Kerti tó, fürdőtó vízminősége

2013-08-30 13:18:54 | Módosítva: 2013-08-30 13:19:49

Egyre többen alakítanak ki olyan kerti tavat, ami némi nyári megmártózásra is lehetőséget ad amellett, hogy a kert dísze, és a párás mikroklíma őrzője. Míg a medencék vízminőségét különféle vegyszerekkel teljesen „életmentesen tartjuk”, addig a kerti tavaknál más szempontok dominálnak. Itt a vízminőséget az élőlények igényei is meghatározzák, a higiéniai elvárások mellett.

Ma már számos olyan alapanyag érhető el, melyek segítségével egyszerűen létrehozhatunk kisebb-nagyobb kerti tavakat, vagy víztározó, öntözést is segítő medencéket. Készíthetünk kerti tavat betonból, vásárolhatunk előre gyártott elemeket, vagy bélelhetjük tavunkat különféle fóliákkal, illetve speciális vízzáró anyagokkal. 


Ha tóépítésen törjük a fejünket érdemes számolnunk azzal, hogy ha lehet minél nagyobb, mélyebb tavat alakítsunk ki, mert ennek költsége nem lesz annyival több, amennyivel többféleképp használhatjuk, mint a kisebb tavacskát. A körülbelül egy méteres, vagy még mélyebb részekkel rendelkező tó alsó vízrétege nem fagy be, így halakat is tarthatunk benne. A díszhalak mellett ebben már megél néhány ponty, így a karácsonyi vacsora igazán friss áruból kerülhet az asztalra. Egy ekkora tó már alkalmas arra is, hogy megmártózzunk benne nyáron, így a kicsivel több ráfordítás megtérül, és inkább mélyebb, komolyabb tavat építsünk, ha már belekezdünk.

A benne élők együttműködése

A kerti tó biológiai egyensúlyához sokféle élőlény együttműködése szükséges – csak úgy, mint a természetben. Tehát halak „csak úgy” nem élnek meg benne, ha nincsenek növények, illetve táplálékállatok. A természetben, állóvizeinkben a vízmélységtől függően zonálisan alkotnak állományokat a vízinövények, azaz bizonyos vízmélység mellett adott növénytársulással találkozhatunk, és a vízmélység változásával változik a növényzet is.


Kertekben is ennek az alapelvnek megfelelően ültetjük a tóba kiválasztott növényeinket. E vízi zónákról már korábbi cikkeinkben szóltunk. A lényeg, hogy egy egyensúlyi állapot alakuljon ki a tavunkban. Legyen elegendő tápláléka a halaknak, de a halak se szaporodjanak túl, mert akkor eltüntetik a vízinövényeket, és ebbe ők is belepusztulhatnak, ha nem avatkozunk bele a kedvezőtlen folyamatba. Az algásodás sem magától következik be. A túl meleg vízben szaporodnak el az algák, ami kedvezőtlen körülményekre utal, hiszen a meleg víz oxigéntartalma csökken, amit a halak is megsínylenek. Ilyenkor levegőztethetjük, vagy friss vízzel részben cserélhetjük a tó vizét, vagy árnyékolással is hűthetjük. Ám ez egy technológiai hibára is visszavezethető, ami utólag már teljesen nem orvosolható. Ha mélyebbre építettük volna a tavat, a nagyobb víztömeg lassabban és kevésbé melegedett volna fel, így az algásodási folyamat sem indult volna be.


A tó karbantartása

Száraz meleg időben az elpárolgott víz állandó pótlására fordítsunk figyelmet. Amennyiben nagyobb halakat tartunk a tóban, akkor rendszeresen etessük őket. A kisebbek egy jól beállt tóban már találnak maguknak elég táplálékot. Ha szükséges gondoskodjunk növényeink tápanyag-utánpótlásáról. Erre tökéletes megoldást nyújtanak a tablettás formában is kapható szabályozott tápanyag-leadású műtrágyák. Amennyiben ezeket túl nagy dózisban alkalmazzuk, az is algásodáshoz vezet! Az agresszívan terjedő, a többit elnyomó növényeket időnként ritkítsuk, mindig maradjon növénnyel nem benőtt nyílt vízfelszín is. Ősszel távolítsuk el a vízbe hullott faleveleket még mielőtt azok a tó fenekére süllyednek, mert bomlásuk csak oxigénhiányt okoz.


A tó vízminőségi mutatói

A víz kémiai minőségét leginkább a kémhatása, a pH értéke jellemzi. A vízi élővilág szempontjából a 6,5-8 közötti érték a megfelelő. A pH értéket mindig azonos napszakban kell mérni, mert napközben jelentősen változik. A legalacsonyabb kora hajnalban és délután éri el a legmagasabb értéket. Az elfogadható ingadozás 1 körüli érték, így az a jó, ha a pH egész nap a két határérték között marad. Hallal is betelepített tó esetében a 8,5 feletti érték azonnali beavatkozást igényel. A legegyszerűbb módszer a részleges vízcsere, de a levegőztetők folyamatos működtetése is segít a pH érték helyreállításában. 


Amennyiben magas a tó napon belüli pH ingadozása, a víz karbonát tartalmát kell megmérni, és szükség esetén emelni, mert ennek függvénye a víz pH tároló kapacitása. Ez megtehető pár darab mészkő elhelyezésével a vízáramlásban.  A kerti tóban az ideális hőmérséklet az évszaknak, napszaknak megfelelő, de nyáron se emelkedjen 20-25 °C tartomány fölé. Utólag az árnyékoláson túl nem sokat tehetünk a túlmelegedés ellen, de a semminél többet ér. Ha előre gondolkodunk, akkor a mélyebbre készített tó, a nagyobb víztömeg miatt kevésbé melegszik fel.

