Védekezzünk a fagy ellen még a nagy hidegek beállta előtt

2010-12-14 23:33:40 | Módosítva: 2010-12-16 12:09:01

Szilánkokra tört üveg az óralapon, eldeformálódott számlálószerkezet, esetleg csöpögő víz. Ha télen ez a látvány fogadja a vízóra tulajdonosát, akkor szinte biztosra vehető, hogy elfagyott a mérőeszköz. Intő jel lehet az is, ha a lakásban nem, vagy csak alig jön víz a csapból. Ebben az esetben gyanakodni lehet arra, hogy megfagyott a vezetékben a víz, amely tönkretette a mérőszerkezetet is. A fagy elleni védekezésről csakúgy, mint a mérőhelyek tisztán tartásáról, valamint a megközelítés biztosításáról az ingatlan tulajdonosának kell gondoskodnia.

A tartós hideg komoly károkat okozhat a talajban vagy a fűtetlen pincékben lévő vízmérőkben, sőt a falakon belüli vízvezeték-hálózatban is. Érdemes idejében megtennünk a szükséges óvintézkedéseket, hogy elkerüljük a hideg hatására bekövetkező mérő-meghibásodás helyreállításának, illetve a vízelfolyás miatt jelentkező magasabb vízdíjszámlának a költségeit. Az eltört vezetéken keresztül egy óra alatt is akár a többszöröse ömölhet a szabadba egy átlagos család napi vízfelhasználásának.
A Fővárosi Vízművek évről évre felhívja a figyelmet a vízvezetékek és a vízmérők fagy elleni védelmének fontosságára, amely a belső hálózaton a fogyasztók feladata. Ennek köszönhetően egyre kevesebb vízmérő fagy el a fővárosban, de a tavalyi télen még így is csaknem 160 vízóra-tulajdonos járt pórul.
Fokozott elővigyázatossággal azonban a károk és a bosszúságok elkerülhetőek. A vezetéknek és a mérőórának is legalább 90 centiméterrel a talaj alatt kell lennie, ilyen mélyen ugyanis biztosan nem fagyhat el. Az aknánál az jelenti a gondot, hogy hiába van mélyen a vezeték, nincs fölötte talaj, így a fedélen keresztül a fagy mélyebbre tud jutni. Rendszeresen ellenőrizzük, hogy nincs-e víz az aknában, valamint figyeljünk arra is, hogy helyén van-e az aknafedél, illetve alulról hőszigetelni kell. Erre a legalkalmasabb egy hungarocell lemezt az aknatető aljára rögzíteni. Az esetek döntő hányadában ez megfelelő védelmet biztosít, de aki még óvatosabb, az a vízmérőt is leszigetelheti. Erre akár egy papírdoboz is alkalmas, amelyet lefelé fordítva kell a mérőszerkezetre helyezni, így a talajból felfelé áramló kevés hőt ott tartja.
Nemcsak az aknákban, hanem a pincékben is ki vannak téve a fagyveszélynek a vízmérők. Ebben az esetben mindenképp ügyelni kell arra, hogy a téli hónapokra bezárják az ablakokat, illetve ahol kell, kicseréljék a törött üveget. A lakótelepi házakban az épület összes vízfogyasztását mérő szerkezetet legtöbbször a közműalagút és a folyosó mellett kialakított tároló helyiségben szerelték fel. A vízóra fagy elleni védelme a lakóközösség feladata.

Az épületen belüli vezetékek, illetve szerelvények esetében győződjünk meg a helyiség nyílászáróinak épségéről is. Ha a falban levő vezetékben keletkezett a hideg hatására jégdugó, nem folyik a víz a csapból, mivel az elzárja a víz útját. Ha a csövet nem repesztette szét a jég, házilag is orvosolni lehet a problémát. Legtöbbször ugyanis egy fűtetlen helyiség falában fut a vezeték, amelyben megfagy a víz. Ilyenkor a helyiség felfűtése jelenti a megoldást.
A télen nem lakott épületeknél vagy a falakon kívül lévő, illetve a nem kellően szigetelt vízvezetékek, kerti csapok esetén legbiztosabb módszer a víztelenítés. Először nyissuk meg a kerti csapot, majd ezután zárjuk el a téli elzárót. A vezetékben lévő víz ilyenkor az ürítő szelepen keresztül távozik és elszivárog a talajba, így a felszínen húzódó vezetékszakasz is vízmentes lesz, és tavaszig biztosan nem okozhat gondot a fagy. Ha későn látunk hozzá a víztelenítéshez, és a befagyott víz miatt nem tudjuk az elzárócsapot elfordítani, meleg vízzel, óvatosan felolvaszthatjuk a benne lévő jeget, majd ezt követően elvégezhetjük a víztelenítést.
Mielőtt bárki szakemberhez fordul, előtte vizsgálja meg, mi okozhatja a problémát, mert elképzelhető, hogy a fent említett módszerekkel házilag is orvosolható a hiba, és így pénzbe sem kerül. Fontos, hogy a vízmérőt vagy a szabadon lévő műanyagcsöveket ne próbáljuk nyílt lánggal felolvasztani, mert a hirtelen felolvadó víz szétvetheti a mérőt, illetve a csövet. Csak lassan, fokozatos melegítéssel olvasszuk fel a benne lévő vizet.

A vízóra elfagyása esetén pedig tárcsázzuk a vízművek ügyfélszolgálatát. Budapesten a (06-40) 247-247-es számot.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: vízművek, fagy, hideg

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Csempét egy életre

Az életre szóló csempeválasztás talán túlzás, deaz tény, hogy a lakás burkolatait hosszú távra szoktuk kialakítani. Azért is, mert a kerámia és egyéb hidegburkolatok jóval drágábbak a...


Hogyan óvjuk meg a térkőt a felfagyástól?

A fagy beköszöntekor kevesen gondolnak a kertjükre, hiszen ekkor már bőven véget ért a kerti szezon. A növények visszahúzódnak, a kerti bútorok meleg helyre kerülnek, a csapokat pedig...