Az idős kisnyugdíjas vidéki lakása egy szerintünk abnormális távfűtési rendszerre van rákapcsolva. Kertes lakások, lakrészek, bérlakások közös távhő rendszerben működnek egy nagy állami intézménnyel. A távhő szolgáltató által betáplált hőenergiát egyetlen helyen mérik, és négyzetméter arányosan szétosztják az összes érintett között. A melegvíz ellátás ugyanígy történik.
El lehet képzelni, hogy a földben futó 50 éves hő és melegvíz csöveken milyen hatalmas hőveszteség keletkezik. Ennek tükrében már nem is annyira meglepő, hogy a 60 m2-es kis lakás téli fűtésszámlája gyakran meghaladja a 70 ezer forintot. (Vessük össze az 52 ezer forintos nyugdíjjal.)
Ezt a fűtést az önkormányzat számlázza a hő-szolgáltatótól kapott elszámolás szerint. A korábbi rendelet automatikus meghosszabbítása alapján a számlán szerepelnie kellene a szociális alapú távhő támogatásnak. Megjegyezzük, hogy a meghosszabbítás automatikus, az érintetteknek nem kellett külön kérelmet benyújtaniuk.
De nem szerepelt. Sem múlt év szeptemberben, októberben és novemberben sem, majd váratlanul a decemberi számlán megjelent egy árcsökkentő összeg. Folytatásként a januári (71 ezres) számlán újra nem.
A kisnyugdíjast támogató érdeklődésünkre a számlát kibocsátó önkormányzat közölte, hogy ő nem tud mit tenni, a hőszolgáltatótól nem kapott más adatot. A hőszolgáltató közölte, hogy ő sem tud mit tenni, mert a támogatást az Magyar Államkincstár megyei kirendeltségétől kéne kapnia csak így tudják érvényesíteni a számlákban -, de ők sem kaptak adatot az MÁK-tól. Szívós, kitartó telefonálással végül is eljutottunk a MÁK megyei képviseletéig, ahol segítséget ígértek, és valóban néhány nap alatt kiderítették az adminisztratív hiba okát. Intézkedtek, hogy az egész, hosszú láncon végigmenve legalább utólag jóváírják a kisnyugdíjas támogatását. Sajnos ezt csak az effektív hőfogyasztás ellenértékéből lehet, az alapdíjból nem, így lehetséges, hogy ez a fűtési idényben már nem tud teljesülni!
És a tanulság! Az egyik talán az, hogy figyeljük a közmű számláink részleteire is, és ha idősebbeknek ez nehezen megy, akkor kérjenek segítséget. Ha önmaguk nem veszik észre a túlfizetést, akkor talán soha nem derül ki.
A másik inkább emberi szempont. Hogyan állíthatja ki tiszta lelkiismerettel az önkormányzati tisztviselő a hetvenezres számlát egy olyan nyugdíjasnak, akinek a teljes nyugdíja alig haladja meg az ötvenezer forintot miközben tudnia kell, hogy adminisztratív hiba folytán nincs érvényesítve benne a támogatás? Mert tudta!
Jár és jutnia is kell
2011-06-01 18:26:48 | Módosítva: 2011-06-05 13:22:12
Egy olvasónk kálváriája jelzi, hogy a jog szerint járó támogatás is gyakran elmarad talán csak emberi hanyagságból, nemtörődömségből.
További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!
Szólj hozzá a cikkhez!
Be kell jelentkezned,
hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.
Energetikai korszerűsítés: új lakossági program, állami támogatással
Az előzetes hírekről már többször írtunk, de most megszületett a hivatalos bejelentés is; új lakossági épületenergetikai korszerűsítést támogató programot indít a kormány. Az intézkedés nyomán...
Túlfogyaszt-e a távfűtés?
A gáz és áram támogatás új rendszerében a távfűtés kimaradt az átlagon felüli fogyasztást terhelő tarifából. (A legfrissebb pletykák szerint nem egészen!) Egyesek úgy vélik, hogy ez...