Először is a porzsákok, illetve a szűrők szempontjából. A ma
használt rendszerek közül a vászon porzsák egyszerű és olcsó megoldás, mert
nem kell mindig újat vennünk, ürítés után a régi visszatehető a porszívóba.
Ugyanakkor ez a legkevésbé higiénikus megoldás, mert maga a porzsák ürítése
is koszolódással, porolással jár, de ami a nagyobb baj, a vászonzsák a legfinomabb
porszemcséket és egyéb szennyező anyagokat átengedi, a porszívó egyszerűen visszafújja
a helyiség légterébe. A gép a koszt felszívja, de a finom por visszajön.
A cserélhető, eldobható papír porzsákok részben segítenek ezen a gondon. Ürítésük
sokkal tisztább, hiszen a készülékből kiemelve egyből a kukába dobhatjuk. A
finom porból is sokkal többet kiszűr a papírzsák, mint a vászon, de korántsem
mindent. Ráadásul a papírzsák cseréje pénzbe kerül, olykor nem is kevésbe, újbóli
felhasználásával kísérletezni pedig értelmetlen.
Van egy
lényegesen korszerűbb szűrőmegoldás az előbbieknél, az ún. HEPA szűrő. Ez elvében
és kialakításában is erősen emlékeztet a gépkocsik, motorok légszűrőjére. A
szűrőhatás tekintetében a HEPA szűrő jobb, mint a normál papírszűrő, ugyanakkor
az ürítése és tisztítása korrekten és higiénikusan megoldható, nem cserélni,
hanem üríteni kell. Az egész szűrőház mint egy kis vödör kiemelhető a készülékből,
a kuka fölé vihető, majd az aljának kinyitásával a kosz egyszerűen kiesik belőle.
A kiürített HEPA szűrő vízzel lemosható; a víz miatt ez sem jár nagy porolással,
mert a koszos víz egyszerűen lefolyik a lefolyóban. Néha igényli ugyan az aprólékosabb
tisztítást is, amit szintén a vízcsap alatt, apró kefével tehetünk meg, de erre
nincs szükség minden ürítéskor.
Higiéniai és szűrési szempontból a legtökéletesebbek a vízszűrős porszívók.
Erről a következő oldalon részletesebben is írunk. Most itt inkább azt a gyakori
félreértést szeretnénk tisztázni, amiben ezt a porszívó típust összetévesztik
a takarítógépekkel. Szögezzük tehát le: a vízszűrős porszívó a beszívott levegő
megtisztítására vizet használ. A másik írásunkban részletezett módon a beszívott
nagyobb szemcsés és egészen finom por is fennakad a szűrőként szolgáló víztartályban,
ahonnan piszkos vízként egyszerűen kiönthető.
A takarítógépek (szőnyegtisztító gépek) lényege, hogy víztartályukban tisztítószeres
vizet keverünk be, amelyet munka közben egy vízszivattyú kinyom a szőnyeg, padlószőnyeg
felületére. A szeres víz oldja a szőnyegbe kötött koszt, piszkot, majd a gép
a szennyezett vizet visszaszívja, a benne feloldott kosszal együtt. A takarító
gépbe tehát szintén vizet töltünk, de ez nem szűrőként, hanem oldószerként funkcionál.
Ez a gép kifejezetten szőnyeg és padlószőnyeg tisztítására való. Ha közönséges
porszívóként kívánjuk használni, akkor porzsákot kell rakni bele, és szárazon
kell üzemeltetni. Erre is van mód.
Még egyszer a porszívókról
Múlt év decemberi lapszámunkban részletesen írtunk a porszívókról, mint az egyik legfontosabb háztartási készülékünkről. Olvasóink reakcióiból arra következtettünk, hogy bizonyos fogalmak összekeverednek a felhasználók körében, ezért röviden még egyszer visszatérünk a témára.
További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!
Szólj hozzá a cikkhez!
Be kell jelentkezned,
hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.
ucsaba04 2009-09-12 11:32:45 ajó ablak hőszigetelése (régi fából készültekhez) Tavasszal fa bejárati ajtót cseréltünk (toldós). |
Takarítás, tisztítás
A lakásokban folyamatosan kell takarítani, ez kényszerű tény. A levegőben levő és a berendezésre lerakódó portól a különböző anyagfelületekről eltérő módon lehet hatásosan megszabadulni. Sajnos...
A porszívózás élmény is lehet
A porszívózás természetes része az otthoni takarításnak, egyike azoknak az elkerülhetetlen feladatoknak, amiről a legtöbb embernek a következők jutnak eszébe: cipekedés, ügyetlenkedés,...