Egészséges székek, fotelek

Főnöki irodaszék, nemcsak vezetőknekÜlünk az asztalnál: reggelinél, ebédnél, vacsoránál. Ülünk az autóban, a TV előtt, és sokan még a munkahelyükön is. Bár ez egyénenként nagyon változó – így nehéz megbecsülni – de egy ember élete során körülbelül 10 évet ül (a szó eredeti értelmében). Ebből következik, hogy nem mindegy, hogyan. A munkahelyeken a dolgozók közel 70 százaléka nem helyes testtartással foglal helyet a székén. Ez egyrészt rontja egészségi állapotukat, másrészt az ebből eredő közérzet-romlás egyenes következményeként csökken a munka termelékenysége, hatékonysága.

„Az ülőbútorok olyan magasak legyenek, hogy a térdhajlat megközelítően derékszögben álljon. Ha túl magas a szék, akkor lóg a lábunk. Ebben a pozícióban akadályozott a keringés, ami a láb duzzadásához, zsibbadásához vezet” – avatta be olvasóinkat az ülés anatómiájába Szántó Mária.
Az egészségügyi szakoktató kiemelte: „A háttámla deréktájon domborodjon kissé előre, hogy megtámassza a keresztcsontot. Az is lényeges, hogy a háttámla ne legyen túl messze, azaz ne legyen túl mély ilyen szempontból a szék, vagy fotel. Ellenkező esetben vagy a lábunk van a földön, és a háttámla van kényelmetlenül messze (szinte fekszünk a fotelben), vagy hátra csúszunk, és a támlának dőlünk, de akkor a lábunk lóg.”
Sokoldalúan állítható irodaszék, pihenéshez felhajtható lábtartóvalAz ülőrész ne legyen túl puha, süppedős, de túl kemény sem, ezért érdemes több bútort kipróbálni, és ebből a szempontból a középutat választani. A süppedős ülőhely a gerincet terheli, a keményen pedig kényelmetlen ülni, emiatt sokszor kell pozíciót váltani. Ha már kemény a szék ülőlapja, akkor az első oldala legalább legyen lekerekített, de a lábak vérkeringésének szempontjából ez egyébként is kívánatos.
Az ülőlap teljesen vízszintes legyen, ne lejtsen egyik irányban sem. Az előre lejtő ülőlapon úgy érezzük, mintha lecsúsznánk róla, a támla felé lejtő pedig szintén kényelmetlen, és erről sokkal nehezebb felkelni.
Jó, ha székeknek van karfája, ezen lehet pihentetni a karokat. Különösen igaz ez a munkaszékekre, amelyeken sok időt töltünk. Ezek lehetőleg állítható magasságúak legyenek, és dönthető támlájúak. Fontos, hogy az ülőrészek forgathatók legyenek, a lábak pedig guruljanak, hiszen kényelmetlen egy fix állású székben jobbra-balra nyújtózni az asztal mellett, vagy átrakosgatni, minden alkalommal megemelve a széket, amelynek a lábai még a szőnyegbe is beakadhatnak.
Pihenésre szolgáló fotelekhez érdemes zsámolyt is választani, ami az ülőrésszel közel azonos magasságú legyen. Ezen jól lehet pihentetni a lábakat vízszintesen helyzetben.

Egészségtelen székek, sokasodó problémák

Fotel is, ágy is; betegek számára optimálisAz esetek többségében az okozza a problémát, ha görnyedt háttal ülünk. Ez a hátfájás mellett izomfeszültséget okoz, ami többek között nyak- és fejfájáshoz vezet. A csigolyák között található porcok ülőhelyzetben állandó nyomásnak vannak kitéve, amely jóval nagyobb, mint álló helyzetben.
A székek tervezői a magalkotott tárgy látványa, esztétikuma, használhatósága mellett, az egészségügyi és kényelmi szempontokra is odafigyelnek. Kutatások támasztják alá, hogy legideálisabbak a dinamikus ülést lehetővé tevő székek, amelyek követik a bennük helyet foglaló mozgását. Az ülőke és a háttámla természetesen itt is alátámasztják a derekat és a medencét, ám emellett lehetőség van a támlát 90°-ba állítva dolgozni benne, vagy dönteni a támlát, és így relaxáló helyzetbe dönteni a széket. Praktikus, ha a szék szinkronmozgásra is képes. Ekkor a háttámla és az ülőke egyidejűleg, összehangoltan mozog, így a test alsó része előredőléskor is az eredeti helyzetben marad.
Rugalmas, jól formált műanyag szék, szabadba is kirakhatóA szinkron mechanikájú székben a hátat a háttámla folyamatos nyomja, ezzel gátolva az izmok ernyedését. A háttámla és az ülőke egyszerre követik a test mozgását. Az újabb változatoknál lehetőség van az ellensúly beállítására, a testtömeghez mérten akár 50-125 kilogrammos intervallumig.

Az ideális szék

Néhány dolgot nem árt megnéznünk egy szék kiválasztásakor, hiszen ezek a tulajdonságok jelentősen hozzájárulnak majd kényelmünkhöz. Természetesen más szempontok fontosak egy fotelnél, egy étkezőszéknél, mint egy munkaszéknél. Utóbbival kapcsolatban kell a legtöbb elvárást támasztanunk, hiszen ebben töltjük egyszerre a legtöbb időt. Tehát legyünk szigorúak, és vásárlás előtt teszteljük:

  • Ülőke mérete (szélessége, mélysége) megfelelő-e a leendő használójának, azaz kényelmesen férjünk el benne.
  • Mennyire stabil? Alapvető követelmény, hogy ne lehessen felborulni vele. Legjobbak a munkaszékek közt az ötágú görgős csillaglábakkal ellátott darabok.
  • Háttámla kiképzése kövesse végig a gerincet, formája igazodjon a gerinc vonalához.
  • Az ülőke magassága méreteinkhez igazodjon, még jobb, ha állítható.
  • Az ideális karfák is állítható magasságúak, sőt még oldalra is kihajthatók.
  • Lehetőleg rendelkezzen a szék központi rugóval. Ha hirtelen huppanunk a székbe, az megterheli a gerincet. A központi rugó feladata ennek az ütésnek a csillapítása.
  • Nem elhanyagolandó a szék anyaga, kárpitja. Ezek legyenek esztétikusak és ellenállóak

A főnöki széken kényelmes és egészséges a karfa

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Nagy Z. Róbert

Címkék: szék, fotel

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Ruhafogó a gardróbszekrénybe

A tolóajtós gardróbszekrény ajtaja az akasztós résznél gyakran akadozik a túlságosan kilógó ruhaneműk miatt. A kabátok, zakók válla még bőségesen elfér a szekrény terében, de a kabátujjak már...


Munkaszék szerviz

A kényelmes munkavégzéshez általában az irodai székek, munkaszékek a legalkalmasabbak. Többnyire állítható az ülésmagasságuk, mozgatásukat görgők segítik, és a háttámláik magassága is...