Képek és dísztárgyak

2014-02-12 09:38:52 | Módosítva: 2014-02-12 09:45:56

Minden lakás és ház hosszú tervezés után nyeri el formáját és sok ember összetett munkájának eredménye. A látható kép akkor lesz teljes, ha személyessé is válik. A személyesség lényege, pedig a dekoráció, ami a kevésbé érdekes tereket is valódi otthonná teheti, de amivel még a legjobb berendezés is elrontható.


Vannak olyan mindennapi használati tárgyaink, dísztárgyaink, könyveink, gyűjteményeink, képeink, növényeink, és sok minden más apróság is, amihez ragaszkodunk. Mindezeket el is szeretnénk helyezni otthonunkban. Otthonunk karakterét alapvetően a nagy felületek, bútorok, színek, fények adják már önmagukban is dekorációs értékkel, de a díszítőelemek fogják majd össze.

A legszebb tárgyak sem tudják megváltoztatni a harmónia nélküli berendezést, és a jól kialakított terek is arányukat veszíthetik, ha a dekoráció, túlzó, nem odaillő vagy véletlenszerűen felhalmozott.

A tárgyak szépsége is önmagában kevésnek bizonyul, ha érzelmileg nem kötődünk hozzá. A kötődés teszi személyessé a lakást, változtatja igazi otthonná. Tehát az ad tökéletes eredményt, ha díszítőelemek szépek, kiemelkednek a környezetből, jól kapcsolódnak a többi tárgyhoz, bútorhoz és hozzánk.

A lakásdekorációt úgy kell megtervezni, mint a berendezést. Figyelembe kell venni a sík felületek nagyságát, a térbeli elemekkel való kapcsolatát, valamint minden elem színét és a fényviszonyokat. Ahogy a művész tudatosan rendezi el az alkotóelemeket a képen, ugyanúgy kell komponálni a hétköznapi életben is. A falfelületek már a bútorok elhelyezésével is megosztottak. A szabad felületekre, illetve eléjük helyezett képek és tárgyak ezekkel együtt kell, hogy harmonikus egységet alkossanak.

A rend nem egyenlő a szimmetriával. Fontosabb az egyensúlyteremtés. Ez különböző méretű és színű darabok foltjainak kiegyenlítése, vagyis az optikai egyensúly. Ilyen egyensúlyt teremthet pl. egy intenzív színű, de kisméretű kép egy halvány, de nagyméretű festménnyel. Ezt papíron való tervezéssel, de akár a padlóra helyezve is megkomponálhatjuk.

Vannak általános szabályok

Betartásával a legjobb eredményt érhetjük el. A változatos méretű képeket képzeletbeli vízszintes és függőleges vonalakra rendezzük. Lehet:

– egyforma képeket egyetlen képzeletbeli keretbe rendezni,

– különböző méretűeket függőleges tengelyre helyezni,

– két vízszintes vonal közé ültetni,

– tengelykeresztre szerkeszteni,

– változatos alakú kereteket egy középpont köré rendezni.

Mindezeknél persze a falak építészeti tagolását is figyelembe kell venni ugyanúgy, mint a bútorméreteket, a nyílászárókat vagy a parapet magasságot. Általános hiba, hogy a képek túl magasra kerülnek. A szemmagasságot kell irányadónak tekinteni, míg az egymás közötti távolságnál a képméret felét. Ritka esetben, nagy belmagasságnál magasabbra is tehetjük, időnként alacsonyabb szekrények fölé is. Ha teljesen szabad felületeket borítunk, akkor érdekes megoldás a padlótól mennyezetig rendezett kompozíció is.

A kép témája, a képkeret, a falszín, a tapétaminta és a paszpartu is meghatározó. Ha intenzív a tapéta mintája, akkor széles paszpartut kell alkalmazni, hogy a minták ne zavarják a kép témáját. Reprodukciókat, rézkarcokat, modern képeket vékonyabb keretbe, olajfestményeket széles és díszes rámába tehetünk. Ezen túlmenően a kép stílusa illeszkedjen az enteriőrhöz! A reprodukciók üveg mögé téve tartósabbak. Az üveg becsillanása pedig elkerülhető matt üveg alkalmazásával.


Tökéletes arányokkal átgondoltan kialakított szobafal jött létre a képek, tárgyak és polcok együtteséből


Az üvegfal elé helyezett növényekkel különlegesen egyedi dekorációt kapunk, ami a rideg környezetet barátságossá teszi

Ne feledkezzünk meg gyermekeink rajzainak keretbe illesztéséről, mert méltók lehetnek bármilyen berendezéshez. Családi fotóink fekete-fehér, illetve barna-fehér öregítéssel előhívott darabjai is látványos részévé válhatnak a dekorációnak. Hangsúlyos, dekoratív, esetleg értékes antik kereteket tükörhöz is felhasználhatunk.

