Őszi füvesítés

A kertben szép pázsitot vagy gyepet, a legkedvezőbb nyár végén vagy kora ősszel létesíteni. Így nem éri a friss vetést aszályos meleg és a következő évre igen csak megerősödik. A füvesítési munkákat a terület előkészítésével kell kezdeni. Elsőként a felesleges növényeket és gyomokat kell eltávolítani, majd az egyéb hulladékokat (cserép, műanyag és vas) kell eltávolítani a területről.

Ha nagyon sekély és rossz minőségű a kiszemelt talajunk, akkor érdemes jó minőségű földet, vagy komposztot szétszórni, legalább négyzetméterenként 1-1 vödörnyit. Ha a leendő pázsitunkon átjárás is lesz, akkor célszerű kőlapokat letenni egymástól lépésnyi távolságra, hogy később ne legyen csúnya és kikopott csík a füvön.
Az előkészített területet lehetőleg mélyen ássuk vagy kapáljuk (rotáljuk) fel. Ezután gondosan gereblyézzük el, majd az elgereblyézett talajt tömörítsük. Ehhez alkalmas egy könnyű henger, de ha az nincs, két kisebb deszkadarabot rögzítsünk a lábunkra papucsszerűen. Ezután egymás mellé lépkedve tömöríthetjük a talajt.
Ha ezzel végeztünk, megkezdhetjük a fűmag vetését. Többféle fűmag kapható: pázsitkeverék, nagyobb tűrőképességű fűállomány, sportpályakeverék, úgyhogy ha eldöntöttük melyik a legjobb számunkra, akkor belevághatunk. Bármelyiket is választottuk négyzetméterenként 3-4 gramm elegendő. Túl sok magot nem érdemes elhinteni, mert akkor nem tudnak jól kifejlődni. Az elszórt magot célszerű kb. 1 cm szitált komposztfölddel vagy tőzeggel betakarni. A földet kis lapáttal vagy kézzel szórjuk szét, majd nagyfogú gereblyével kicsit gereblyézzük át. Az elszórt magokat centiméterről-centiméterre haladva a gereblyével finoman ütögessük bele a földbe. Miután mindennel végeztünk, jöhet egy tömörítő hengerezés vagy lapogatás és végül egy alapos beöntözés. Ügyeljünk a beöntözésénél arra, hogy ne keletkezzenek tócsák, különben a fűmagok kimosódnak és egy helyre tömörülnek. A legjobb egy porlasztott vízsugárral való öntözés.
Ezután nincs más dolgunk, mint várni pázsitunk előbukkanását, ami 8-10-12 napon belül be is következik, persze megfelelő permetező öntözések mellett. Ahogy a fűszálak magassága eléri a 10-15 cm-t, kerüljön sor az első nyírásra. A levágott fűdarabokat haladéktalanul gereblyézzük össze, és alaposan öntözzük meg.
Mindezek után hátradőlhetünk a hintaágyunkban, és gyönyörködhetünk a csodás, méregzöld pázsitunkban.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: ősz, füvesítés

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Liwing Wall

Bizonyára mindenki átélte már a lakberendezési szaklapok lapozgatása közben, vagy ismerősök otthonában járva, megpillantva egy különleges nappali kialakítást, egy szép fürdőszobát, hogy ő is pont...


Otthonokosítás utólag

A rádiófrekvenciás és infrás távvezérlők lassan elárasztják otthonunkat. Infrással kapcsoljuk a TV-t, a rádiót, a hifi készüléket, esetleg a klímát, és egyes lámpákat is, de ez utóbbiakat már...