Pillanatragasztók

Még az igényes gyártmányok között is vannak különbségek, az általános használatra készült, olcsó ciánakrilát ragasztóktól pedig igazán nem várható az anyagféleségek és kötésszilárdság tekintetében kiváló eredmény. A különféle gyártmányok típusválasztékának áttekintése után viszont már egyértelmű, hogy szinte alig van olyan anyag, amit ne lehetne a megfelelő pillanatragasztók valamelyikével összeragasztani. Ám a szilárd ragasztásokhoz különleges esetekben inkább a speciális ipari ragasztótípusokat, pl. Nikro Bond, Kömmerling, Förch gyártmányúakat ajánlatos használni, míg a köznapi ragasztásokhoz az ismertebb pillanatragasztók (Loktite, Tecnicoll, UHU, Kores, Patex, Ponal) bőséges választékából célszerű az anyagféleséghez leginkább megfelelőt alkalmazni.

Változó konzisztencia

Az általános gyors javításokhoz szükség esetén megfelelnek a megszokott, „mezei” ciánakrilát ragasztók is, ám ezek sem egyformák. Gyorsan ragaszt mindegyik, ám a konzisztenciájuk esetenként eltérő. Vannak szinte teljesen hígan folyó ragasztók pl. a lapos flakonos Tidal, Super Bond stb., mások pedig csak közepesen folyósak pl. a Loctite, vagy az UHU, és a Kores gyártmányok általános célokat szolgáló típusai. Ezen kívül beszerezhetők sűrűn folyós típusok is, mint pl. a Ferrobond, Loctite 454, Kores gyártmányok géles típusai. Ez utóbbiakat főként függőleges vagy ehhez közeli munkafelületeken végzett ragasztásokhoz célszerű használni, de réskitöltő feladatokra csak módjával alkalmasak. Géles állagukra külön felirat figyelmeztet, sűrű állaguk miatt esetenként elég nehézen kinyomhatók.

A közepes konzisztenciájú ragasztók a leggyakoribbak (Loctite 401, 431, 454, UHU Precizion, Kores Unuvezal stb.). Ezek kevésbé folynak meg, elég jól adagolhatók és viszonylag lassabban is szilárdulnak meg. Ez az illesztés pontossága szempontjából előnyös tulajdonságuk. A hígan folyósak (Tidal power glue, Loctite 435, 438, 480 stb.) viszont még a legkisebb repedésbe is behatolnak, ezért vízszintes helyzetben alkalmazhatók a legjobban, ferde felületeken a legkisebb túladagolás esetén is megfolynak, viszont igen gyorsan megszilárdulnak. Tűheggyel adagolva azonban elkerülhetők a kellemetlen megfolyások.

Réskitöltés és hőállóság

A szuper bondok réstávolsága, azaz hézagkitöltő képessége általában 0,15-0,25 mm-ig terjed, hőállóságuk pedig 60-80 fok közötti. Beszerezhetők azonban speciális töltőanyagok, amelyekkel a réskitöltés mértéke növelhető. A túl nagy rést ezzel az anyaggal feltöltve, majd a híg pillanatragasztót a felületére cseppentve, az egész rátöltést szilárd kötéssé alakítja.

A speciális összetételűek hőállóság tekintetében elég szélsőséges határok, akár -55, +90 fok között is biztos kötést eredményeznek (Loctite 435, 438, 480, 4203, 4204, 4205), viszont az átlagosak hőtűrése többnyire 80 fok körüli, ami azért a legtöbb kötésnél megfelelő.

Az általános pillanatragasztók ragasztási helye ridegen kemény lesz, ezért textíliákhoz és más hajlékony kötésekhez már speciális pillanatragasztót kell használni (Loctite 4850, 4860). A különféle gyártmánytípusok összetétele anyagféleségekhez igazodóan módosított, pl. vannak porózus anyagokhoz valók, sőt gumiféleségek rugalmas kötéséhez használhatók is. A nedvességet nem igen szívelik, ezért vizes környezetben csak a speciális, pl. UV kikeményedésű változataik használhatók.

Nemcsak légnedvesség hatására kötnek

A ciánakrilát alapú ragasztók általában a levegő nedvességének a hatására szilárdulnak meg. A kezdeti gyors kötés - amely általában 1 perc alatt létrejön - azonban csak a ragasztást követő legalább 1 óra múlva terhelhető teljesen. Ahol viszont hosszabb illesztési időre van szükség, ott késleltetett kötési idejű, pl. az új Loctite Easy ragasztót ajánlatos használni.

Az fejlesztéseknek köszönhetően néhány típus kötése már UV sugárzás, vagy látható fény hatására jön létre (Loctite 4850, 4304), ezeket főként kozmetikai tevékenységhez használják, és szinte kivirágzás-mentesek. Ez főként átlátszó műanyagok ragasztásánál előnyös, ahol a szélek fehéres elváltozása nem kívánatos.

A hagyományosnak mondható típusok a pára hatására - bizonyos idő elteltével – még a tubusban is megszilárdulnak, ha az ideális 2-8 fok közötti tárolási hőmérsékletet figyelmen kívül hagyjuk. A tubusban a polimerizáció akkor is megtörténik, ha a kinyomott ragasztó helyébe levegő kerül, vagy nem zár légmentesen a zárókupak. Ezt késleltetni lehet, ha a fémtubus összenyomásával csökkentjük a ragasztóanyag feletti levegő mennyiségét. Műanyag tubusoknál ez nem oldható meg, és különösen a 20 g-os kiszerelésűeknél ritka használat mellett hamar bekövetkezhet a kikeményedés. Ezért célszerű a lehető legkisebb kiszerelésben beszerezni a ragasztót, mert különben a tubusba kötve vész kárba. Ezt a folyamatot még a legrafináltabb, tűs kupak is csak lassítja, de ki nem küszöböli.

Még a gyakori használat mellett is célszerűbb az 1, 3 g-os kiszerelésűeket (pl. a Kores Universal 3x1-es kiszerelésű változatát) használni, vagy több bontatlan tubust tartani készenlétben. Az adagoló csőr azonban még így is elzáródhat, ami ellen a tűs kupak is csak akkor véd, ha a kupak is légmentesen záródik. Az esetlegesen csőbe kötött ragasztót a polietilén csőből elég könnyű kitisztítani, mivel a ragasztó az ilyen „zsíros felületű” anyagokra alig tapad. A fény hatására kötő pillanatragasztókat pedig fény elől elzárva, jól lezárt kupakkal célszerű tárolni.

Problémás anyagok ragasztása

Általános – és nem teljesen helytálló – vélemény, hogy a pillanatragasztók minden anyagot összeragasztanak. Igen, csak a kötés szilárdsága az anyagtól függően igen változó, különösen a nem megfelelően előkészített felületek esetén. Az igényes gyártók külön tisztító folyadékot is forgalmaznak, pl. a Loctite 7063 tisztítója nagyon hatásos. A speciális összetételű pillanatragasztókkal viszont már a gumi munkadarabok is rugalmas kötéssel ragaszthatók össze, és a poliolefin anyagok összeragasztása is megoldható - pl. a Loctite 4860-as ragasztóval.