mentessé tenni. Ezt legkorszerűbben az ún. ultraibolya (UV) csirátalanító berendezésekkel végezhetjük. A 254 nm (nanométer) hullámhosszú UV sugárzás hatására a szervezetek több mint 99 %-a elpusztul, és nem fertőzik az ivóvizünket.