Fémbútorok

A fémművesség majdnem egyidős az emberiséggel. A felhasználás legjelentősebb területe a fegyverkészítés mellett mindig is az emberi környezet praktikussá és esztétikussá tétele volt. Az első teljesen fémből készült bútorokat az etruszkok alkották meg, akik a bronzművesség kiváló művelői voltak. Karosszékeket, ágyakat és kandelábereket készítettek, a használati és vallási tárgyakon túl, magas művészi színvonalon. Mégsem a bronz, hanem a kovácsoltvas, a lágyacél lett az, ami Európában rácsok, vasalatok, cégérek, tartószerkezetek formájában meghatározta a környezetkultúrát sok évszázadon át. Legjelentősebb időszakai a román, a barokk-rokokó és a szecesszió voltak. Ezek a stíluskorszakok az organikus motívumokat részesítették előnyben, így inspirálták leginkább a fémműveseket.

Napjainkban is teljes joggal vannak jelen a kovácsoltvas bútorok. Igazodnak az elvárásokhoz, egyszerű formanyelvűek, de időnként történelmi utalással is bírnak.
A mediterrán vidékeken mindig is kedvelték, soha nem ment ki a divatból. A hazai úgynevezett mediterrán stílusdivat, vagy egyes etno hangulatok létrehozása, kifejezetten megkövetelik, hogy éljünk a kovácsoltvas elemek felhasználásával. Romantikus, világosra festett változataik pedig egyre jobban teret nyernek kislányszobák vagy női otthonok berendezésénél.
Az öntöttvas is jelen volt - a kovácsoltvas mellett - már a 15. századtól kezdve. Az öntési eljárások fejlődése, az anyagtisztaság és az öntőformák művészi színvonalának tökéletesedése eredményezte, hogy a 19. századra már olyan öntödék alakultak, ahol nagyszerű műtárgyakon túl, például ágykereteket is öntöttek. A műöntés hanyatlása, az öntöttvas építészeti felhasználásával kezdődött. Hidak, vásárcsarnokok, pályaudvarok készültek ebből az anyagból. Mindezt Paxton, Eiffel, Otto Wagner vagy Schmal Henrik neve fémjelzi.

Hogy az építészet és a bútorkészítés milyen szoros kapcsolatban vannak, ismét bizonyította, hogy a 19-20. század fordulóján az acél, ipari felhasználásának terjedése szemléletmód változást hozott a bútorkészítésben is. Teljesen újraértelmezték a korszerűség fogalmát. Minden a bicikligyártásban használt acélcsövekkel kezdődött. Ezt az anyagot könnyű alakíthatósága és terhelhetősége alkalmassá tette a fa kiváltására a bútorgyártásban. A Bauhaus tervezői által hirdetett elmélet és gondolatiság kiváló hátteret nyújtott ehhez a kísérleti folyamathoz. A forma és funkció egységét több tervezőnek sikerült megvalósítania. Breuer Marcell kezdte el a kísérleteket, de Gropius, van der Rohe, Le Corbusier is remek bútorokat alkottak. Ma már mindannyian klasszikusok, reprint, számozott bútoraik komoly értéket képviselő design tárgyak.
A csővázas acélszékek tökéletesítése során sikerült egyetlen darabból meghajlítani a szerkezetet. Ezek a könnyű, újszerű ülőalkalmatosságok a középosztály számára készültek, és megfeleltek a modern ember gondolatiságának. Újszerű volt a vászon, a bőr és nádszövet ülőfelületek kontrasztja a csillogó fémek mellett. Breuer szerint ezeknek a fémbútoroknak nincs stílusa. Ez az, ami miatt ma is minden környezetben kiválóan érvényesülnek, örök divatnak számítanak, és a modernség szimbólumává váltak.
Bármilyen fémről is legyen szó, hazai lakberendezésünkben mindegyik nagyon népszerű. Ágyak, ülőkék, fotelek, asztalok, lámpák formájában vesznek körül minket. Napjainkban talán népszerűbbek a fehér fémek, a króm, az acél, az alumínium, mint a réz és a bronz, de ez időről időre változik. A nagy kiállításokon, a hagyományokon túl mindig vannak meglepő újdonságok is, amik legtöbbször formai újítások, és az aktuális divatirányzatot jelenítik meg. Ezért mostanában barokk formavilágú fémtárgyakkal találkozunk leggyakrabban, de tovább él és töretlenül népszerű az egyszerűség is.