Irodák és asztalok

Az iroda berendezésénél nagyon sok szó esik a székek fontosságáról, és jóval kevesebb a megfelelő asztalokról. Pedig a munka hatékonysága és a munkavégző egészsége szempontjából ez is ugyanolyan fontos, sőt a szék az asztal és a tárolók együttes viszonya a legfőbb szempontok egyike.

Az emberi adminisztráció évezredek óta igényelt teret és helyet magának. Piacok, műhelyek, később kolostorok, főúri lakóhelyek töltötték be ezt a helyet. A Vasary által 1560-ban tervezett első firenzei irodaház pedig alig különbözik a maiaktól. A fejlődés folyamatát az ipari forradalom gyorsította föl és a berendezés fejlesztése is megindult. Az ekkor kifejlesztett redőnyös íróasztal több okból is a mai munkaasztalok mintaképe lehet. A hátsó részében tárolórekeszek vannak, a redőny lehúzásával eltűntethető a rendetlenség, a megemelt hátfal takar a többi dolgozó elől, és privát szférát biztosít. Persze voltak visszalépések ehhez képest, de már a XIX. században megszülettek a mai home office-ok ősei, és a Bauhaus is hozzájárult például Breuer Marcell fejlesztéseivel. A második világháború utáni egyteres irodák létrejötte pedig újféle berendezések fejlesztését igényelte.
Manapság a munkavégzés formája az adott cég profiljától függően sokféle lehet. Lehet hagyományos iroda, osztott egyedi térrel rendelkező, lehet egyterű, kapcsolt munkaállomásokkal, de a legmodernebb szemlélettel tervezett ún. folyamatorientált is. Mindegyiknél más az elvárás és másféle munkaasztalok kerülnek alkalmazásra.
A hagyományos munkaasztalokkal szemben is kívánalom, hogy kövessék a kommunikáció fejlődését, hogy a számítógéppel történő munkavégzés optimális lehetőségét nyújtsák. A szokásos munkafelületen, tárolási funkciókon túl, el lehessen helyezni a gép összes tartozékát.
A kapcsolt munkahelyekről egyterű irodákban beszélünk. Ilyen esetben kettő, három, négy asztalból szigeteket hoznak létre. Itt az egyes asztalokat, térelválasztó elemekkel kell kiegészíteni, hogy a dolgozóban a saját személyes térérzését keltsék. Ezeken a munkahelyeken az asztalok gyakran egyetlen lapra redukálódnak olyan módon, hogy mobilizálható fémszerkezetes falat építenek a munkacsoportoknak megfelelően, és ezekre a falakra rögzítik az asztallapokat és a szükséges polcokat, fiókelemeket is.

Hagyományt és minőséget sugalló főnöki iroda Zárt állapotában fióknak látszó formatervezett klaviatúratartó Két darabból álló író- és számítógépasztal és számítógép együttes Tárgyalórészben kiszélesedő modern íróasztal
Megváltozott a cégek szervezési elve. A folyamatorientált iroda a munka állandó változását is képes követni. Az adott célokért teamokat hoznak létre. A konkrét feladaton dolgozókat koordinálják a munka befejezéséig, majd új feladatokra új csoportok alakulnak. Egy munkatárs több helyen is dolgozhat a cégnél és az ügyfeleknél is. Ehhez a flexibilitáshoz a térnek és a berendezésnek is igazodnia kell.
Designe és ergonómia, két fogalom, melyet a feladatra szakosodott cégek követnek úgy, hogy könnyen szerelhető átalakítható térhatároló és bútorrendszereket hoznak létre, melynek fontos része a kommunikációs technológia újdonságainak azonnali követése. Az asztalok itt is a lehető legegyszerűbbek, csak lapok és lábak, kiegészítve kommunikációs vezetékeket rejtő csatornákkal, amelyek az asztallábakban vagy a térelválasztó elemek lábában futnak. Ezek az asztalok könnyített lapokkal és gyakran befékezhető görgős szerkezettel készülnek, sőt a lábak - ezzel együtt persze az asztallap - magassága is változtatható. Ezeknek az egyszerűen mobilizálható daraboknak az előnye, hogy egyetlen előadásra vagy gyors konferenciára akár egy személy is át tudja rendezni.

A lehengerlő újdonságokat az irodai dolgozók többsége távolságtartással szemléli, és jobban szeret saját közegben, természetes fényviszonyok és nyitható ablak mellett, légkondicionáló zúgástól mentesen dolgozni. Az egyedi irodákban elhelyezkedő asztalok is nagyon széles választékban alkalmazhatók. Minden kívánalomhoz megtalálható a megfelelő megoldás. Közkedveltek a tárgyalórésszel kiegészíthető asztalok, ahol a vezetők beosztottjaikkal, ügyintézők ügyfelekkel tárgyalni tudnak. Ezek elemes, tetszőlegesen variálható munkaasztalok, amelyek lábformája és színe, az asztallap felületkialakítása, minősége is megválasztható egy adott bútorcsaládból.
A vezetői irodák kialakításának központi szerepe van egy cégnél. Funkcionálisan el kell látnia feladatát, ezen túlmenően pedig tükröznie kell a cég stabilitását, az ügyfelekben pedig anélkül kell jó érzést keltenie, hogy hivalkodna. Az egyedi stílus megvalósítására nagyobb lehetőség van, de csak túlzásoktól mentesen illik ezt megtenni. Munkahelyről lévén szó, a környezet egyébként sem vonhatja el a munkától a figyelmet. Itt is az íróasztalé a központi szerep, ez kerül a fókuszpontba. A vezetői íróasztalok mérete nagyobb az átlagosnál, és tekintélyt sugárzó. Majdnem mindig kapcsolódik hozzá tárgyalóasztal is.
Bármilyen irodáról is legyen szó, egyértelmű, hogy a ritka egyedi gyártástól eltekintve az elemes bútoroké és variálható asztaloké a főszerep. Az évszázadokon át alig változó irodai tevékenység az életmóddal és a kommunikációval együtt hatalmas változáson megy át. A cégek arculatukat megőrizve követik, illetve saját maguk tevékenységével generálják ezt a fejlődést. Bármilyen legyen is jövőben a változás, az irodai tevékenység középpontja továbbra is az íróasztal marad.

Draveczki Julianna
lakberendező

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Univerzális kombinált fűrész

Bútorkészítésben és bútor-összeillesztésben 100 százalékos precizitást biztosít a Bosch GTM 12 Professional, az egybeépített asztali- és gérvágó fűrész.


Íróasztal megoldások

Otthonunkban általában szükség van egy olyan helyre, ahol az éppenszükséges otthoni „adminisztrációt”, vagy az esetleg hazavitt munkákat el lehet végezni. Hogy hol lehet egy írásra alkalmas...