Korszakalkotó szigetelések: új lendület kell!

2023-05-04 13:37:09 | Módosítva: 2023-05-30 20:15:19

Érdemes több oldalról körbejárni a ház energetikai felújításának ügyét. Mert a tiszta levegő – képletesen és a szó szoros értelmében is – jobban kell, mint egy falat kenyér.


Lanyhuló lendület

Nemcsak a média zengi már hosszú évek óta, hogy az épületek fűtésére és hűtésére fordított energia jó részét meg tudnánk takarítani, ha megfelelő szigetelés beépítésével energiatakarékosabbá tennénk épített környezetünket. Az utóbbi időben megszigorodott építőipari szabályozások is teljes mellszélességgel támogatják ezeket a törekvéseket. Most mégis megtörni látszik a felújításokba vetett lelkesedés. Hogyne fogná vissza mindenki a költségeket! Amikor lassan ezer forint egy liter tej és kétezer forint egy kiló kenyér, ott a háztulajdonos kétszer is meggondolja, hogy beépíti-e a tetőteret, vagy inkább vesz egy emeletes ágyat a két gyerek közös szobájába, hogy beférjen a két íróasztal… A növekvő család élettere az adott helyen egyre összébb szűkül, ami napi konfliktust szül, és addig remény sincs megoldásra, amíg nem nyerünk a lottón. A családok igyekszenek kivárni, hátha új lendületet kapnak az otthonfelújítási támogatások – talán nyárig elég lesz összeszorítani a fogukat.

Lehet, hogy érdemes várni az állami támogatásokra – de erre sosincs garancia. Azt is figyelembe kell venni, hogy nem jellemző, hogy akár az építőipari munkadíjak, akár az építőanyag költségek lejjebb mennének az idő múltával – tehát amit nyerünk a réven, azt elveszíthetjük a vámon…

Újragondolt tervek kellenek

Az elmúlt évek építőanyagár-növekedési statisztikáinak egyre meredekebben emelkedő vonalaira hagyatkozva megfontolandó, hogy nem jár-e jobban a háztulajdonos, ha nem gondolja túl, hanem most próbálja meg legalább minimum programon megvalósítani nagyszabású felújítási-átépítési terveit.

Okosan át kell gondolni, mit kellene, mit érdemes szigetelni, és mi az, amit a pénztárca is megenged. Mindig lehet találni egy arany középutat a vágyálmok és a realitás között. Ehhez alapos utánajárásra van szükség: meg kell ismerni a modern építőipari megoldásokat és anyagokat, majd a megszerzett információk alapján megtervezni a ház „minimum szükséges” és egyúttal megfizethető energetikai felújítását. Mi a minimum? Legalább a pincefödém és a padlásfödém együttes szigetelésére szükség van ahhoz, hogy mérhető energiahatékony eredményt érjünk el – és ezen épületrészek szigetelése viszonylag költséghatékonyan meg is valósítható.


A korszerű a költséghatékony

Továbbra is igaz, hogy a korszerű termé­kek hozama nagyobb, mint az elavultaké, és sok bosszúságtól megkíméljük magunkat, ha nem az évtizedekkel ezelőtti tapasztalatokra hagyatkozunk, hanem nyitottak vagyunk az újdonságokra. A magasabb minőségű anyagokkal – bármilyen ellentmondásosnak is hangzik, hiszen ezek ára valamivel magasabb kategóriába tartozik, mint az „eco” megoldásoké – jelentős építési költséget megtakaríthatunk. Tekintsük például azt, hogy ferde épületszerkezetekbe a jobb lambdájú öntartó szigetelőanyagok huzalozás nélkül is beépíthetők, így munkadíjat és időt spórolunk. A csak ragasztással is rögzíthető URSA TECTONIC panelekkel szigetelt – nem kötelezően dübelezendő – pincefödém esetében kellékanyag költséget és munkadíjat egyaránt meg lehet takarítani, az újszerű technológiából eredően (itt).*

Hasonló a helyzet egy szimpla padlásfödém szigetelésnél: a szigetelés folyamata és a rétegrend olyan egyszerű, hogy még a szakira sem muszáj várni, egy ügyesebb kezű ezermester meg tudja oldani a saját portáján, tehát a munkadíj költség itt is kikerülhet a számí­tásból. Ráadásul a 21. századi szigetelőanyagoknál nem kell félni attól, hogy „mérget” csempészünk velük a lakóterekbe.

Keressük a termékeken a Blue Angel (kiemelkedően környezetbarát) és RAL, EUCEB minősítéseket, melyek garantálják a kiváló beltéri levegőt, és igazolják a termék maximálisan egészségbarát mivoltát! 


