A lerakásuk, felújításuk nem gond

Műanyagpadlók

A műanyagpadlók közül a PVC-ből készültek általában nem mondhatók drágának. Előnyük, hogy akár saját kezűleg is lefektethetők, ez a munka ugyanis nem igényel különösebb szaktudást, csupán a szokásosnál nagyobb körültekintést. Ráadásul az eredmény gyorsan elérhető.

Sima aljzatot igényel!

Mivel a PVC padlók anyaga viszonylag vékony és az anyaguk hajlékony, a legkisebb felületi egyenetlenségeket is képesek lekövetni. Ez azonban nem azonnal, csak néhány hét múlva észlelhető. Ez pedig gyors felületi kopást okoz, és idő előtti burkolatcseréhez vezet, amit jobb elkerülni.
Ezért fontos az aljzat felületének kiegyenlítése. A korszerű aljzatkiegyenlítők és a különböző anyagok jobb tapadását biztosító kötőhidak erre minden esélyt meg is adnak.
Az aljzat ugyan többnyire beton, de újabban az anhidrit és az öntött anhidritesztrichből készültek sem ritkák. Ezen túlmenően felújításoknál más anyagú aljzatokra is kerülhet PVC burkolat, mint pl. kőpadló, járólap vagy akár fapadló. Nedvszívási tulajdonságaik különbözőek, ami az aljzatkiegyenlítő jó tapadását hátrányosan befolyásolhatja. Ezt megfelelő kötőhídat képező anyaggal ellensúlyozhatjuk, az aljzat nedvszívó hatásának megfelelő típust használva. Ezek mindegyike azonban csak tapadásjavító, nedvesség ellen nem védenek. Általában vékonyan kell az alapra felhengerelni őket.
Bármilyen PVC padlót kívánunk felragasztani, az aljzat felületére vonatkozólag szigorúan betartandó, hogy 1m-en legfeljebb 2 mm szintkülönbség lehet. Ennek a szigorú követelménynek azonban a legtöbb aljzat nem felel meg. Még a látszólag egyenes lapburkolat sem, mert a fugák és az alig kiálló lapszélek még a vastagabb burkoló lemezen is átnyomódnak.
A sima aljzatfelületet az aljzatkiegyenlítő réteg felterítésével lehet kialakítani. Ezek már gyárilag bekevert anyagok, a szükséges víz hozzátöltése és csomómentes elkeverésük után egy munkamenetben felhordhatók. Mindegyik önterülő, keménységük kiváló és gyorsan kötnek. A túl gyors kötés megelőzése érdekében azonban az intenzív szellőztetés mellőzendő. Az aljzatkiegyenlítők vastagságfüggők. Kiválasztásukhoz egy hosszú egyenes léc éle alatti legnagyobb hézagot kell megmérni. Ezt átlósan is célszerű elvégezni, majd a mért rés alapján kiválasztható a megfelelő típusú aljzatkiegyenlítő. Ezek általában 0,5-10, illetve 3-15 mm közötti rétegek kialakítására alkalmasak.
A bekevert és csomómentesen elkevert híg anyagot folyamatosan kell az aljzatra önteni, miközben glettvassal elterítve segíthető elő az anyag elterülése. A felhordott réteg gyártmánytól és típustól függően 1-3 nap múlva burkolható.

Hanggátlás alátétlemezekkel

Mivel a PVC lemezek többnyire vékonyak és alig csillapítják a lépéshangokat, érdemes ezt alátétlemezek aljzatra ragasztásával csökkenteni. A 3 mm vastagságú és 1,2 m széles alátétlemezek akár 18 dB-lel is csökkenthetik a lépéshangokat. Erre közvetlenül felragasztható a burkolólemez. Ragasztásához azonban csak megfelelő anyag használható, és rögzítésekor a félig visszahajtott része alá kell a ragasztót fogazott kenőlappal aláteríteni. Visszahajtása és a ragasztóba dörzsölése után pedig már következhet a padló burkolása.

