Tehát egy vezérlés a napkollektorokhoz, egy másik a gázkazánhoz és a fűtési rendszerhez, majd egy megint másik a fatüzelésű kazánhoz – még ma is általános
szituáció. Már évekkel ezelőtt elindult egy trend az egyedi rendszerek hálózatba szervezésére, integrálására. Köszönhető ez az egyre fejlődő napkollektor vezérlő rendszereknek, melyek képesek voltak ellátni a HMV termelési igényeket vagy fűtési kör vezérlését.
Ma már olyan komplex rendszerek működnek, amelyekben helyi mikro-hálózatban összekötve pl. egy biomassza fűtőközpont kommunikál decentralizált energia felhasználó helyekkel és a hozzájuk tartozó napkollektor egységekkel (CAN bus). A központi biomassza fűtőközpont vezérlése, rendelkezik húsz érzékelő bemenettel, tizenkettő relé kimenettel, melyből kettő változó fordulatszámú szivattyú is lehet. A nagyszámú be- és kimenetek az igények szerint rugalmasan konfigurálhatók.
Egyes rendszerek kapcsolhatók az internethez (WLAN). Ezen keresztül helyhez és időhöz nem kötött rendszermonitoring áll a rendelkezésünkre. A rendszer és
a működési paraméterei megjeleníthetőek egy PC vagy okostelefon (iPhone, BlackBerry) kijelzőjén. Az integrált web interfész lehetővé teszi a belépést a rendszerbe bármely web böngésző használatával.
A hálózathoz LAN és az internethez való csatlakozás egy standard routeren keresztül történik. Az adatokat a különböző szabályzóktól mérési adatgyűjtő fogadja, hogy tárolja és megjelenítse a működési státuszt (hőmérséklet, áramlási sebesség stb.) hosszabb perióduson keresztül is. Ezek az értékek később változtathatók, így javíthatjuk rendszereink tulajdonságát, hatásfokát.
Berke István
okleveles gépészmérnök




%20300%20index.jpg)
Lakásunkban, házunkban vagy közösségi épületeinkben sokszor egyedi rendszerek egymástól függetlenül szabályozzák a fűtést, a használati melegvíz (HMV) készítést, a klímakészüléket vagy a napkollektoros rendszer energiatermelését. Amennyiben vannak ilyenek. Tovább színesíti a képet, amikor a gázkazán mellett – zöld- és költségtakarékossági szempontok hatására – pellet-, fa-, faapríték- stb. üzemelésű második kazán van beépítve. Amikor nincs állandó személyes felügyelet, ami biztosítja a prioritást, az összehangolt működtetést az egyedi vezérlési rendszerek között – ez általában a legritkább esetben sem valósul meg –, tetemes lehet az így összehozott veszteség.
Cikk elejére
