Az ételkészítésben is van szerepük

Mosogatótálak

A mosogatást senki nem szereti, csakhogy elkerülni nem, legfeljebb könnyíteni lehet rajta. Az edények megtisztítását általában a mosogató medencében, szerencsésebb esetben pedig a mosogató gépben szokás elvégezni. A mennyiségét persze a könnyen szennyeződött edények gyors elmosásával lehet csökkenteni, de a főzés és főleg az étkezés végére mindig felhalmozódnak a szennyes edények.

Ezért fontos, hogy mekkora a mosogató medencénk befogadó képessége, és az sem mindegy, hogy milyen a kialakítása, hiszen a konyha e berendezési tárgya már az előkészítési munkák során is használatban van. Szerepét ezért a mosogatógép is csak részben veheti át. Lényeges tehát, hogy milyen mosogató medencét szerelünk a konyhai munkapultba, mert egy több funkciót is ellátó, méretes és csepegtetős tál esetenként jelentősen megkönnyíti az étel előkészítési munkáit is.

Mosogatótálak beépítési típusai

A mosogatótálak két csoportba sorolhatók: vannak teletetős- és beépíthető mosogatótálak. A teletetős változatok nem építhetők be (pl. a munkalapokba), ezeket szekrénymodulok tetejére helyezve rögzítik a helyükre, mégpedig a munkapulttal azonos magasságba. Nagy többségükben rozsdamentes krómacélból, az igényesebbek pedig krómnikkelből készülnek. Ez utóbbi egyáltalán nem foltosodik az előzővel ellentétben. A felületük matt, vagy fényesre polírozott és egy vagy kétmedencés, kialakítástól függően csepegtető tálcával is kiegészítettek. Előnyük, hogy teljes felületükön egy anyagból készülnek, és a vízfogó peremek a lemezbe préseltek.
A beépíthető mosogatótálak bármilyen munkapultba felülről, a megfelelő méretűre vágott nyílásba illesztve, alulról rögzítve szerelhetők a pultba. Mostanság pedig az a módi, hogy a mosogatótálat pontosan a kontúrjához igazodóra és olyan mélységűre mart aljazásba illesztve rögzítik, hogy a tál a pulttal egy szintbe kerüljön. Ez a legelőnyösebb megoldás, mivel a mosogatótál pereme nem áll ki a pult síkjából, nincs fuga, ahol a szennyeződés lerakódhatna, így a tisztítása egyszerű és esztétikus is.
Gránit, akril, vagy műgyanta alapú munkalapoknál a mosogatótálakat többnyire alulról szokás felerősíteni. Ilyenkor csak a medence helyét vágják ki, és azt alulról tömítve szerelik a pult alá. A csepptálcát és a záróperemeket pedig a pult anyagából formálják meg. Ezek többnyire rozsdamentes acélból, vagy igényes és költséges anyagból kialakított, az előkészítési funkciókhoz is előnyösen kihasználható, dekoratív mosogatótálak.

Milyen anyagból készülnek?

A nem teletetős mosogatótálak már hagyományosnak mondható anyaga a rozsdamentes acél, amely tartós és higiénikus felületet biztosít az egész tálnak. Manapság azonban egyre kedveltebek a kvarc és akril alapanyagú, anyagukban színezett gyártmányok, amelyeket széles színválasztékuk mellett kellemes tapintás és tartósság jellemez. Ehhez hasonlóak a silgránitmosogatótálak, amelyek 20 % műgyantába ágyazott 80%-nyi gránit örleményből készülnek, és ugyancsak anyagukban színezhetők. Így agránit mosogatók színválasztéka is rendkívül gazdag. Ezek a tálak szinte örökéletűek, rendkívül masszívak, nyom nélkül elviselik a forróságot és kiválóan formázhatók. Bármilyen munkalapba akár szintbe is építhetők, ha a süllyesztékét megfelelően alakítják ki. Új anyagnak mondható a kerámia, amely azonban robosztus anyag, ám nem töredezik, a karcolásokkal szemben is ellenálló és e mellett nagyon szép, elegáns mosogatótálak kialakítását teszi lehetővé.

A mosogatótálak kialakítása

Elhelyezésük szerint egyenes- és sarokba szerelhető típusokat gyártanak. Természetesen az egyenes mosogatók medence elrendezése olyan hogy csak hosszában lehet a munkapultokra erősíteni, 45 fokban elfordítva nem. E célra a sarokba szerelhető mosogatók a megfelelők. Ezek közül azonban csak a szögletes kialakítású típusokat lehet a sarokba szerelni. Az ívesen lekerekítetteket ideális esetekben a hosszú munkapultokba lehet építeni, és ezzel formailag szokatlan és attraktív megjelenést biztosíthatunk az egész pultnak.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Munkapultok és borításuk

A konyha meghatározó felületét a beépített munkalap alkotja. Feladata, hogy az előkészítő és főzési munkáknak megfelelő helyet biztosításon. Ez általában magában foglalja a beépített...


Villamos energia

Vásárlás előtt érdemes alaposan áttanulmányozni az energiacímkéket. Lehetőség szerint válasszuk az olykor kicsit drágább, de hosszú távon költség- és energiatakarékosabb A vagy A+++ osztályú...