Ablaknyitás vagy gépi szellőztetés?

Miután hermetikusan lezártunk minden nyílást, és ezt szakszerűen, jól csináltuk meg, akkor az első télen választani kellett a magasra ugrott páratartalom – ami sokszor elérte a 80-85%-ot is –, vagy a között, hogy nyitva marad bukóra egész télen az ablak. Különben vizesedik a ház, penészesedik a fal.

A bukóra nyitott ablakkal tudjuk tartani általában a 40-60% közti ideális páratartalmat. Ha azt látjuk, hogy 60% alatti páratartalomnál is kiüt a pára, az mindenképpen építészeti probléma, viszont egy normálisan fűtött lakás esetében 70-75% páratartalom felett törvényszerűen megjelenik valahol a páralecsapódás, majd a penész. Azt hihetnénk, hogy mivel nem hűl ki a lakás, így biztosan nem megy ki sok meleg. Ez csak azért van, mert a kazán jól működik, és nem látjuk a gázszámlán a bukóablakra jutó rezsit. Sokan azt mondják ilyenkor, hogy ha választani kell a komfort és a takarékosság között, akkor inkább az előzőt választják, és tudomásul veszik a plusz költséget. Megjegyezzük, akkor teljesen felesleges volt a nyílászárók cseréje.

Mások a megjelenő penészesedés kivédése ellen párátlanító készüléket vesznek. Ha nem túl jó a szigetelés, akkor részlegesen megoldódik a történet pára tekintetében. Ha nem, akkor jön az elektromos párátlanító. 3-400 W teljesítmény kell egy igazán párás házhoz, ami úgy 20 liter/nap párátlanító teljesítmény névlegesen. Visszajelzések alapján napi 8-10 liter vizet fog meg a készülék egy 70% páratartalom feletti lakásból, de megint csak komoly energia-befektetés árán.

Hatékonyak lehetnek a páratartalom csökkentésében a különböző résszellőzők, páraelszívók is. Lehet az ablakra réseket fúrni és beengedni a friss levegőt, abban a tudatban, hogy ez nem nagyon növeli a fűtésszámlát, de ezzel az erővel meghagyhattuk volna a régi ablakot is. Minek szigeteltünk, ha a hideget beengedjük? Sokszor azonban ez sem elég csak úgy, ha egy központi kis ventilátor kerül a fürdőszobába vagy a WC-be, ami párára bekapcsol és az ablakréseken folyamatosan szívja be a hideget

A lakásszellőzést hajlamosak vagyunk tisztán a párásodás és a penészesedés felől megközelíteni. Ennek jeleit látjuk, ha gond van, kifejezetten kellemetlen tüneteket – penészfoltok, dohos levegő – tapasztalunk. Kevésbé gondolunk arra, hogy a bent lakóknak is folyamatosan szüksége van a friss levegőre. Életfunkcióink nyomán CO2-ben dúsult levegőt lélegzünk ki, melynek hatására folyamatosan nő a lakás széndioxid koncentrációja. A lakásban élők életminőségét alapvetően befolyásolja a megfelelő friss levegő. A rossz levegőjű helyiségekbe lépve néhány perc elteltével kellemetlenül érezzük magunkat. Szaporább lesz a légzésünk, nehezebben vesszük a levegőt, kis idő elteltével fáradtságra, fejfájásra is panaszkodhatunk.

A növekvő széndioxid hatása azonban nem mindig ilyen egyértelmű. Ha például éjszaka lassan elhasználjuk a levegőt, aminek következtében hajnalra egészségtelen szintre nő a CO2 szint, ehhez lassan hozzászokik a szervezet, hiszen egy elhúzódó, nem hirtelen történő állapotváltozás. Reggel nyűgösebbek, fáradtabbak vagyunk, hiszen a szervezetünk nem kapta meg a szükséges oxigén mennyiséget. Este hiába szellőztettünk ki, a hálószobában 6-7 óra alatt elhasználjuk az oxigén dús levegőt, és az éjszaka közepén senki nem kel fel két-háromszor, hogy ablakot nyisson.

Eleve más mennyiségű oxigént használunk fel (és széndioxidot termelünk) a különböző élethelyzetekben. Ez alváskor még a legkevesebb, munka közben már több, egy otthoni sportolás közben még több. Igaz ekkor ott van az ablaknyitás lehetősége, de erről gyakran elfelejtkezünk, nem is esik jól a hideg téli levegő, és egyébként is energiapazarló.

A lakásban elhelyezett különböző elszívók – pl. a fürdőszobai páraelszívók – érzékelik a levegő páratartalmát, és ha az magas, elindul az elszívó motor. A gyakorlatban azonban nincsenek olyan olcsó ventilátorok, amelyek a levegő CO2 tartalmát érzékelnék, és annak magas értékénél automatikusan kapcsolnának. Az érzékelő legtöbbször maga a testünk, bágyadtság, fejfájás, rossz közérzet, de ezt nem mindig azonosítjuk be az elhasználódott levegővel.

