Ajtóbehúzók felerősítése

A kapuk, vagy egyéb gyakran és többek által használt ajtók automatikus becsukását célszerű ajtóbehúzó felszerelésével biztosítani.
A jól kiválasztott és megvásárolt típusú ajtóbehúzó többnyire akár saját kezűleg is felszerelhető. Minden gyártmány csomagolása tartalmaz ugyanis egy, a felszerelését megkönnyítő leírást, esetenként bejelölő sablont is, amelynek segítségével könnyen meghatározható a behúzó szerkezet helye.

Ezt a sablont a pántoldal felöl kell az ajtó élének vonalára helyezni, majd a felfogó csavarok helye a sablon, vagy a leírás alapján bejelölhető az ajtó lapjára. Egyes gyártmányoknál lehetőség van a nyitás szögének a megválasztására is, ami ennek megfelelően módosíthatja az ajtóbehúzó helyét. Azzal is számolni kell, hogy ez csukódáskor erőnövekedést okozhat, és így az ajtó nyitásához is nagyobb erő szükséges. Kis súlyú, könnyen csukódó ajtók esetében célszerű a 180 fokos nyitáshoz megadott helyre szerelni a behúzót, mert az ajtót így könnyebb kinyitni, de azt még így is könnyen becsukja a behúzó szerkezet.
Az ajtó élét jelöljük át a tokra, és a leírás alapján e vonalhoz igazodva határozzuk meg és jelöljük fel az ollókar csuklójának a helyét. A csavaroknak készítsünk előfúrt lyukakat, majd rögzítsük helyére a behúzó szerkezet karját. Ezt követően magát a behúzót csavarozzuk az ajtóra, az ollókar végén levő csuklót pedig a tokra. Befejezésül szabályozzuk be az ajtó zárási sebességét, és amelyik gyártmánynál lehet, a zárási erőt is beszabályozással optimalizáljuk.
Ha azonban az ajtóbehúzó szűk helyre kerülne, vagy egyéb körülmény nehezítené a felszerelését, célszerűbb a munkát szakemberre bízni.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: ajtó

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Réstömítések revíziója

Ezt a feladatot minden évben érdemes elvégezni, mert a rugalmas tömítőanyagokban a nyári melegek idején jelentős deformálódások keletkezhetnek, és bizony idővel öregednek is. Ha pedig már nem...


Beltéri ajtók felújítása saját kezűleg

Akinek van elég pénze, hogy új ajtókra cserélje lakásában a régi beltéri ajtókat, az ne habozzon. Aszakcégeknél nagyon szép kivitelű ajtókat lehet vásárolni, méretre gyártják, beszerelik. Ha...