Trükkös asztalok

2021-02-15 09:47:05 | Módosítva: 2021-02-15 10:31:25

A kis alapterületű lakásokban élők minden talpalatnyi helyet kénytelenek úgy kihasználni, hogy mindennek legyen helye, és mégse legyen akadálypálya a lakás. Ilyen körülmények között pedig még egy tanuló íróasztalt sem könnyű úgy elhelyezni, hogy ne foglaljon el sok hasznos teret. A megoldást a különféle trükkös író- és munkaasztalok jelentik, amelyek asztalfelülete használat után könnyen „eltüntethető”. Ez ördöngös varázslatok helyett ötletes megoldásokkal meg is valósítható. Ilyen asztalokból mutatunk be néhányat ötletadóként, akár saját kezű kivitelezésre.

A helytakarékosság jegyében

Egy közepes méretű, adott helyre méretezett és zárt polcos fali szekrényben elég sok minden elhelyezhető. Lenyitható ajtaja munkaasztalként szolgálhat, felcsukva pedig csak a polcos káva foglal el számottevő helyet. A polc korpuszán belül pedig lapokkal lehet elválasztani a különböző méretű tároló rekeszeket. Az asztallap egyben a tároló bútor frontlapja is, amelyet két-három besüllyesztett lenyíló pánttal lehet a korpusz alsó lapjához kapcsolni. Az asztallapot két szélén 40-50 mm széles erős szövött heveder tartja vízszintben, melyek egy-egy csattal állíthatók. Ezeket masszív bútor-kitámasztókkal is lehet helyettesíteni. Anyagául 19 mm vastag laminált bútorlap használható, a válaszlapokhoz a 16 mm-es vastagságú is megfelel. A káva élére záródó frontlapot azonban speciális redőnyzárral kell lenyílás ellen biztosítani. Eredetileg ezt erős mágneszárak rögzítették, ám a kettős zárnyelvű, felcsavarozható redőnyzár is megfelel, amit a felső kávalapba süllyesztve kell felszerelni. A felcsukódó asztallapot a zár nyelve a zárlemezbe pattanva automatikusan rögzíti, ám a lenyitásához kulcsot kell használni.



Fekvőhelyek mögé helyezett beépített szekrények esetén egy olyan, a szekrény szélességével és hosszával azonos asztalfelület is kialakítható, amelyet használat után a szekrény vagy más tároló egység belsejébe, illetve a tetejére lehet betolni. E megoldások fontos eleme a teljes kihúzású, hosszú és erős golyós fiókcsúszó pár. A hossza azonos legyen a kihúzható asztallapéval, és a lehető legnagyobb legyen a terhelhetősége, különösen, ha elől nem lesz külön lábbal alá támasztva. A „lábas” kivitel nem csak szilárd alátámasztást ad az asztallapnak, de különféle tárolási változatok elkészítését is lehetővé teszi.




A teljesen kihúzható görgős fiókcsúszókat a felül nyitott szekrénytest belső oldalaira és az asztallap alulra erősített hevedereinek az oldalára kell felszerelni. Az asztal alátámasztását szolgáló homloklap, vagy polcos rész mozgatását két rejtetten felszerelt kis görgővel kell megkönnyíteni. A helyére tolt asztallap lábának pedig a bútordarab egységes frontfelületébe és egyben a bútordarab oldalába kell illeszkednie. A rakodó részek igény szerint variálhatók.

A fiókos komód fedőlapja is használható alkalmi íróasztalként. A szélességét a korpusz szélessége és hossza adja meg, ami akár 600 mm-es is lehet. A komód magassága a kényelmes 700-730 mm-t ne haladja meg. A kihúzható asztallap mozgathatóságát és szintben tartását e változatnál is a teljes kihúzású görgős fiókcsúszónak kell biztosítania, mivel nincs külön alátámasztó egysége. Az írólapot ezért szilárdan összeállított kerettel kell megerősíteni. Mivel ez fiókos komód, a frontfelületet egységes méretű és golyós csúszókkal szerelt fiókokkal érdemes kialakítani. Ám a felső fiók előlapja az asztallap keretének méretével keskenyebb legyen, hogy az írólap helyére tolása után bele simuljon a frontfelületbe. A felső fiók egyben az író- és egyéb eszközök tárolására alkalmas rekeszes felosztású is lehet. Így munka közben a fiókkihúzása nélkül is kéznél lesznek. Alapanyagként a 19 mm vastag bútorlap a legelőnyösebb, mert a lapszabászatokban méretre szabott darabokat könnyű élfóliázni, majd csapozva egymáshoz erősíteni.