A PVC padló beszabása

A padló burkolását egy darabban, vagy toldva lehet elvégezni. A padló toldását azonban csak akkor célszerű választani, ha a szélesebb tekercs szélességnél túl sok hulladék keletkezne. A toldás mindig meg fog látszani, ezért olyan helyre kerüljön, ahol a bútorzat többé-kevésbé takarja. Ha ez nem oldható meg, akkor a toldás vonala a helyiség rövidebb oldalával párhuzamosan fusson. A szükséges mennyiség meghatározásánál gondoljunk a biztonsági és mintaegyeztetéshez szükséges ráhagyásokra. A szegélyekhez szükséges csíkokat is számoljuk hozzá a szükséges mennyiséghez!
A lemezből oldalanként 5 cm-es ráhagyással szabjuk ki a megfelelő méretű darabot, majd az aljzaton kiterítve kondicionáljuk néhány órán át. A burkolólap hosszabb élét illesszük a falhoz. Ha szükséges a felesleget éles marokkéssel vágjuk le. Mivel minden helyiségben akadnak kiszögelések, csőáttörések, helyüket pontosan behatárolva vágjuk ki. Előbb mindig a hosszabb oldalt szabjuk be, majd a fal éle alapján keresztben is vágjuk be az anyagot. A sarok beszögelések hasonló módon szabhatók be. Háromszög alakban betört anyagnál a csúcs felé vágjuk ketté az anyagot, majd a fal mellett vágjuk alakra az oldaléleket. Csőáttöréseknél előbb a helyüket határozzuk meg, majd kivágásuk után a cső mögött egyenesen a széléig metsszük át a lemezt.
Toldásnál a második darabot a mintaillesztés után szabjuk a széleken méretre, végül pedig középen acélvonalzó mentén éles késsel hézagmentesen vágjuk össze.

A burkolólemez ragasztása

E műveletnél két megoldás között választhatunk. A kisebb alapterületű helyiségekben és főként vékonyabb padlóanyagnál elégséges, ha kétoldalas ragasztószalaggal rögzítjük a padlólemezt. Elég a széleken felhajtani az anyagot és a szalag aljzatra simítása, majd a védőfólia eltávolítása után rányomással rögzíthető a padlólemez széle. A biztonságos rögzítés érdekében ajánlatos átlósan felsimított ragasztószalagokkal növelni a PVC padló rögzítési szilárdságát.
A tökéletes megoldás a teljes felületen történő ragasztás. E célra vizes diszperziós és oldószeres ragasztók is használhatók. A diszperziós kötőanyagok használata előnyösebb, mert megkönnyítik a kopott lemezek eltávolítását. A ragasztókat mindig a gyártó által megadott kenőlappal terítsük fel, és a szellőzési időt is tartsuk be. A ragasztó felterítéséhez a padlólemezt félig hajtsuk fel, majd a szikkadási idő után a lemezt a középről a szélek felé simítva erősen nyomjuk a ragasztóba, és közben a légbuborékokat is távolítsuk el. Ezt követően a másik oldalon is végezzük el a műveletet. Vigyázat, oldószeres ragasztóknál a PVC padlók hátoldalát is be kell kenni!

Szegélyezések

Az új padlóburkolatok szegélyezése nemcsak esztétikailag fontos, de a takarítást is megkönnyíti. Használhatók lágy szegélyek, amelyeket a padlóra és a falra kell ragasztani, ám a padlóból levágott és csak a falra ragasztott csíkok is megfelelnek erre a célra. Ezek helyigénye elhanyagolható, nem így a keményszegélyeknek, amelyeket a falra erősített szegélyrögzítők láthatatlanul tartanak szilárdan. Hátrányuk, hogy rögzítő elemeik csavarral és dübellel szerelhetők a falra, a rájuk pattintott kemény szegély pedig 2-3 cm-re eláll a faltól.
A küszöb nélküli ajtónyílásokban vagy más burkolóanyaghoz történő illesztéseknél különféle lefogó szegélyelemek felszerelésével ajánlatos a szélek felválását megakadályozni. Ez egyben esztétikailag is dekoratív megoldás.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Vinyl padló az egész lakásban

Avinyl padlóegy többrétegű, speciális műanyag, amely megfelelő merevséggel és kopásállósággal rendelkezik. Van rajta UV-réteg is, így a napfény kevésbé károsítja a hagyományos PVC padlóhoz...


A padlófűtés, felülethűtés előnyei

Az alacsony előremenő hőmérsékletű rendszerekhez afelületi fűtési megoldások illeszthető leginkább, hiszen a nagy felület alacsonyabb fűtővíz hőmérsékletnél is elegendő fűtési energiát biztosít...