A lapraszerelt dobozolásnak egy hátránya van: a vevőnek kell összeszerelni a terméket, ám emellett számos előnyt fel lehet sorakoztatni, e csomagolási forma mellett. Az így tárolt bútor kevésbé sérülékeny, könnyebben szállítható, jobb a fogása. Olcsóbb, hiszen a gyárban nem kell bérköltséget számolni az összeszerelésére.

Mielőtt hozzákezdünk

A doboz kicsomagolása után csoportosítsuk a bútorlapokat, és az alkatrészeket, ellenőrizzük le, hogy minden hiánytalanul megvan. Ez azért is jó, mert közben beazonosítjuk az elemeket, melyik lesz az alja, teteje, oldalai stb. Gyakori hiba, hogy amikor rájövünk, valami mihez passzol, mindjárt összeillesztjük, pedig lehet, hogy ez nem a helyes sorrend, így később csak magunknak okozunk problémát. Tehát mindig a megadott sorrendet követve végezzük az elemek összeszerelését.
Az elemek beazonosításánál jó támpontok a csavarok, tiplik, zsanérok helyeinek felderítése, valamint az adott elem elülső és hátulsó oldalát is könnyű megkülönböztetni azzal, hogy elöl van a bútorlapon élzáró fólia, a hátsó részekre ilyet általában nem tesznek fel, így annak forgácsos szerkezete kilátszik.

Inkább kétszer gondolkozzunk, és egyszer cselekedjünk
A bútor-összeszereléskor a legnagyobb kellemetlenség, ami történhet velünk, hogy a kész termék nem úgy fog kinézni, mint a mintadarab az üzletben. Ez pedig baj, hiszen vettünk egy új bútort, amit helytelen összeszereléssel eljuttathatunk oda, hogy életének első napján már használtnak nézzen ki. Ezért minden lépést csak akkor végezzünk el az összeszerelés során, ha teljesen biztosak vagyunk annak helyességében.

Gyakori hiba, hogy a fa tiplit, nem abba az elembe ütjük be előbb, amelyikbe kell. Ilyenkor a túl nagy erőkifejtéskor megsérülhet a bútor dekorlemeze, lepattanhat róla egy kis darab, és a bútorlap láthatóvá válik. Ennek oka, hogy a tipli keményfából van, a bútorlap pedig gyakorlatilag összeragasztott faforgácslap, a kettőnek pedig a teherbírása jócskán különbözik. A tiplit mindig előbb abba az elembe tegyük bele, melynél a tiplinek előkészített furat párhozamos a bútorlappal, vagyis az élbe. A tiplinek előkészített lyukak nem minden esetben ugyanolyan mélységűek a két összeszerelendő lapnál. Ezért először a bútorlapra párhuzamos lyukba cseppentsünk ragasztót, majd gumikalapáccsal ütközésig verjük be a fatiplit. Így az pont annyira fog kilógni, hogy miután összeillesztjük a következő elemmel (ami merőleges a bútorlapra, így megvan a veszélye, hogy ha túlkalapáljuk, átszakad a dekor részen), abba csak az előkészített lyuk mélységéig fog illeszkedni. Tiplizéskor használjunk ragasztót, ha azt a szerelési rajz előírja, és gumikalapáccsal egyből illesszük szorosra a megtiplizett összetartozó elemeket. Ha rés marad a két alkatrész között, és a ragasztó már megkötött, akkor a tartócsavarokkal már nem tudjuk összehúzni megfelelően az elemeket.

A tiplizés után facsavarral, vagy kétrészes szorítócsavarral kell rögzíteni az elemeket. Utóbbi előnye, hogy szétszerelhető, míg ha a facsavart kétszer hajtjuk be ugyanoda, akkor az már kissé lötyögősebb lesz. A facsavart csak akkor és oda hajtsuk be, ahol biztosan a helye van. Ezt általában kis előfúrt lyukakkal jelzik nekünk, bár az önmetsző lemezcsavar számára nem mindig készítenek gyárilag előfuratot.

A résmentes illesztéseket előbb tiplizéssel, majd gumikalapáccsal összeütve érhetjük el, és csavarokkal tehetjük tartóssá. Bútor összeszerelésnél csak és kizárólag gumikalapácsot használjunk, a rongyba tekert fémfejű kalapács is kárt tehet a bútor dekorlapján. Mindig csak lapot kalapáljunk, ha élre ütünk, az egy pillanat alatt letörhet! Amikor tiplit kalapálunk be, vagy két lapot ütünk össze, vagy tartsuk ellent a túloldalt egy másik kalapáccsal, vagy fektessük a földre, hogy stabilan álljon a darab. Ha mindezt a levegőben tartva akarjuk elvégezni, valószínűleg miközben a lap egyik oldala összeszorul, a másik pont kilazul majd az ellentartás hiánya miatt.
Attól függően, hogy milyen aljzaton dolgozunk, érdemes egy plédet leteríteni a bútorlap alá. Nem lehet elégszer hangsúlyozni ezek sérülékenységét a tömörfa lapokhoz viszonyítva. Be kell látnunk, hogy a forgácslapokból készült bútorok ára azért jóval alacsonyabb a tömörfából készültekhez viszonyítva, mert minőségük is sokkal gyengébb. De ha túlélik az összeszerelést, akkor ez ránézésre, és a mindennapos használat során már nem okoz problémát.

Hátlapok és ajtók

Szekrényeknél a hátlapokat általában sínbe kell becsúsztatni, de van úgy, hogy egy peremes rész van kialakítva ezek számára, és apró szegek vagy facsavarok vannak a rögzítéshez becsomagolva. A csavar stabilabb összeszerelést biztosít, mint a szeg. Nem célszerű ezekkel spórolni, még ha túl soknak is tűnik a mennyiségük, hiszen ha ritkán fogatjuk csak oda a hátlapot, az az egész bútor stabilitását csökkenti, másrészt a hátlap - tömegénél fogva - hullámossá válhat. A ritka hátlaprögzítésnek az is kellemetlen eredménye lehet, főleg szegeléses megoldásnál, hogy ha használat közben valamit beteszünk a szekrénybe - nagyobb lendülettel a kelleténél - azzal a rosszul rögzített hátlapot egyszerűen kilökhetjük a helyéről.

Az ajtók felszerelésekor többféle zsanér vagy ajtópánt lehet a szerelő-szettbe csomagolva. Ezek beazonosítása és felszerelése után az állítócsavarok be-, vagy kijjebb csavarásával tudjuk pontosan beállítani, hogy az ajtók belső lapja mindenhol egyenletesen feküdjön a keretelemekre. Ugyancsak ezzel tudjuk beállítani, hogy két egymás felé csukódó ajtó között a rés megfelelő méretű- és teljes hosszban egyenlő távolságú legyen.
A fiókok összeszerelése már az utolsó simítások közé tartozik, itt a sínek helyes felszerelésére ügyeljünk, hiszen ettől függ, hogy a fiók könnyen becsukható és kihúzható lesz-e.