A fa kerti bútoroknak már az alapanyagát is célszerű jól megválasztani, akkor kevesebb vesződséggel jár a gondozásuk. A nyár és a fenyő is alkalmas kerti bútornak, de jobb, ha a lábak például akácból vannak, esetleg fémlappal talpalva, hogy ne érintkezzenek a talajjal, ami a nedvesség felszívását akadályozza valamelyest.
A fa kerti bútor bírja a vizet, nyugodtan végezhetjük a tisztítását vízzel, bár előnyös, ha utána szárazra töröljük. A sűrű fonású gyékény, rattan, vesszőbútorok portalanítása, csak nagyobb nyomású vízzel eredményes, de erre elegendő egy öntözőtömlő, és a vezetékes víz nyomása!
Amennyiben a bútoron nincs lakk, csak lazúr, úgy a rajta megálló víz elszíneződést okoz, az ilyen bútorokat vagy lakkozzuk, vagy tartsuk mindenképp fedél alatt, nedvességtől óvva.
A legtöbb kerti bútort vizes alapú lazúrral színezik, és utána egy színtelen lakkos védőréteget kap. Ezek a darabok kültéri igénybevételre is alkalmasak, de igazán a fedett teraszt szeretik. Ilyen esetben is azért 1-2 évente lakkozzuk le színtelen csónaklakkal, főleg a vízszintes felületeket, hiszen ott áll tovább a víz rajta, ott éri a legtöbb napsugárzás, a lakk ott öregszik el leghamarabb.
Az újralakkozás előtt nem túl durva, 140-220-as szemcsenagyságú csiszolópapírral csiszoljuk fel a felületet. Ez a munka néhány órányi, és nem igényel különösebb ügyességet, szakértelmet, csak az egyenletességre figyeljünk. Ennek érdekében a csiszolóvászonba tekerjünk egy fadarabot, amivel könnyebb és egyenletesebb munkát végezhetünk.
Ha kénytelenek vagyunk a napon tartani a bútort (pedig egy fa árnyéka is sokat segítene), akkor sűrűbben, 4-6 havonta lakkoznunk kell. A mielőbbi lakkozás szükségességét jelzi, ha néhol szürke elszíneződés jelentkezik. Az elvékonyodott lakkréteg már nem védi megfelelően a felületet, emiatt szürkül meg a víz és a fény hatására a fa felülete.
Ha nincs lehetőségünk bútoraink rendszeres kezelésre és a szabadban (a napon) tartjuk őket, a következő problémák megjelenése jelzi, hogy lassan újra felújítás szükséges.
A nap UV-sugárzásától a lakk elvékonyodik, majd részlegesen eltűnik. A lakk nélküli helyeken a pác elszürkül. A vízszintes felületen tartósan megálló víz a csomók mentén beszivárog, és a megduzzadó fa kiemelkedik a felületből, emiatt a lakk 2-3 mm szélességben felválik. A tartósan vízben álló lábak alulról felázhatnak, és ilyenkor ledobja a bútor a lakkot 3-8 cm magasságban.
Utóbbi probléma elkerülhető, ha picit 1-2 cm-t megemeljük a lábakat - akár egy kis lemezlap alátét is megfelel erre -, lényeg, hogy ne a vízben álljanak a lábak eső után.
Amennyiben a lábak feláztak, erőteljesen csiszoljuk fel a lakkozandó felületet. A szürke elszíneződés helyét a vásárláskor kapott fapáccal dörzsöljük be erélyesen (kis ronggyal, amit nedvesítünk fapáccal), majd várjuk meg, míg megszárad. A kiemelkedő részeket (általában csak néhány négyzetcentiméterről van szó) csiszoljuk szintbe, és szintén dörzsöljük be páccal. A lakkot bőkezűen hordjuk fel, hogy a hajszálrepedéseket is feltöltsük.
Mindez a munka elkerülhető, ha rendszeresen - de az első elszürküléskor mindenképpen - lelakkozzák a bútort. Sokan a bútorok alsó nem látszó részeit is lakkozzák, ami nem előnyös. A nem látható felületet ne fedjük lakkal, hagyjuk lélegezni a fát.
A trópusi keményfa bútorok jóval kevesebb gondozást igényelnek, mert az itt felsorolt problémák ritkábban jelentkeznek rajtuk – mondjuk áruk is jóval drágább.