Gyommentesítés

A károkozás formái

Gyomnak nevezünk minden olyan növényt és növényi részt (mag, tarack stb.), amely ott nő, ahol jelenléte nem kívánatos. Ez egy elég tág fogalom, így gyomok lehetnek a vadkelésből származó kultúrnövények is. Ilyen például, ha egy búzaföldön a vetés között kikel a napraforgó, amely előző évben volt a területen vetve, és betakarításkor elszórta a magjait. Dísznövények is gyomosíthatnak: a gyöngyvirág, a vérehulló fecskefű, az egynyáriak közül az illatos ternye, sőt fák is vannak – mint a bálványfa – melyek vitalitásukkal, agresszív terjedésükkel uralmuk alá vonhatják az egész kertet, ha nem figyelünk eléggé rájuk.
A gyomok károkozása sokrétű. Térparazitizmusukkal elfoglalják a termőhelyet a kultúrnövények elől. A talaj víz- és tápanyagkészletét is fogyasztják – hasznos növényeink rovására. Jelenlétükkel és életműködéseikkel csökkentik a talajfelszín hőmérsékletét. Elnyomják a haszonnövényeket, árnyékot vetve rájuk csökkentik azok fotoszintézisét, ezzel gátolják fejlődésüket.
Bizonyos gyomok vonzzák termesztett növényeink rovarkártevőit, és kórokozóit. Mások másodlagos anyagcseréjük során olyan vegyületeket bocsátanak ki, melyek gátolják kultúrnövényeink fejlődését. A gyomok akadályozzák a növényeinkkel kapcsolatos munkavégzést – mozogni is nehezebb a gyomos területen –, és a lombjuk a permetlevet is felfogja, amit például zöldségeinknek szánunk. A gyomok szennyezhetik a termést, és a termelés költségeit is megemelik. Ennyi ok bőven elegendő, hogy belássuk: e nemkívánatos zöld betolakodók ellen hatékony védekezési technológiára van szükség.

A gyomok erősségei

Ahhoz, hogy megfelelően tudjunk védekezni a gyomok ellen, érdemes néhány tulajdonságukat megismernünk. Miért van az, hogy egy-egy növénynek mindent megadunk, pátyolgatjuk, és még sem fejlődik rendesen, a gyomok pedig „maguktól” burjánzanak évről-évre? Hazánk leggyakoribb gyomnövényeinek sokkal erőteljesebb a növekedése – a kultúrnövényekhez viszonyítva – csíranövény-korukban, és a regenerálódás fázisában – mondjuk miután lekaszáltuk őket. A tápanyagfelvételük és fotoszintézisük menete élettanilag eltér a legtöbb kultúrnövényétől, és sokkal produktívabb azokénál. Rengeteg magot termelnek, és genetikai változatosságuknak köszönhetően könnyen hozzászoknak a változó körülményekhez. A kultúrnövényeink általában távoli tájakról származnak, a gyomok pedig már régebben alkalmazkodtak az itteni éghajlati – és egyéb viszonyokhoz –, tehát hazai pályán könnyebb nekik…
Vannak köztük trükkös fajok is. A parlagfűn és a gyermekláncfűn is megfigyelhető, hogy alapesetben hosszabb virágszáron, illetve hajtáson képződnek virágaik, majd pedig a termés. Ha rendszeresen kaszáljuk e fajok egyedeit, akkor a talajszinttől néhány centiméterre is képesek virágot bontani – mintegy számítva az újabb kaszálásra. Más gyomok magjaikba különböző mennyiségű csírázást gátló (inhibitor) anyagot raktároznak el. Így lesznek olyan magok, melyek azonnal, néhány hónap múlva, egy év múlva, vagy csak több év múltán lesznek képesek kikelni. A magok egy része így „elfekszik” a földben, és a gyomokat pusztíthatja bármi, még évek múlva is lesz mag a talajban, amely biztosítja a faj egyedeinek utánpótlását az adott helyen.

