Kazánkarbantartás

2018-05-03 08:42:08 | Módosítva: 2018-05-03 08:43:36

Előre bocsátjuk, hogy senkit nem bíztatunk gázkazánjának reparálására. A gázkészülék egy veszélyes üzemű berendezés, csak képzett szakember végezhet rajta karbantartási, javítási munkát. A szakszerűtlen beavatkozás itt súlyos veszélyt, akár tragédiát is eredményezhet. Mostani írásunknak tehát nem az a célja, hogy laikusokat kiokosítsunk, hanem csupán annyi, hogy a felhasználók ismereteit bővítsük.


Mit szabad, és mit nem?

A laikus például figyelheti, sőt figyelnie is kell, kazánjának működését. Ha ezt rendszeresen teszi, akkor ő fogja leghamarább észlelni, ha valami másként működik, mint korábban. Megváltozik a láng színe, gyakran elalszik a gyújtó­láng a régebbi típusú készülékeknél, túlságosan gyenge a fűtés. A legveszélyesebb ezek közül pedig az, ha bejelez a szénmonoxid érzékelő. Remélhetőleg ilyen most már minden gázfűtéses háztartásban van, de a nyílt égésterű gázkazánok mellett mindenképpen. Ne érjük be azzal, hogy most csak véletlenül bejelzett, de alaposan kiszellőztettünk, és most már minden rendben van; most már nem jelez az érzékelő. Ha egyszer jelzett, akkor annak oka volt, valamiért kialakult a tökéletlen égés. Akár azért, mert a kéménnyel van gond, akár azért, mert a kazánnál nem stimmel valami. A pontos diagnózishoz kéményseprőre és gázszerelőre is szükség lehet.

Bármilyen változást érzékelünk, gondoljuk végig, hogy milyen beavatkozás történt az elmúlt időszakban. Nem először és nem is utoljára írunk arról, hogy ha a lakásban nyílászárókat cseréltek, és légtömören záró ablakokat tettek be a régiek helyére, akkor az alapvető problémát okozhat a lakás szellőzésében, de a nyílt égésterű gázkazán (és nem csak gázkazán, hanem minden nyílt égésterű fűtőkészülék, vízmelegítő, de még a gáztűzhely) működésében is. De ugyanúgy problémát, életveszélyt idézhet elő egy konyhai elszívó vagy páraelszívó beépítése is.

Változást idézhet elő az is, hogy pl. a hideg miatt a szerelő megemelte a fűtőláng nagyságát. Ha a gázkészülék tiszta és karbantartott, akkor persze nem okozhat ez gondot, de ha a hőcserélő lemezeit vastagon belepi a ráégett por, sőt a lamellák már összezáródnak, akkor elzáródik a kazán légellátása. A nagy lánghoz nem tud elegendő levegőt szívni, és máris létrejön a tökéletlen égés, szénmonoxid is keletkezik, sőt vissza is áramlik a lakásba, ami életveszélyes!

Egy másik cikkünkben írunk az őrlángos gázbojlerek őrlángjának karbantartásáról. A nyílt égésterű gázkazánnál ez az egység szinte ugyanolyan, és óvatos tisztogatását ugyanúgy el lehet végezni. Máshoz nyúlni már veszélyes. Talán azt még megengedhetjük magunknak, hogy a kazán burkolatát óvatosan leemeljük, és amihez bármiféle bontás nélkül hozzá tudunk férni, azokat a részeket megtisztogassuk. Mondjuk egy fogkefével, vagy hosszú szőrű ecsettel, kefével. Ami viszont leginkább igényelné az alapos tisztítást – a hőcserélő és az égőfejek –, ahhoz már csak a szakképzett szerelő nyúlhat. Le kell vennie a hőcserélő burkolatát, és a lemezeket alaposan át kell tisztogatnia. Ha konkrét hibát, szénmonoxidot, működési problémát nem észlelünk, ezt a műveletet évente akkor is el kell végeztetni, de akkor lehetőleg a fűtési idényen kívül. A gázbojlerek évenkénti karbantartása szintén nagyon fontos, hiszen meleg vizet egész évben használunk, így a kazánénál is nagyobb igénybevételnek van kitéve. A fűtési időszakon kívül arra is van mód, hogy a hőcserélőt megfelelő marószeres vízbe áztassa a szakember, és tökéletesen megtisztíthassa a rárakodott, ráégett szennyeződésektől. Ha szerelőt hívunk, igyekezzünk követni, hogy mit csinál, mennyire alaposan tisztította meg a készüléket. Ha valamit nem találunk elég egyértelműnek, kérdezzünk rá, lehetőségeinkhez mérten ellenőrizzük le a munkát.

A láng nagyságának beállítása fontos, de ehhez laikus nem nyúlhat. A túl magas láng károsíthatja a készüléket, a túl kicsi lánggal viszont nagy hidegben nehéz elérni a megfelelő fűtővíz hőmérsékletet. Ennek optimumát a szerelőnek kell megtalálnia. A fűtővíz hőmérsékletébe már a laikus is beavatkozhat, ezt nagyobb hidegben emelni kell, mert különben nem tudjuk kifűteni a lakást, miközben a kazán folyamatosan kapcsolgat. Az átmeneti időszakokban lehet alacsonyabbra venni; 40-50 fokos fűtővíz ilyenkor már elegendő lehet.

Bizonyos szinten ellenőrizhetjük a kéményünket is. A tisztítónyíláson keresztül lámpával és tükörrel belenézhetünk vagy fényképezőgéppel belefényképezhetünk, és aztán a képet alaposan kinagyítva kielemezhetjük. Lehet, hogy egy beesett madártetemet mi is észreveszünk. Egyenes kéménynél arra is van esély, hogy végig látjuk a kémény falát, tetején a világító égbolttal. Ez megnyugtatóan igazolja a kémény átjárhatóságát. Ha a kémény besötétedik, az valószínűleg csak annyit jelent, hogy elhúzás van benne. A huzatot egy égő papírral ugyan ellenőrizhetjük, de megnyugtató véleményt csak a kéményseprő adhat.


A lamellák csak a gázégőfej és teljes burkolat eltávolításával érhetők el, ezt csak szakember végezheti!


Az égőfej kiemelése


A hőcserélőhöz csak a teljes burkolat a lebontása után lehet hozzáférni


A hőcserélő lamellái alaposan el vannak szennyeződve


A porlerakódás egy kefével eltávolítható


A kéménycső elsötétedését elhúzás is okozhatja


A fűtővíz hőfokának állítása a régi FÉG készüléken

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Frisslevegős hőcserélő

Aki szigetel, nem feledkezhet meg a szellőztetésről sem. Az új Marley frisslevegős hőcserélő gondoskodik az ellenőrzött szellőztetésről, és még a fűtési energia megtakarításában is segít, mivel...


Központi fűtés megújuló energiaforrásokból

Az energiaárak folyamatos emelkedése, és az ökológia szempontok miatt egyre inkább megnő az egyedi nem fosszilis fűtőanyagot elégető fűtésrendszerek alkalmazásának az igénye. Ilyen rendszerűek a...