A sárga szekrény

2019-09-05 09:00:32 | Módosítva: 2019-09-05 09:11:42

Egy régi olajfestékkel festett szerkezetileg ép, kicsit már kopott szekrényt újítottam fel a nyár végén. Ebben a szekrényben volt egy „titkos” Magyar Királyi pecsét is, tehát a korát tekintve nem fiatal darabról volt szó.

 

Rusztikus felületű festés krétafestékkel

A festékpergés miatt csiszolni is kellett, így némi asztalos munka is megelőzte ennek a szekrénynek a festését. Az egyik ajtólap is már igen hullámos volt, de a faszerkezet jól bírta az idő múlását még így is.

Mivel a rusztikus felületű festés az általam használt krétafestékkel tökéletesen megvalósítható, ezért most is ezt használtam. Két színnel dolgoztam ezen a szekrényen. Az egyik az Arles szín, ami egy dél Franciaországi városka, ahol Vincent van Gogh is évekig alkotott, így ez a szín erről a napsugaras városról kapta a nevét. Ez a nap sárga szín. A másik szín pedig a Versailles szín, melyet a közismert kastély és annak zöld parkja ihletett. Egy finom, lágy, enyhén sárgás-zöld szín.


Ezt a két színt a szekrény külsőn és belsőn jelenítettem meg. Mindkét szín visszafogott és finom, mely jól illett a tulajdonos egyéniségéhez. Nagyon fontos a színek jó kiválasztása, mert az alaphangulatot ezzel határozzuk meg, de nem mellékes a technikai kivitelezés sem.



Van, amit szabályosan és szépen festünk, mert a bútor ezt kívánja, és van, ahol kiélhetjük a szellemi szabadságunkat, mivel a festés öröm, így nyugodtan beletehetjük, amit a képzelőerőnk kíván, tehát engedjük el magunkat és bízzunk a megérzéseinkben. Ennek a sárga szekrénynek a technikai kivitelezését egyszerűen imádtam. Nem győzőm dicsőíteni ezt a laza festési módszert, mely nagyon jól áll a rusztikus hangulatú bútoroknak.




Az ecsetet ide-oda mozgatva, direkt nem egységesen elosztva a festéket a felületen, kissé bolondos mozdulatokkal vittem fel a második réteget. Az elsőnél még szépen, simán terítettem, de utána… Aki látott joggal gondolhatta most bizonyára el fogom rontani. Persze nem így történt!

Nagyon szeretek elmerülni a festés végén a viaszolás adta lehetőségekben is. Így tettem itt is, hisz ez a jobbra-balra mozgatott gömbölyű ecsettel történő festés kiválóan alkalmas a sötét viasz bátor kiemelésére. Ugyanis a viasz merészen belekúszik az ecsetvonások közé, kiemeli a mart díszítést és feltűnőbb, régies hatást ad a bútornak. Extra adag látványfokozó, és életre kelti a bútort, ezért előszeretettel használom. A puha szöszmentes ruhával való átsimogatás adja meg a bútornak a végső kellemes fényét. Használatba vétele ezt követően történhet meg.


Azt hiszem festésnél az a pillanat teszi fel az i-re a pontot, amikor meglátjuk az arcát annak, akinek festettük a bútort; egy igazi csillogó, mosolygó szempár állt előttem és kereste a szavakat.

Jóvér Andrea (bútorfestő


További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Lakberendezési stílusokról röviden

Az átlagember lakása nem valamilyen szigorúan vett stílus szerint van berendezve, de nem árt egy kis áttekintés, hogy könnyebben el tudjunk igazodni a különböző jellegzetességek között. Ha...


Gardrób kis lakásokba

Ruhatárunkat nemcsak az időjárás, vagy a divat befolyásolja. Ha az öltözetünk ritkán viselt darabjainak „raktározásához” nincs elég hely, akkor ez a lakáson belül rendetlenséget szül. Ezért sok...