Kisebb méretű, esetleg a falra rögzített polcos tárolót sem nehéz komfortos számítógépes munkaasztallá változtatni. Az átalakítás helyett természetesen egyedi méretben is reprodukálható ez a darab, ám az átalakítás kevesebb munkával jár. A polc tetejére egy vastagabb és szélesebb fedőlapot kell erősíteni, ami alá már viszonylag könnyű a klaviatúrának helyet adó kiegészítő és kihúzható lapot erősíteni. Ezt a funkciót most is a teljes kihúzású görgős fiókcsúszó párra kell bízni. A monitor az új fedőlapon jól elhelyezhető, az alsó kihúzható lap pedig a billentyűzetnek ad helyet. A polc alsó részében elfér még a régi asztali számítógép is, mivel ezek helyigénye jelentős. Mellette pedig egyéb más kellékek is eltárolhatók.


Az előző bútorváltozathoz hasonló a kihúzható, fiókos asztal. Ennél a változatnál azonban az asztal elől görgős lábbal alátámasztott, így terhelhetőbb, mint az előbbiek. Az asztalrészt ebben az esetben is egy teljes kihúzású fiókcsúszó pár vezeti meg, és egyben meg is támasztja. Előnye, hogy az aszat fiókos kialakítású, ami viszont jól használható író- és irodaszerek tárolására. Szerkezeti kialakítása olyan, mint egy normál asztalé, ám a két hátsó lábra itt nincs szükség. Szerepét a fiókcsúszók veszik át. Felette polcos részként vastagabb, U-alakú káva fogja közre az asztalelemet, ami egyben tároló polcként is hasznosítható.


Végül pedig, íme, egy nagyobb komódban kialakítható laptopos munkaasztal ötlete. Ezt azonban csak akkor lehet megvalósítani, ha a felső fiók fenéklapja, vagy az ajtós rész alsó éle legalább 600 mm magasságban van, különben a széken ülve nem lesz elég hely a lábunk számára. Az is egy lehetőség, hogy az eredeti ajtót, vagy a fiók homloklapját vízszintesen megfelezzük, és így megemelhető a kifordítható asztalka magassága a padló szintjétől. Az asztallap szélessége a szekrénykorpusz méretéhez igazodjon, de legalább akkora legyen, amin oldalra fordítva egy laptop elférjen. Ezért a szekrénytest mélységi mérete nagyon lényeges. A 300 mm mély szekrények nem alkalmasak az ilyen átalakításra, viszont az 500 mm-esek már igen. A derékszögben egymáshoz erősített oldallapok közé facsapokkal csatlakoztatható a lekerekített munkaasztal lapja, amelyet a szélső forgáspont távolságával azonos rádiusszal kell íveltre vágni. Ezt könnyű egy lyukfűrészgéppel kikanyarítani, és a vágási felületet élfóliával lefedni. Az új darab kifordítását pedig két-három besüllyesztett erős ajtópánttal lehet megoldani. A káva élekre csukódó oldallapok esetén a zongorapánt is használható. Az asztalka túlnyitását pedig a beszerelése után felül egy, a korpuszba süllyesztett facsappal lehet meggátolni.



További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Pára, hőszigetelés, szellőzetlenség, penész

Nem először és bizonyára nem utoljára írunk penészes lakásokról, gombás falakról, rossz levegőjű otthonokról. Az érdekes az, hogy ez a probléma nem szűnőben van, hanem inkább egyre növekszik, és...


Asztalneműk

Gyerekzsúrra a legegyszerűbb, de színeiben változatos terítés a legalkalmasabb A terítés szép szokása örömöt okoz vendégnek vendéglátónak egyaránt, mert jókedvet, étvágyat...