Zsindelyezés helyett duplázzon!

2013-07-18 14:30:44 | Módosítva: 2013-07-27 16:43:42

Beázik a palatető, de nincs pénz felújítani? Jó hírrel szolgálhatunk: van más megoldás, mint a majdnem milliós költségű zsindelyezés. Megfelelő szakemberrel, megfelelő technológiával ennek a költségnek több mint a felét megspórolhatja, a tető tisztításával és újrafestésével együtt. A végeredmény pedig: a tetőről senki nem mondja meg, hogy nem új.

Létezik egy szabadalmaztatott technológia, amellyel az összes, ’70-es és ’90-es évek között készült, normál hajlásszögben épült, mára már igencsak felújításra érett palatető beázása bontás nélkül szüntethető meg. Ez pedig nem más, mint az úgynevezett cseppentő zárólemez beépítése. Ha már ezzel a módszerrel sikerült megszüntetni a beázást, érdemes szebbé is varázsolni a tetőt, amelyre 2-3 évtized után bizony ráfér egy alapos tisztítás és festés. Ezután a tető tényleg olyan lesz, mint újkorában volt, élettartama pedig ugyanolyan lesz, mint ha zsindelyezték volna.


Persze csak akkor, ha minőségi festéket használunk, és azt megfelelően visszük fel a felületre. Ma a bevett gyakorlat a kétszeri festés: az alapozás, majd a szín felvitele. Ez kevés ahhoz, hogy a tető visszanyerje régi-új külsejét, nem beszélve arról, hogy az ilyen felújítás mennyire „tartós”. Létezik egy hazai vállalkozás, amely több mint másfél évtizede megbízhatóan végzi a palatető-felújítási tevékenységet. Ez pedig nem más, mint a Tető-Ráció Team Kft. Létezik egy hazai festékcsalád, amely lassan két és fél évtizede bizonyítja minőségét, tartósságát és esztétikumát. Ez pedig nem más, a Materiál Vegyipari Szövetkezet által gyártott, és jelenleg már 13 színben kapható AKROPENTA pala-, lábazat- és betoncserép festék.


Bár a Materiál által ajánlott 3 rétegű festés is több mint egy évtizeden át tartó megbízható minőséget eredményez, a Tető-Ráció-Team Kft. úgy döntött, a fent említett bevett gyakorlatra rádupláz. Így a cég a palatető felújításánál kizárólag a 4 rétegű festést alkalmazza, festéknek pedig kizárólag a Materiál Vegyipari Szövetkezet által gyártott AKROPENTÁ-t használja.

10+1 érv a technológia és az AKROPENTA együttes alkalmazása mellett:

1) Megakadályozza a komoly egészségügyi kockázatot jelentő azbeszt kiporlását az elöregedő tetőből.
2) A tetőbevonat vízzáró réteget képez.
3) Rendkívül tartós (a szalagzsindelynél hosszabb élettartam, kedvezőbb árért).
4) Tökéletes tapadás érhető el.
5) UV-stabil felületet ad.
6) Megnöveli a tető ellenálló-képességét a szélsőséges időjárási körülményekkel szemben (jégeső, eső, fagy).
7) Elkerülhető a mohásodás.
8) A héjazat élettartama 15-20 évvel nő.
9) Rugalmas tetőbevonatot képez.
10) Homogén felületet ad.

+1) Megszünteti a hajszálrepedéseket!


www.material.hu

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Lindab tetővel, tetőfelújítással biztonságban

A Lindab tetők és kiegészítői gazdaságosan gondoskodnak a ház és alakók tökéletes védelméről biztonságos és tartós tető kialakítása a ház állagának megóvása szempontjából stratégiai kérdés. Ez...


Lejtésképzés, vízelvezetés lapostetőn

MESTER+A tetőfelújítások nem csupán a meglevő vízszigetelés felújítását és cseréjét, hanem a lejtések biztonságos megoldását is igénylik a megnövekedett hőszigetelés igényének való megfelelés...