A jó megoldást – különösen a fűtési időszakokban, amikor nem lehet egész nap nyitva az ablak jelentős energiapazarlás nélkül – a folyamatos szellőzés jelenti. Még pedig egy gondos számítás alapján méretezett, korszerű gépi szellőztetés. A folyamatos szellőztetést a maga idejében a panelházak központi elszívója is megoldotta, de ez jelentős energiapazarlással járt. A nyílászárók cseréjével pedig a levegő-utánpótlás útját is lezártuk, így a központi elszívó hatékonysága leromlik.

Ha egy lakást, házat energetikailag korszerűsítenek, vagy eleve úgy építettek, akkor ma már nehezen kerülhető el a kornak megfelelő gépi szellőztetés kiépítése. Egy gondosan megtervezett szellőzető rendszer figyelembe veszi a lakás méreteit, elosztását, a lakásban élők számát és a tevékenységeiket is. Egy korszerű rendszer folyamatosan méri a páratartalom mellett a levegő szénmonoxid-tartalmát is, ezen keresztül érzékeli, hogy sokan tartózkodnak otthon, vagy üres a lakás, éppen szobabicikliznek, vagy alszanak a lakók. Egy ilyen rendszerben gondosan ki van számolva, hogy mennyi a lakás frisslevegő igénye maximálisan, és a különböző napszakokban. A szakemberek azt is gondos számítások alapján határozzák meg, hogy hová helyezzék el a befúvó és az elszívó nyílásokat, hogy a lakásban helyiségenként is megfelelő legyen a frisslevegő ellátás.

És akkor itt összeér a megfelelő légellátás és az energetika. Ha a légutánpótlást maximálisan biztosítjuk, de a folyamatos légcsere energiaigényét a fűtőberendezéssel pótoljuk, akkor a rendszerünk egészséges, de pazarló lesz. A két szempontot csak a hőcserélős gépi szellőztető rendszerrel lehet egyszerre kielégíteni. Mégpedig akkor, ha az optimálisan van méretezve; sem nem túl-, sem nem alul méretezve.

Ami fontos, hogy se többet, se kevesebbet ne szellőztessünk, mint amire szükségünk van. Egy nagyjából 120 m2-es háznál 50-190 m3/h levegőre van szükségünk, annak függvényében, hogy épp távol vagyunk-e otthonról, vagy sporttevékenység zajlik, esetleg zuhanyzás, főzés. Arról kell gondoskodni számítások alapján, hogy mindig optimális legyen a légmennyiség. Ha nem akarjuk kapcsolgatni a szellőző berendezést, akkor fel kell szerelni egy CO2 mérőt, ami fokozatmentesen gondoskodik a CO2 szintnek megfelelő légmennyiségről. Páraérzékelő ilyenkor nem is szükséges, mert normál esetben nagyobb a CO2 igény, mint a pára miatti szellőztetési igény.

Ha kellemes levegőt szeretnénk otthonunkban, akkor ne óránként 5-10 percre kapcsoljuk be a szellőző rendszert, mint oly sok esetben hibásan teszik, hanem folyamatosan járassuk. Inkább kevesebb légáram egyenletesen, mint egy-egy huzat időszakosan a nyakunkba. A helyiségekben úgy érdemes elhelyezni a befújási pontokat, hogy az ablak(-ok) közelében legyen, míg az elszívás a szemközti oldalon az ajtónál, vagy az ajtón kívül a folyosón, fürdőszobában, gardróbban. Ha van egy számításunk, aminek révén tudjuk, hogy mekkora teljesítményű berendezésre van szükség, arról is gondoskodni kell, hogy megfelelően szétosszuk a légmennyiséget. Vannak befújt túlnyomásos terek és elszívott depressziós terek. Fontos, hogy mindenhová és mindenkor elegendő friss levegő jusson.

A túlméretezés nehezebben vagy sosem hozza be az árát, az alulméretezés pedig rosszabb minőségű levegőt és energia pazarlást eredményez. Amikor egy hőcserélős levegőztetőre megadják, hogy 70% hatásfokkal hasznosítja a hőt, akkor ez az optimális légszállítására vonatkozik. Ha alulméretezés miatt a készülék állandóan maximumon jár, akkor hatásfoka lényegesen gyengébb lesz. Vannak ugyan jól használható ökörszabályok, de egy levegőztető rendszer létesítéséhez a szakszerű tervezés feltétlenül szükséges.

Egy embernek 30 m³/h friss levegőre van szüksége általában, fokozott aktivitásnál, otthoni edzésnél 40 m³/h körül van ez az érték.

Alvás/pihenés: 17-20 m³/h

Olvasás, tévézés: 20-26 m³/h

Irodai munka: 32-42 m³/h

Házimunka: 55-72 m³/h

Edzés, intenzív sport: 72-90 m³/h