A harmonikus dekorációhoz hozzá tartozik a megfelelő kontrasztok elérése és a fókuszpontok kiválasztása. Mindkét eszköz a figyelemfelhívást szolgálja. A legfontosabbnak tartott berendezési- vagy dísztárgy középpontba tétele az elhelyezéssel vagy megvilágítással egyszerűen elérhető.

Kontrasztként többfélét is alkalmazhatunk

– Formakontrasztot alkotnak az eltérő alakú díszek. A leglátványosabb a hármas egység. Egy egységbe rendezhetünk három, más-más alakú, de azonos színű tárgyat, így azok kölcsönösen kiemelik egymást.

– A méretkontraszt is látványos, de vigyázni kell, hogy a kisebb tárgy ne kerüljön háttérbe.

– Az anyagok felületi különbözőségének kontrasztja is nagyon látványos, mert a fény, másként verődik vissza a sima, illetve az érdes felületű tárgyakról.

A megvilágítás különlegessé tesz képet, kisplasztikát egyaránt. Az optimális hatás eléréséért erről konzultálni kell szakemberekkel. A becsillanó képfelület vagy a túlderített szobor csak elvesz a dekoráció értékéből. Ha bármiben bizonytalanok vagyunk, ne féljünk segítséget kérni, mert a teljes összhang megteremtése a cél.

Sokan a szimmetriát tartják a harmonikus elrendezés egyetlen módszerének. Ennek oka, hogy amióta az ember épít, azóta állítják a szimmetriatengelyre a kiemelni kívánt elemeket. Ilyen az épületek bejárata, a főfal közepére épített kandalló vagy az axiálisan, tengelyre fűzött ajtósor.

Ez igaz is, de a hétköznapokban ez sokszor hat merevnek, túl ünnepélyesnek. A mai kor embere bátran lehet megtervezetten szabálytalan. Az ilyen szabálytalanság, a már említett optikai egyensúly, ami harmonikus érzést kelt. Dekorációnál vigyázzunk a minták és színek együttesére! Vizuális zűrzavart okozhat az átgondolatlanság.

A minták tartozzanak egy családba és egészítse ki egyszínű felület is! A textilek dekorációs értéke hangsúlyos, hiszen nagy felületekről beszélünk. Mintás tapétához válasszunk egyszínű függönyt és ülőbútort! Egyszínű fal előtt viszont jól érvényesülnek a csíkos, kockás, pöttyös, virágos textilek, akár egymás mellett is, ha van közöttük pl. színbeli rendezőelv.

Minden lakásban fontos a növények, virágok jelenléte. Ezek haldokló, kopaszodó, elsárgult egyedei viszont rossz érzést, rendetlenséget sugallnak. A helyiségek adottságai behatárolják, hogy milyen fajtákat vásárolhatunk. Ezek közül az azonos víz- és fényigényűek kerülhetnek egy edénybe. Sokszor a szép növények azért hatnak zavaróan, mert különféle kaspókban helyezik el őket. Az egységes színű és anyagú tartóedények harmonikusak, még akkor is, ha méretük és formájuk változó. Ha mód van rá, kerüljük el csorba tálak, tepsik használatát!

A futónövények mindent beborító indái kizárólag a télikertekben állják meg a helyüket. Lakószobákban alkalmazzunk helyette növényfalakat! Ezek a függőleges „kertecskék”. Sokféle növénytípusból kialakíthatók. Létrehozásuk szintén szakembert kíván.

Ha a lakás egészét összefüggő vizuális egységként kezeljük, egyetlen vezérfonalra fűzzük föl, ami lehet nagyon személyes is, akkor lesz jó a dekoráció. Bátran élhetünk a szabad stílusalakítással, keverhetjük is azokat, ha a minőségük azonos színvonalat képvisel. Figyeljünk arra is, hogy mennyiségileg legyen helyünk a később vásárolt elkövetkező kedvenceknek!


Az álmennyezetek szélébe és a falfülkékbe épített világítással kiemelhetjük a tárgyakat, és jó hátteret biztosíthatunk a bútoroknak


A sötét, semleges háttérrel komponált színes képek együttese barátságossá teszi a lépcsőfordulót


A három világított falfülke házi mini galériaként szolgál, értékes festményeket mutat be

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Álmennyezet építése

A Rigips gipszkarton álmennyezetek a födém modern, gyors és tiszta takarását teszik lehetővé. Hang- és hőszigetelő anyag beépítése esetén ezen értékek javítása mellett a vezetékek elrejtésének...


Függönyök és karnisok

A lakószobák és egyéb helyiségek ablakai függönyök nélkül szinte „csupasznak” látszanának. Akülönféle textíliák a szobák megszokott kellékei, mintegy aberendezésük része, és többnyire nemcsak...