Már a „rossz szándékot” is jelzi

Infra sorompó

2013-02-27 13:34:42 | Módosítva: 2013-03-07 21:28:27

A szokványos épületriasztó rendszerek részben a nyílászárokat védik, másrészt az épületen belül mozgásérzékelőkkel figyelik az illegális behatolókat. Az érzékelő hangriasztást indít, és még jobb esetben távfelügyeleti rendszernek küld jelzést. A riasztás azonban rendszerint csak akkor indul, amikor az első védelmi falon – valamelyik ajtón vagy ablakon – már áthatoltak.

Egyszersmind ez a rendszer gyenge pontja is. Évekkel ezelőtt közvetlen környezetünkben is történt olyan betörés, ahol a távriasztás a védőrács kifeszítése és az ablak betörése – vagyis a tényleges behatolás – után indult, de az a 10 perc, ami a biztonsági ügyelet kiérkezéséig eltelt, elegendő volt a behatolóknak, hogy értékes berendezési tárgyakat összekapkodjanak, és elillanjanak.

A megoldás az lenne, hogy a riasztó már akkor beindulna, amikor a rácsokkal, nyílászárókkal még csak el kezd bajlódni a betörő. Sőt, még jobb lenne, ha már akkor indulna a vészjelzés, amikor még csak a kertben ólálkodik valaki rossz szándékkal. A hangjelzésre valószínűleg vissza is riadna, és könnyebb prédát választana magának. Minderre a legtökéletesebb megoldás az infra sorompó.

Az infra sorompó egy adó-vevő párból áll, természetesen egy komoly rendszer több ilyen adó-vevő egységből épülhet fel. Az adó által kibocsátott láthatatlan infra fényt a vevő érzékeli, és amíg érzékeli, addig a riasztórendszert nyugalomban tartja.

Hasonló infrasorompó működik egy automata kapunál is abból a célból, hogy ha a kapu vonalában valami akadály van – személy vagy gépkocsi -, akkor nem engedi a kaput záródni. A biztonsági riasztóként működő infra sorompónál azonban az adó és a vevő lényegesen nagyobb távolságban – akár 100-200 méterre – van egymástól. Néhány érzékelő párral akár az egész kert behálózható, vagy a kerítésen belül a kerítésvonalak levédhetők.

Nagyon nehezen kikerülhető védőfalat alkot egy-egy térdmagasságban és mellmagasságban felszerelt érzékelő pár. Az adó és vevő egység ilyenkor két-két párból áll, melyeket két infranyaláb, két láthatatlan vonal köt össze. Ez kisebb állatokra nem jelez be, de embernek – különösen, hogy az infra fényt nem látja – gyakorlatilag áthatolhatatlan; a riasztó beindulása nélkül.

Az érzékelő párok igen egyszerűen és gyorsan felszerelhetők valamilyen oszlopra vagy falra. A durva beállításuk egy „célzónyílással” elvégezhető, majd műszerrel lehet a finomhangolást befejezni. A terepviszonyok okozta szinteltérések kiküszöbölésére mind az adó, mind a vevő optikája széles tartományban állítható, akár vízszintes, akár függőleges irányban. Analóg és digitális jelfeldolgozású infra sorompók is léteznek. A digitális változatok különböző frekvencia-tartományokban működhetnek, egy adott területen akár több infrasorompó pár is üzemelhet – egymást keresztezve. Az igények szerint a sorompópárok hatótávolsága változó; nyílván egy 30 méteres hatótávolságú adó-vevő pár olcsóbb, mint a 100 méteres. A beltérben elhelyezett érzékelő pár hatótávolsága akár a duplája lehet a kültérben elhelyezettének; bár a köd, pára, zúzmara, dér, nedvesség nem akadályozza az infrasorompó működését, de az érzékelő-pár hatótávolságát csökkenti.

Az infra sorompót lehet az általános riasztórendszertől elkülönítve is üzemeltetni. Használhatjuk otthon tartózkodáskor, éjszaka úgy, hogy például a belső mozgásérzékelők ki vannak iktatva, de ha a kertben ólálkodik valaki, akkor azt jelzi. Ilyenkor is indíthatja a távriasztót, de a riasztóközpont működhet úgy is, hogy csak a hangjelzést kapcsolja be, vagy kerti reflektorokat gyújt fel; sokszor ez is elegendő a hívatlan vendég távoltartásához. Ugyanakkor, ha a teljes riasztórendszer részeként működik, már az épület megközelítését is érzékeli, és a távriasztást is indítja, akkor a biztonsági szolgálatnak elegendő ideje lesz a betörés helyszínére érni – még az előtt, hogy a betörő az épületbe bejutna.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Lakhatásról, szomszédjogról

Gyenge idegzetűek ne olvassanak statisztikai adatokat – ez jutott eszembe, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy napjainkban, Magyarországon egy átlagos fizetésű embernek 23 évig kell spórolnia ahhoz,...


Pénzfelvétel ATM-ből

Az új jogszabályok szerint 150 ezer forintig mindenki kezelési költség nélkül leveheti fizetését, nyugdíját, egyéb járadékát bankszámlájáról. Ezt jelenleg havonta 2 alkalomra bontva teheti meg,...