Az oxigén létfontosságú elem az összes vízi élőlény számára. Oxigéncsökkenést okoz a túlzott algásodás, de a hirtelen algakihalás, ezért az algaölő szerek alkalmazása is. A halállomány túlszaporodása, a növényzet csökkenése szintén csökkenti a vízben oldott oxigént. A hőmérséklet emelkedésével pedig csökken a víz oxigén-felvételi képessége. A pótlást a legegyszerűbben oxigéntermelő növények telepítésével, levegőztető pumpa, csobogó vagy szökőkút üzemeltetésével lehet megtenni. 


A nitrogén tartalmú szerves anyagok lebontásakor ammónium-ion és a halakra mérgező ammónia keletkezik. A kettő aránya a víz pH értékének és hőmérsékletének függvénye, magasabb értékeknél nő az ammónia mennyisége, és ezzel a mérgezés veszélye.
Egy beállt kerti tóban a víz ammóniát és nitritet egyáltalán nem tartalmaz. Kisebb térfogatú tavaknál a halak túlszaporodása, túletetése, és a kívülről bekerülő növényi szennyeződés annyira megemelheti a bomló szerves anyagok mennyiségét, hogy a tóban élő baktériumok nem győzik a lebontást. Ilyen esetekben segít a biológiai szűrők alkalmazása, melyek a nitrogénkörforgást felgyorsítják. 

A foszfor a növények fontos tápanyaga, viszont túlzott koncentrációja az algásodás egyik okozója. Az algák a növényzet által nem hasznosított foszfort rendkívül gyorsan képesek felvenni és raktározzák azt. A magas foszforszintet okozhatja a fúrt kútról történő vízfeltöltésnél a talajból bemosódott műtrágya vagy szennyvízmaradék. Amennyiben a tóban számottevő üledék képződött, azt ki kell tisztítani, mert az üledékben a foszfor felhalmozódik. 

Örök probléma: az algásodás

Az algák elszaporodását megakadályozni könnyebb, mint a meglévőket kiirtani. A megelőzésre már a kerti tó tervezésekor gondolni kell. A már említett megfelelő vízmélység kialakítása védi a tavat a nyári túlmelegedéstől, ami szintén az algásodás egyik okozója. Frissen elkészült dísztó esetén az algavirágzás természetes jelenség, melyet a lebegő algák elszaporodása okoz. Az újonnan telepített növények lassan veszik fel a tápanyagot, és a kedvező hatású baktériumok elszaporodásához is idő szükséges. Normális esetben pár hét alatt beáll az egyensúly, és a víz kitisztul. A tisztulási folyamat felgyorsítható indító baktériumkultúrák segítségével. A vízminőség helyreállítása után általában az algásodás is megszűnik. 


Nagymértékű algásodás esetén algaölő szerek alkalmazásával a lebegő és a fonalas algák is kiirthatók. Ahhoz hogy az eredmény tartós legyen nem elég a folyadékot, vagy tablettát a vízbe juttatni és várni. Az algaölés mechanikai szűrés nélkül ritkán vezet tartós eredményre, mert a vízben maradó kiirtott alga bomlásával a jövő alganemzedék táplálékául szolgál. 

A tóvizek kezelése

Első feltöltésnél, vagy nagyobb vízmennyiség pótlásakor szükséges baktériumkultúrát tartalmazó tabletta adagolása. Ez tartalmazza a pótvízből hiányzó baktériumokat, és ez meggyorsítja a biológiai egyensúly kialakulását. A tóiszap eltávolító a benne található speciális, nagy teljesítményű” baktériumok segítségével felgyorsítja a tófenéken összegyűlt szerves hulladék lebomlását. Az oxigénstabilizáló komplex a tó fenekén hat, megakadályozva az élő szervezetek számára veszélyes gázok keletkezését. Segíti a vízinövények fejlődését. A vízkeménység-fokozó szerek emelik a tó vizének karbonát keménységét, stabilizálják a mész-sav egyensúlyt.


A kristálytiszta víz deríti, és ezáltal áttetszővé teszi a zavaros, zöld vizet. A fonalasalga-megsemmisítő maradéktalanul megszűnteti az algákat és meggátolja további növekedésüket. A pH mínusz tabletta gyors megoldás, a túl magas pH érték esetére. Az aktív szén szűrőközegként alkalmazva a tó vizének elszíneződését, és kellemetlen szagok kialakulását akadályozza, illetve szűnteti meg. A tótőzeg csökkenti, és alacsonyan tartja a víz pH értékét. A zeolit ideális szűrőközeg. Mechanikai tisztításon kívül ioncserével vonja ki a vízből az ammóniát.
Mindezekből látható, hogy a jól megtervezett tó magától is egyensúlyban van, de ha valami kedvezőtlen körülmény lép fel, különféle szerekkel, célzott kezelésekkel gyorsan rendbe tehetjük a vízminőséget.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Nagy Z. Róbert


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Kavicsos tó

Bármelyik kert szokatlan és vonzó sajátossága lehet egy, a közepén szökőkútból kilövellő vízsugárral ékesített kavicsos tó, amelyet a rendelkezésre álló terület méretének megfelelően alakíthatunk...


Kerti tavak télen

A kerti tónak számos előnye van. Díszítő értéke mellett párásít, javítja a mikroklímát. Ám télen mélységétől függően merőben más jellegű gondozást igényel, mint klasszikusan a kert többi része,...