Nyáron is sok a CO-mérgezés

2014-07-24 13:11:54 | Módosítva: 2014-10-03 11:59:13

A fűtési szezonon kívül sem telik el úgy egy nap, hogy ne következne be egy vagy több szén-monoxid-mérgezés. A meleg nyári időben ugyan nem fűtünk, de ez nem jelenti azt, hogy ne kellene számolni a „csendes gyilkos” jelenlétével.


A mérgezések negyede a fürdőszobában következik be, hiszen e helyiségek alapterülete és légtere általában kicsi. A vízmelegítő vagy a kazán működése során nemcsak gázt, hanem levegőt is fogyaszt, ezért nagyon fontos a fürdőszoba megfelelő szellőztetéséről gondoskodni. A fürdőszobai gázüzemű készülék működésére jelentősen kihat az, ha használatával egy időben a konyhában, vagy a mellékhelyiségben elszívó megy. Ebben az esetben ugyanis nem jut megfelelő mennyiségű levegő a fürdőszobai gázkészülékhez, megfordulhat az áramlás iránya a kéményben, és fennáll a veszélye a szén-monoxid-szint megemelkedésének. A tökéletlen égés következtében a szén-monoxid feldúsul, ennek esélyét tovább növelik a jól szigetelő nyílászárók is. Különösen fontos tehát, hogy ne csak a tüzelő- és fűtőberendezések cseréjét és karbantartását végeztessük szakemberrel, hanem az elszívók és nyílászárók cseréjénél, telepítésénél a készülékek levegő ellátásának megtervezéséhez is szükség van a mérnöki tudásra, a megfelelő szellőző-rendszerek beépítésére.



Életet menthet a szén-monoxid-érzékelő is, tanácsos minden lánggal égő eszköz közvetlen környezetébe telepíteni egyet. Minősített, megbízható típust válasszunk, majd ezt a használati utasításban leírtaknak megfelelően telepítsük. Az érzékelők élettartama eltérő, általában öt év, ennek lejárta után új készüléket kell beszerezni.

Forrás: www.katasztrofavedelem.hu

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Levegőt a gáztűzhelynek

A háztartások túlnyomó többségében még ma is gáztűzhely működik a konyhában. A modern kazánokkal ellentétben ezek működési elvükből adódóan alakóhelyiség levegőjét használják (el), ami tavasztól...


Civakodó elszívók

Konyhai szagelszívó, központi elszívó, levegőztető rendszer, mobil klíma… Egy korszerű lakásban egyre több berendezés működik, melyek levegőt szívnak el a beltérből. De vajon milyen hatással...