Tükör és tükrös szekrény

2011-07-06 23:12:52 |

A fürdőszoba alapfelszereléséhez tartozik a tükör. Olyannyira természetes szükséglet, hogy teljesen elveszettek vagyunk még egy kézmosás idejére is, ha nem látjuk benne az arcunkat. Persze az sem árt, ha úgy tervezzük meg, hogy a praktikumon túl látványelemmé emelkedjen.

Bárhogy is tervezzük meg a fürdőszobánkat, az biztos, hogy tükör szerepel az elképzelésben, és általános, hogy a mosdókagyló fölé kerül. A kérdés az, hogy miként. A rendelkezésre álló hely meg fogja határozni a tükör méretét. A kisméretű fürdőszobában maximálisan ki kell használni minden centimétert. Egyrészt mert térnövelő hatása van, másrészt pedig a világítást is fölerősíti tükröződésével.

A tükör elhelyezésének anyag és pénztakarékos módja, ha a fal burkolatának megtervezésénél előre számolunk vele, és kihagyjuk a helyét. Ha díszíteni szeretnénk, A barna, fahatású csempével burkolt falon a hatalmas tükröt mennyezetről lógatott lámpákkal világították megszegélyként használhatjuk a csempe dekorelemeit. Pontos méretvétel után a készítők egyszerűen beragasztják, majd kifugázzák a tükör szélét. Ez a fajta megoldás igen nagy pontosságot követel, mivel teljesen rugalmatlan anyagokat helyezünk egymás mellé. Érdemes ún. fózolt, metszett tükröt készíttetni, mert sokkal látványosabb az összkép, és sokkal jobb minőségűnek látszik a tükör.
Készen vásárolt, ragasztható vagy fölfúrható tükröket utólag is a csempére helyezhetünk. Itt az estleges fúrással történő rögzítés rejt magában buktatókat, mert megrepedhet a csempe. Ha több helyen kell tiplikkel rögzíteni, akkor a mérésnél maximális pontosságra kell törekedni. Az új ragasztási technikákkal egyszerűbbé válik a rögzítés, mert ezeket az anyagokat szögpótlásra fejlesztették ki. Ha teljesen sík és nem túl magas fényű a burkolat, akkor akár erős kétoldalú ragasztószalag is alkalmas lehet kisebb méretű tükör rögzítésére.

Az épített, fiókos mosdószekrény fölötti teljes falfelületet tükörrel borították, helyettesítve a csempeburkolatot isVálaszthatunk keretes tükröt is olyan kerettel, ami erősíti a berendezés összhatását. Készülhet keret a fürdőszoba bútoranyagából, de választhatunk a képkeretezők teljes kínálatából is. Bőr vagy fémkeret is szóba jöhet a stílus függvényében. Gyakran előfordul a kis alapterület miatt, hogy a mosdó fölé is tárolószekrényt kell helyeznünk. Ebben az esetben a keskeny szekrény ajtajára kerül, vagy maga az ajtó a tükör. Ilyenkor mindig legyen fogantyú vagy gomb az ajtón, ellenkező esetben képtelenség tisztán tartani a felületet.

Ha van hely, mindenképp helyezzünk el fürdőben szekrényt, hisz rengeteg tárolandó és elrejtendő dolog van a tisztítószerektől a gyógyszerekig, a WC papíroktól a pipereszerekig. Egyéni szokástól és igénytől függően ez változik, de a tárolás általános igény. Üvegajtó helyett gondoljunk a tükörre. Egyrészt Gyakori eset, hogy a mosdó fölé keskeny szekrény kerül. Tükörajtajának fogantyúja a teljes szegély, ami az alsó szekrény anyagából készültmegakadályozza a betekintést a szekrénybelsőbe, másrészt nem árt, ha ellenőrizni tudjuk teljes testfelületünket, harmadszor pedig optikai térnövelő hatásáról sem feledkezhetünk meg.
Amire fontos odafigyelni, hogy egészalakos tükör ne álljon a WC-vel szemben, és általában is valamilyen kellemes, látványos dolgot érdemes megduplázni vele. Egyáltalán nem praktikus fürdőkád fölötti falra vagy a tusolóba helyezni a tükröt. Szinte használhatatlan és takaríthatatlan az állandó pára és vízcseppek miatt.
Ha a burkolólap méretéhez passzítható, akkor alkalmazhatunk fölburkolható tükörcsempét is. Ezzel helyettesíthetjük a hagyományos piperetükröt és egyedi ízlés szerint a szabad falfelületeken mintákat hozhatunk létre belőle.

