A törpe rózsa

A kinti cserepes, edényes rózsatartás részben helyettesítheti a kinti rózsanevelést. Egyes kerti, nemes rózsák ugyanis elég jól nevelkedhetnek tartóedényben is. A választás a bőséges színválasztékuk miatt is a törperózsákra eshet. A törperózsák elég alacsonyak, ugyanakkor méretükkel ellentétben virágzásuk bőséges.

A törpe vagy miniatűr kínai rózsa tudományos elnevezése Rosa chinensis cv. Rouletii vagy cv. Minima. Alakja, formája eredendően elágazóan bokros, nem csak zömök, de viszonylag tömör is. Nyáron hajtásaik zöld színűek és virágban végződnek. Ősszel viszont elfásodnak és elvesztik leveleiket. Leveleik váltakozva helyezkednek el. Lehetnek fényesek, mattak, simák, ráncosak, világos vagy sötétzöld színűek. Fiatalon, hajtásaikkal együtt jellegzetes vörös színeződésük fényvédelemként szolgál, ugyanis főként tavasszal növényi festékanyagok, (antociánok) halmozódnak fel bennük, hogy védjék a fiatal részeket a napfény perzselő hatásától.
A virágai is aprók, azonban rendszerint hármasával-tízesével együtt már bugavirágzatot alkotnak. Sziromlevelei lehetnek kerekded, ovális, szív- vagy ék alakúak, szélük hullámos vagy rojtos. Virágbimbóinak a formája a sziromlevelek számától függ. Lehet egészen karcsú, kihegyesedő és tojásforma, de szabályos gömb vagy kecses amfora alakú is. A virágainak az alakja, a sziromlevelek számából és állásából is adódóan, ugyancsak jellegzetes. Lehet karcsú, gömbölyded, csillag és szegfű formájú. Virágainak színe a fehértől, valamennyi sárga, rózsaszín és piros árnyalaton át, egészen a liláig terjed. Illatuk a legkellemesebb tulajdonságuk lehet, de sajnos csaknem kivételes. Az illatosak közül a sötét színűeknek erőteljesebb az illatuk, mint a világos színűeknek. A pirosak és a rózsaszínűek a jellegzetes rózsaillat árasztók, egyesek pedig egészen különleges illatúak; többek között narancs-, babér-, méz-, gyöngyvirág-, bors illatot árasztanak. Kötött agyagos talajba ültetettek erősebb illatot bocsátanak ki, mint a könnyű, laza, homokos talajon élők.
Fényigényük kifejezetten nagy, de azért némi árnyékot is elviselnek. Nyáron legalább 5-6 órányi napsütésre van szükségük a zavartalan életműködésükhöz. Ez lehetőleg a délelőtti órákban történjen. Vízigényük is nagy, aránylag sok vizet kívánnak, a megrekedő pangó vízre ugyancsak érzékenyek. Tápanyagigényük is nagy, főleg a kálium igényük jelentős. Mindezek mellett a levegőigényük sem hanyagolható el hangsúlyozva, hogy nem a huzatos helyet, hanem a lombozatukat átjáró gyenge szellőt kedvelik.
Szaporításuk kétféle lehet. Szemzésnél a fejletlen rügyek – úgynevezett szemek – egy kifejezetten életerős vadrózsára, illetve a rózsafaj kisebb-nagyobb méretet már elért magcsemetéjére kerülnek át. Ritkábban alkalmazzák az oltást, amikor a gyökérnyak részével együtt megmaradó gyökérzeten élhet tovább a növény úgynevezett oltványként. A dugvány eredetűek zsenge, egy-két leveles hajtásdugványaik meggyökereztetéséből származnak, virágzásuk kezdetben azonban igen csak szerény.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Dr. Komiszár Lajos

Címkék: törpe, rózsa, törperózsa

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Szobanövénynek hinnénk

Sok olyan virágbolti cserepes növény van, melyek fagyálló kerti növények ugyan, de bizonyos jeles napokkor kaphatók a virágbolti kínálatban is. Ezek - miután elvirágoznak - általában a kukában...


Futó és talajtakaró növények

A futó, kúszó vagy terülő növényeket többféleképpen hasznosíthatjuk kertünkben. Alkalmasak lehetnek talajtakarásra, térelválasztásravagy eltakarandó részek fedésére.