Épülhetnek a lakások
A munkaerőpiac nagyjából összeszedte magát, a lakósságnak valamivel több pénze van, a kamatok is csökkennek, és ehhez jön még az „új szocpol” a CSOK: mindezek a lakásépítések számának növekedését okozhatnák. A lakásárak drasztikus idei növekedése is abba az irányba hat, hogy épüljenek lakások. Mégis, ennek jelenleg nem sok jelét láthatjuk. A lakáspiac kínálati oldala rendesen le van maradva a válság előtti állapottól: amíg 2008 előtt évente 30-40 ezer ingatlan is megépült, addig a válság után a 2013-as mélyponton csak alig több, mint 7000 lakást dobtak piacra. Néhány frekventált helyen látszik ugyan növekedés, de országos átlagban minimálisan. 2014-ben az előző évhez képest mutatkoztak pozitív jelek, de az idei év a tavalyi alatt marad, a KSH legfrissebb adatai szerint országosan majdnem 10 százalékkal csökkent a megépített lakások száma. Ez nagyjából 500-zal kevesebb megépített és használatba vett lakást jelent, mint tavaly ebben a negyedévben.
A problémát a kormány is érzékeli. Rövid időn belül többször is emlegették, hogy valamikor esetleg csökkentenék az új lakásokra vonatkozó – jelenleg 27 százalékos – ÁFA kulcsot. Hogy ennek lenne hatása már a jövő évi lakásépítésekre is, az egyértelmű, de a szakemberek szerint 2016-ban mindenképpen növekedés várható. Az is bizonyosra mondható, hogy az ÁFA csökkentése a lakások piaci árát is mérsékelné. Viszont az ÁFA csökkentés emlegetése arra ösztönzi a lakásfejlesztőket, hogy ideiglenesen elhalasszák a tervezett projektjeik beindítását, most már tényleg mindenki halasztgatni fogja a fejlesztéseket, amennyire csak tudja. Más lehetőségek is lennének persze az élénkítésre; az illetékcsökkentés, vagy a felújítások támogatása is opció lenne.
Pedig csak az elavuló lakásállomány szinten tartásához a lakásépítések számának országosan el kéne érnie újra az évi 30-35 ezret. Az építőipar és a lakásépítések növekedésének számtalan pozitív hatása lenne, növelné a foglalkoztatottságot, csökkentené a közmunka igényt, több személyi jövedelemadó és több illeték folyna be az államkasszába, tehát az ÁFA kiesés bőven megtérülne az állam számára. Megérné tehát kicsit serkenteni az iparág beindulását!