Nádtető, zsúptető, kukorica-, és zsindelyfedél

A tetőfedésre használható szálas anyagok ma is nagy mennyiségben állnak rendelkezésre hazánkban. A több száz éves hagyományokat felélesztve nem csak nosztalgiaképp lehet tető-héjazatnak alkalmazni e növényi részeket, hiszen szakszerűen elkészítve számos előnyös tulajdonságuk miatt is helyük van az építőanyagok széles választékában.

Legismertebb a nádtető

Nemcsak hangulatos és szemet gyönyörködtető, hanem épületbiológiai szempontból is jó hatású a náddal fedett tetőszerkezet. Egy 10 centiméter vastag nádpalló 7,5 centiméter vastagságú kőzetgyapot paplan hőszigetelő hatásával egyenértékű. Mivel ennél jóval vastagabb rétegben teszik fel a nádat a tetőre, így hőszigetelő képessége kitűnő. Sokan tűzveszélyessége miatt félnek a nádtetőtől. Ennek a veszélyforrásnak a csökkentésére érdemes villámhárítót felszerelni a tetőre, a héjazathoz pedig égéskésleltető impregnálószereket alkalmazni. Házilag vízüveges permetezéssel és láng-gátló szerekkel való bevonással is csökkenthető a tűzveszély.
A megfelelően elkészített nádtető 35-40 évet is kibír, ám 6-8 évente fel kell újítani. Ennek oka, hogy a nádtető felső 10 centiméteres rétege - mely az időjárás viszontagságainak leginkább ki van téve - folyamatosan tönkremegy, így ezt cserélni kell.
A nádat úgy kell beépíteni, hogy szellőzni tudjon. Ellenkező esetben a kinti-benti hőmérséklet különbségekből adódó páralecsapódásokkor keletkező nedvesség nem tud távozni a szálak közül, és azok ettől korhadásnak indulnak. Lényeges, hogy a náddal borított tető hajlásszöge 35-40°-nál nagyobb szögű legyen, erről ugyanis gyorsan lefolyik a víz. A kisebb szögű tetőknél a víz lefolyása lassabb, emiatt nagyobb esély van a tető beázására.
A tetőfedésre alkalmas nád körülbelül 140 centiméter hosszú, és 4 mm, vagy annál vastagabb. Ennél rövidebb szálakkal nem lehet megfelelő átfedést biztosítani. A nádszálakat 26 cm átmérőjű, azaz nagyjából 85 centiméteres körméretű kévékbe kötik össze lágyhuzal drót segítségével. Egy közepes méretű házhoz valamivel több, mint 1000 kéve nádra van szükség, ami két teherautónyi rakománynak felel meg.
A fedélszék elkészítésekor nem szükséges fűrészelt lécezést kiépíteni, elegendő azt 5-6 centiméter átmérőjű botfákból elkészíteni. A nádkévék egymással fedésben kerülnek fel a tetőre. A nádtető legfontosabb része a gerinc, amelynek nem csak tetszetősnek kell lennie, hanem beázás-mentesnek is. Nádtetőknél a kéményt mindig a gerincen vezessük át.
A nádtető készítését ketten végzik. A tetőn lerakott nádcsomókat régebben gúzzsal, napjainkban dróttal rögzítik. A tetőn kívül álló munkás fekteti le a nádkévét, és egy hosszú fémtűbe főzött drótot ad át a belül álló társának, aki átveszi, megszorítja, majd kívülre visszatűzi a drótot.
Nádlemezt födém készítésére is használhatunk, ebben az esetben 10-20 centiméterenként a kévékbe gömbfákat, vagy erősítő léceket kell bedolgozni. Ezek a nádlemez teherbíró képességét növelik, így az meghajlás nélkül négyzetméterenként akár 150 kilogramm terhet is elbír.
A barkács-áruházakban is kapható nádszövetek rendkívül sokféle módon hasznosíthatók. A nádszálak egymás után vannak dróttal vagy damillal összefűzve úgy, hogy az egymást követő szálak egymáshoz képest el vannak forgatva: egyik szál után fejjel lefelé következik a másik. Ennek köszönhetően egymást követik a vastagabb alsó, és a vékonyabb felső részei a növénynek, így az ebből adódó vastagságbeli különbségek kiegyenlítődnek. Ezek a nádszövetek különböző méretben kaphatók, árnyékolásra, kertben térelválasztásra, takarásra is használhatók.
A nádszövet alkalmas vakolatréteg megtartására is: faszerkezetekre erősítve bakolhatjuk azokat. Régi házak oldalainak szigetelésére is kiváló a nád, a felerősítést követően a kévék itt is tapaszthatók.

Tetőfedés szalmával, kukoricaszárral, zsindellyel

Szigorúan az építés évében aratott szalmát, lehetőleg rozsszalmát érdemes tetőfedésre felhasználni. Zsúptető készítésekor a szalmát gondosan kévébe kell kötni, és erre a célra csak a kaszával vágott hosszú szálú szalma megfelelő. A kéve 25-30 centiméter átmérőjű lesz, aminek a tetőszerkezetre történő rögzítése a nádéval megegyezik.
A rákazlazott szalmafedés legjobb alapanyaga szintén a rozsszalma, ám e módszerrel már a gépi betakarítású gabona, apróbb darabokra vágott szalmája is megfelelő. A zsúptetővel szemben ennek hátránya, hogy nagyobb vastagságban rakva is fennáll a beázás veszélye. Olyan épületfajtákon alkalmazható, ahol ez nem okoz gondot. A rákazlazott szalma olcsóbb a zsúpnál, hiszen itt alapanyagul a gépi betakarítás hulladékának számító szalma is felhasználható.
Ideiglenes takarásra gyakran alkalmazzák a kukoricaszárat, ezt a mezőgazdaságban, nagy mennyiségben rendelkezésre álló mellékterméket. Emellett kisebb mezőgazdasági épületek fedésére is kiváló. Építőlemezek is készülnek belőle sajtolással, csakúgy, mint nádból, szalmából, cirokból. A sajtolással készíthető 5-20 centiméteres kukoricaszár-palló előnye, hogy megfelelő minőségben elkészítve akár járható födém is készíthető belőle.
A faborítású zsindelytetőknek Európában és Észak-Amerikában is nagy hagyományai vannak. A két kontinensen alkalmazott építési megoldások között alapvető különbségek tapasztalhatók. Az öreg kontinensen 6-9 centiméter hosszúságú vékony csíkokra aprítják a fát, az oldalára nútot képezve. Az alapanyag Európában főleg vörösfenyő, erdeifenyő vagy bükk, amelyet füstöléssel, kátrányozással vagy vegyszeres kezeléssel tartósítanak.
Kanadában a zsindelyt cédrusfélékből készítik. E fafajoknak - illóolaj és gyanta tartalmuknak köszönhetően - óriási előnye, hogy felületkezelés nélkül is ellenállnak az időjárás viszontagságainak, a rovarok és farontó gombák kártételének. A cédruszsindely nem repedezik és nem vetemedik. 10-30 centiméter széles darabokat gyártanak belőle, amelyeket dilatációs hézagokkal szerelnek fel. Egyes helyeken a fa jó hőszigetelő tulajdonságait kihasználva nem csak a tetőre, hanem az oldalfalakra felszerelve is alkalmazzák a zsindelyborítást, amelynek élettartama a 100 évet is meghaladhatja.