A lakossági tüzelés felel a légszennyezettségért

2020-02-07 12:32:59 | Módosítva: 2020-02-07 12:36:00

Nagyrészt a helytelen lakossági tüzelés felel a légszennyezettségért, jelentette ki az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára. A témában tavaly végzett közvélemény-kutatásból az derült ki: az emberek úgy vélik, hogy a szálló por nagyrészt az iparból és a közlekedésből származik. Pedig ezek valójában csak 25 százalékban „felelnek” a légszennyezettségért, nagyobb részt a lakosság okozza a szennyezést. A válaszadók 14 százaléka „bevallotta”, hogy hulladékkal is tüzel, miközben azt jogszabály is tiltja.


A közvélemény-kutatásból az is kiviláglott, hogy az emberek mintegy 25 százaléka szerint a légszennyezettség a legnagyobb környezetvédelmi probléma. A válaszadók úgy értékeltek, a kormánynak figyelemfelhívással, központi kormányzati tájékoztatással kell tennie a helyzet javítása érdekében. Az államtitkár példaként említette a háztartási és a kerti hulladék égetésének tilalmát, de azt is elmondta, hogy farostlemezzel, laminált lapokkal sem szabad tüzelni. A szénnel tüzelők figyelmét pedig arra hívta fel: kerüljék a lignittel való fűtést, az ugyanis különösen veszélyes lehet az egészségre.

A levegő minőségének ellenőrzése

Infrastrukturálisan biztosított. Az Országos Légszennyezettségi Hálózat harminckét városban, 54 automata mérőállomáson méri a levegő minőségét. Ezen felül 138 manuális mérőponttal és 12 mobil mérőautóval végeznek méréseket. Ezek az eredmények nyilvánosak, elérhetők. Az Országos Meteorológiai Szolgálat hamarosan két újabb automata mérőállomással bővíti a hálózatát. Emellett 2020-tól további fejlesztések várhatók, amelyek nyomán még pontosabban meg tudják mondani, milyen légszennyező anyagok találhatók a levegőben. Bár vannak települések, ahol még mindig többszörösen meghaladja a határértéket a légszennyezettség, mind a PM10, mind a PM2,5 országos, éves átlaga csökkenő tendenciát mutat.




További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Fafűtési lehetőségek

A fafűtés reneszánszát éli, elsősorban kedvező ára, másodsorban hangulata miatt. Optimális megoldás, ha a gáz- és a fafűtést egymással kiegészítve használjuk. A fatüzelésnek számos előnye és kevés...


Pellet vagy Multipellet?

A pellet tüzelőanyag készülhet fa fűrészporból, energia növényből (nádfélékből, fűzfélékből, vagy akár gabonafélékből), olajos magvakból (napraforgó, olíva, repce stb.), mezőgazdasági...