Nagyméretű fürdőszobában igény szerint elhelyezhető pipereasztalka is. Egy ilyen bútorhoz a stílusához illő tükör kiválasztása alapkövetelmény. Erről a témakörről lapunk 2009/6-os számában részletesebb cikket olvashatnak.

A lakószoba jellegű fürdőszobához nagyszerűen illik a fémkeretes tükör, ami szép, oldalsó megvilágítást kapottA tükör funkcióján túl dekoráció, de a tükör felülete pluszban is dekorálható. A fölkasírozható matricák használatánál törekedjünk az óvatosságra, mert ezek közül nem mindegyik felel meg a jó ízlés követelményeinek. Ha viszont találunk megfelelőt, akkor egy kis kézügyességgel szép látványelemeket hozhatunk létre. Ha több pénzt szánunk a felület díszítésére, bármilyen klasszikus motívumot, monogramot vagy egyedi tervezésű mintát belegravíroztathatunk, homokfúvásos vagy maratásos technikával fölvitethetünk tükrünk felületére.

A nagyítós tükrök jó szolgálatot tesznek sminkelés, borotválkozás közben vagy azoknak, akik szemüvegük nélkül nem látnak jól. Egy ilyen teleszkópos, több irányba is elforgatható darab nem drága, és akár pár centiméteres helyre is felfúrható. Aki nem gondolt még rá, próbálja ki, megéri. Van a nagyítós tükörnek egy világítással kombinált változata is. Ennek felszerelése nem mindenhol oldható meg, mert a helyét be kell vezetékezni még a burkolás előtt.

Mindenképpen szólni kell a tükör megvilágításáról, mert nagyon fontos. A bútor gyártók és a fürdőszoba tervezők sem mindig a legideálosabb módszert A tükör különlegessége a széles oldalszegély, amire a falikarokat szerelték. A festett fa garnitúrát alkot a két mosdószekrénnyelválasztják. Ha jó a megvilágítás, akkor teljesen deríti az arcot, és nem képez erős árnyékokat. Nagyon jól tudják ezt a színészek és a filmesek. Az ő smink tükreik mindig körben megvilágítottak. Otthoni fürdőszobánkban ez nem mindig valósítható meg, de törekedjünk legalább arra, hogy két oldalról helyezzünk el egy-egy lámpát. Ha csak a tükör fölé teszünk erős fényforrásokat, akkor árnyékos lesz az arcunk, és az áll és a nyaki rész egyáltalán nem lesz megvilágítva.
Ezen túlmenően el kell kerülni a káprázást. Ezt olyan módon tehetjük, hogy megfelelő lámpamagasságot, lámpaburát és állíthatóságot választunk. Lényeges az izzók színhőmérsékletét jól megválasztani, vagyis törekedjünk a természeteshez hasonlító fényhatásra. Hideg fénnyel világítva teljesen megváltozik a smink színe és erőssége, ami az utcára lépve kellemetlenséget okozhat. A fürdőszoba világítást - nedves, párás helyiség lévén - a fokozott biztonságra törekedve kell megvalósítani.
A tükör életünk fontos szereplője, belsőépítészeti elem. Esztétikai és optikai hatásait jól használva környezetünk praktikusabbá, sőt különlegessé válhat.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Draveczki Julianna

Címkék: tükör, fürdőszoba

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Öblítőperem nélküli WC-kerámia

A WC-kerámia kiválasztásakor egyre nagyobb szerepet kap a tökéletes higiénia, az egyszerű tisztíthatóság, valamint a jó design.


Hőtükör a radiátor mögött

A radiátor minden irányba közel azonos mértékben adja le a hőt. A fal felé néző panel jórészt nem a szobát, hanem a falat melegíti, vagyis leginkább a kinti levegőt. Ha nincs szigetelve a fal a...