Hűtőszekrény helyes használata

2017-07-13 21:18:14 | Módosítva: 2024-04-26 10:54:44

A nyári melegben fokozottan oda kell figyelni az élelmiszerek helyes tárolására. De nem elég, ha az étel nem romlik meg, ízletesnek és frissnek is kell maradnia, hogy legyen gusztusunk megenni, amikor elővesszük a hűtőszekrényből.


Ehhez néhány apróságot nem árt megjegyezni:

– Hagyjuk teljesen kihűlni az ételt, mielőtt a hűtőbe tesszük.

– Az élelmiszereket mindig fedjük le vagy csomagoljuk be, mielőtt a hűtőbe tesszük. Ezzel megakadályozzuk, hogy élelmiszer ízét, aromáját és színét veszítse, és azt is, hogy a különböző élelmiszerek átvegyék egymás szagát. Az élelmiszerek így tovább maradnak frissek, és nem is száradnak ki.

– Ha úgy érezzük nincs elég hideg a hűtőben, állítsuk magasabbra a kapcsolót.

– A hűtőajtót még rövid időre se hagyjuk nyitva.

– A fagyasztóban, illetve a hűtőszekrény vagy kombinált hűtő fagyasztóterében nem szabad folyadékkal telt üveget tárolni, mert folyadék az üvegben megfagy, és a tágulás miatt az üveg szétreped.


– Amikor a fagyasztótérben a fagyasztórácson már fél centiméter vastag jég van, le kell olvasztani. Évente 1x vagy 2x szükséges ezt megtenni. Első lépésként húzzuk ki a készüléket konnektorból. Az olvasztás gyorsítható, ha forró vízzel teli edényt teszünk a fagyasztórácsra. Léteznek leolvasztó spray-k, de ezekkel óvatosan bánjunk, a keletkező gázok robbanásveszélye miatt. Jó szolgálatot tehet egy (szigorúan kézben tartott) hajszárító is. A jeget kaparni nem szabad, mert megsérülhet a fagyasztórács. A készülék oldalfalán keletkező kisebb jégképződés azonban műanyag eszközzel lekaparható.


További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Klímaváltozás hatása hazánkra

Az éghajlatváltozás nemcsak többletfeladatokat, delehetőségeket is ad a vállalkozások és általában agazdaság szereplői számára – állapítja meg a Gazdaság és Vállalkozáskutató Intézet kutatására...


3+1 tévhit: a légkondicionálókkal kapcsolatos legnagyobb mítoszok

Beköszöntött a nyár, egyre többen nyúlnak a légkondicionáló távirányítójához, hogy kellemessé tegyék otthonuk hőmérsékletét. A klímák megfelelő, egészségünk és pénztárcánk szempontjából is...