Gyomok megfékezése és irtása

Egy terület gyomosodását gátolhatjuk helyes agrotechnikai eljárások alkalmazásával is. A vetésváltás a gyomok visszaszorításához is hozzájárul. A tápanyag utánpótlását ne túlozzuk el, és ha lehet, akkor a fejtrágyát a kultúrnövény-tövek köré adagoljuk. A sorközökbe szórt műtrágya hatására ott hamarabb telepednek meg, és gyorsabban fejlődnek a gyomok. Úgy alakítsuk ki a tövek és a sorok távolságát, hogy a növényeinknek elegendő tere maradjon, ám ha túl nagy térközökkel dolgozunk, azzal a gyomok megtelepedésének kedvezünk, „hellyel kínáljuk őket”.
Már a fajtaválasztásánál is gondolhatunk a gyomokra. Ha nagyobb növésű, bokrosabb zöldségfajtákat választunk, akkor azok nagyobb eséllyel veszik fel a küzdelmet, a helyüket bitorolni akaró betolakodókkal szemben.
A gyomirtás mechanikai megoldásai igen eredményesek, de házikerti méretekben munkaigényesek. A jól előkészített vető- vagy palántázó ágyból a gyomokat szedjük ki. Gyomláláskor a nemkívánatos növényeket tövestől próbáljuk kiszedni, és hordjuk el a területről, mert csapadék, vagy öntözés hatására könnyen visszagyökereznek. Ha mégis a kultúrnövényeink között hagyjuk a kihúzott gyomokat, mindenképp győződjünk meg arról, hogy a nap kiszárította-e annyira őket, hogy már nem lesznek képesek újra megeredni.
A gyomirtást tavasszal minél korábban kezdjük el, és a nyár folyamán is rendszeresen ismételjük. Minél kisebb a gyom, annál eredményesebb lesz a munkánk. Soha ne várjuk meg, míg felmagzanak a gyomok, mert akkor az utánpótlással is meggyűlik a bajunk. Tévedés, hogy csak a teljesen érett gyommag a csíraképes, több közülük félig éretten is képes kikelni, miután utóérett.
Ha elkéstünk, és a területen a gyomokon már magok is vannak, akkor kora hajnalban irtsuk ki ezeket, mert az éjszakai párától és a harmattól ekkor még kevésbé szóródik a magjuk. A kapálás az egyéves és efemer gyomok elleni küzdelemben vezethet eredményre. Utóbbiak annyira rövid tenyészidejűek, hogy tavasztól őszig több nemzedékük is végigéli életét, így bánatunkra többször érlelnek magot, rövid időközönként. Ilyen például a tyúkhúr.
Mivel kapáláskor a gyökér, vagy annak egy része a talajban marad, ezért ez évelő gyomok esetében csak időleges megoldás, a bennmaradt gyökérdarabból hamar újra kihajtanak a tövek. Kaszálással a gyomok féken tartása csupán művelés alól kivont területeken alkalmazható. A kaszálás hatására a gyomok egyre alacsonyabban ágaznak el, és ez megvastagodó elágazási pont nehezítheti a következő vágásokat. A művelet előnye azonban, hogy a zavarást, kaszálást nem tűrő gyomok hamarosan eltűnnek a területről, és rendszeres vágás mellett 4-6 év alatt egy gyepszerű, jórészt fűfélékből és az alacsonyan tartást tűrő fajokból (útifüvek, gyermekláncfű, fehér here stb.) álló, zárt, „vadvirágos rét” alakul ki.
A gyomirtásban a biológiai védekezési módok még nem túl elterjedtek. Ezek alapja az adott gyomokban (de a kultúrnövényben nem!) kárt tevő rovarok elszaporítása, illetve a gyomokat megbetegítő kórokozók kijuttatása.

Gyomirtás vegyszerekkel, takarással

Legismertebb módja a gyomirtó-szeres (herbicides) permetezés, vagy a granulált vegyszer talajra szórása. A szerek óriási választéka kapható, így szinte minden igényre találunk megfelelőt.
Vannak totális gyomirtók, ezek minden növényt elpusztítanak, amivel érintkeznek. Vannak azonban szelektív szerek is. Például kétszikű növényekből álló kultúrában alkalmazhatunk egyszikűeket irtó szert, vagy egyszikű növények közül (ilyenek például a fűfélék) kiirthatjuk a kétszikű gyomokat: tehát csak az adott szer szelektivitását kell jól meghatároznunk a védendő és kiirtandó növényfajok ismeretében.
Egyes permetek csak leperzselik a gyomokat, mások felszívódnak, és a gyökeret is kiirtják. A gyomirtó-szer alkalmazásakor, nem elegendő a szer paramétereinek ismerete, a kultúrnövény tűrőképességét is ismernünk kell, ami eltérő fejlettségi fázisokban más- és más. A káposztafélék palántái például érzékenyek e vegyszerekre, ám amikor már megerősödtek, és vízlepergető viaszos bevonatuk összefüggővé vált a leveleken, akkor sokkal kisebb az esélye, hogy helytelen permetezési technikával esetleg kárt teszünk bennük.
A gyomok ellen takarással is védekezhetünk. A szamócánál alkalmazott feketefóliás talajtakarás, zöldségnövények esetén is kivitelezhető. A talajra leterített fekete fóliát csak a kultúrnövények helyén lyukasszuk ki. A kialakított lyuk kör alakú legyen, más (szögekkel rendelkező) alakzatok könnyedén továbbszakadnak szeles időben. A fekete fólia melegen tartja a talaj felszínét, és a víz is nehezebben párolog el az így letakart felszínről. A termés nem szennyeződik be, hiszen a fóliának köszönhetően az eső nem csapja fel a sarat a növényre, és a gyomok is csak a növényeink töve körül tudnak előtörni, ahonnan könnyebb kiirtani azokat, mintha a sorközökben is megjelennének.