Az URSA vállalat minden évben előrukkol fenntartható termékfejlesztésekkel. Ezek közül az egyik legizgalmasabb az URSA TECTONIC termékcsalád, amely teljesen víztaszító (hidrofób) tagjai az épületszigetelések számos alkalmazási területéhez jelentenek kitűnő megoldást: padlásfödém, magastető, pincefödém, válaszfalak, homlokzat. A különleges „tektonikus” formában elrendezett ásványgyapot szálhalmaznak köszönhető a rendkívül tömör szálszerkezetű URSA TECTONIC ásványgyapot tábláknak egyedülálló a szigetelési teljesítménye, a szálak kiváló rétegelválási szilárdsága és a páraáteresztő táblák magas nyomó­szilárdsága is. Ezek az ásványgyapot szigetelőanyagok 95%-ban újrahasznosított üvegből készültek, és teljes mértékben újrahasznosíthatók. A környezetbarát gyártástechnológia fenntartható erőforrások felhasználásán alapul. A termék gyártásához szükséges energia sokszorosát lehet az épület fűtési/hűtési igényének csökkentése révén megtakarítani. Nem elhanyagolandó előny az sem, hogy a rágcsálókat nem vonzó táblák alak- és mérettartása is kitűnő: érzéketlenek a téli-nyári hőingadozásra, nincs hőtágulásuk. Nem éghetőségük okán is megfelelnek a legmagasabb épületenergetikai követelményeknek.


Elengedhetetlen a páraáteresztés

A házakba beépített szigetelőanyagoknak olyannyira időtállóknak kell lennie, hogy generációkon át kiszolgálják majd a házban lakó családot, áldásos hő- és hangszigetelő hatásukat kamatoztatva. Ezen felül azonban kell még egy kis plusz! A választásnál gyakran nem szempont például a szigetelőanyagok páraáteresztő képessége, és ez nem helyes. Ugyanis bizonyos értelemben a házak is „lélegeznek”, és nemcsak a kéménykürtőn át. Az már közismert tény, hogy a rosszul szigetelt épületek kéményén keresztül sok szén-dioxid távozik – ezzel károsítva környezetünket, bolygónkat. Az viszont kevésbé ismert jelenség, hogy a házak a homlokzaton és a tetőn át is szeretnének „kipárologni”, és ha olyan szigetelőanyagok vannak a szerkezetekbe építve, amelyek ezt nem teszik lehetővé, akkor a ház „befülled”, és ez egy idő után nemcsak kellemetlen, egészségtelen beltéri levegőt, hanem penészesedést is okoz. Légáteresztő szálas ásványgyapot szigetelőanyagok alkalmazása lehet a megoldás a hasonló jelenségek elkerülésére. Az URSA TECTONIC termékcsaládba tartozó szálasanyagok nemcsak kiváló hőátbocsátási értékkel (deklarált lambda érték) rendelkeznek, és nagyon jó hangelnyelők, hanem mivel nyitott a szálszerkezetük, ezért páraáteresztők is egyben. Tud majd a ház „lélegezni”.

Nem minden mellébeszélés!

Az építőanyag-gyártók minden tapasztalatukat bevetették az évek során, hogy a háztulajdonosok számára ne maradjon csak üres frázis a sokat hangoztatott „komfort”, „egészséges beltéri levegő”, „fenntartható építőanyag” és a többi. A történet már régen nem a marketingről szól, hanem arról, hogyan vállaljanak a vállalatok a felhasználókkal vállvetve felelős részt a mindennapokban folytatott környezet-megmentési küzdelemben. Sokszor nem gondolunk arra, hogy mi mindennel pusztítjuk közvetlen és tág életterünket, milyen mértékben éljük fel erőforrásainkat. Pedig mindezzel saját életminőségünk gyakorlatilag napról-napra romlik. Minőségben szigetelni igenis szükséges: egészségünkért és gyermekeink élhető jövője érdekében is.


* A csak ragasztható födém szigetelési megoldásról részletesen az Ezermester oldalán itt olvashat.


www.ursa.hu

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Mennyi idő alatt térül meg az épületszigetelés?

Mint minden beruházás kapcsán, egy épület szigetelésekor is elsősorban azt mérlegeljük: mikor térül meg. Egységes és egyértelmű választ persze nehéz erre a kérdésre adni, hiszen ahány ház, annyi...


Isotex minőségi tapétázott belső hő- és hangszigetelő panelek Észtországból

Az Isotex lap egyszerű, hatékony és tiszta megoldást nyújt aleggyakoribb hő- éshangszigetelési problémákra, amik egy épületen belül előfordulnak.