Szomjazó szobanövények az üdülési szezonban

Ha nincs, aki távollétünkben öntözze szobanövényeinket, néhány apró trükk segítségével akkor is átvészelhetik ezeket a „szobai aszályos napokat”. A vízigényesebb növények – különösebb ismeretük nélkül is – kitűnnek a többi közül: leveleik általában vékonyak, száruk hajlékony és öntözés híján melegben hamar lankadni kezdenek. Ezeket az egyedeket minél nagyobb tőzegtartalmú földkeverékbe ültessük, hiszen a tőzeg rendkívül jól tartja a nedvességet.
Tűrőképességük növelése érdekében a cserép alá helyezett tálból alulról öntözzük őket, így gyökereik elrendeződése kedvezőbb lesz a cserépben. Azoknak a példányoknak, amelyek felülről, gyakran kis adagokban kapnak vizet, gyökereik a talajfelszín közelében fognak koncentrálódni, pont ott, ahol leghamarabb kiszárad a föld. Mielőtt elutazunk, az alátét-tálakat cseréljük ki nagyobbra, így több tartalék vizet tudunk hagyni növényeinknek.
A kerámiából készült vízszivárogtatóknak is nagy hasznát vehetjük ilyenkor. Ezeknek kettős szerepük is van. Egyrészt párásabbá teszik a levegőt a növény közvetlen környezetében, melyeknek gázcserenyílásai emiatt kevésbé nyitottak, így kevesebb vizet ad le a növény, és kevesebbet is vesz föl. Másik előnyük, hogy a földbe szúrt részükön folyamatosan szivárog ki a víz, nedvesen tartva a talajt a gyökérzónában.
Balkonládákból többféle olyan típust is vásárolhatunk, amelyek a növény elhelyezésén kívül az öntözésben is segítségünkre vannak. Ilyen például, amelynek az alján vastag filcanyag található. Ez szívja fel a vizet az alátéttálból. Másik ötletes megoldás a balkonláda alján található lyukak elhelyezésén alapul. Ha nem a növénytartó legalján vannak ezek, hanem feljebb néhány centiméterrel a láda oldalán, akkor a láda alsó rétegében megáll a víz, és csak a lyukak fölötti mennyiség távozik el a nyílásokon, a többi a növény rendelkezésére áll.
Párezer forintért kaphatunk már olyan egyszerű, automata szobanövényeket öntöző rendszert, amely a fizika törvényein alapul. A speciális öntözőtesteket körülbelül a gyökérzóna szélére a cserép talajába szúrjuk. Az öntözőtest szelepe amennyiben a talaj nedvességtartalma egy adott szint alá lecsökken, kinyit, nedves talajnál pedig elzár. A biztonságos működés érdekében az öntözőtesteket ne takarja lomb, így a szél szárító hatása – csakúgy mint a virágföldre – a csepegtető testre is hat. A szerkezet 70%-os relatív páratartalom alatt automatikusan utat enged a víznek.
Az öntözőtestet T idomokkal és vékony, lágy polietilén csövekkel kötjük össze, melyet egyszerűen egy vízzel teli hordó oldalába csatlakoztatunk. Ehhez elég egy furatot készíteni, és egy rögzítő hollandival, ellenanyával, tömítővel már kész is van a vízkivételi hely. A rendszer működéséhez minimum 0,05 bar nyomás szükséges. Ez úgy érhető el, ha a hordóba szerelt kivezető cső helye fölött minimálisan 50 centiméterrel magasabban tartjuk a víz szintjét. A vízoszlopnak a nyomása mindaddig biztosítja a növények öntözését, ameddig e félméteres határ alá nem csökken.
Az öntözőtestek elhelyezésére is ügyeljünk, hiszen nem csak a hordóból kivezető csőnél, hanem a legmagasabban elhelyezett cserép talajába szúrt öntözőtestek szintjénél is legalább 50 centiméternél magasabban kell állni a vízszintnek. A vízoszlop nyomása csak akkor érvényesül, ha a tároló hordó nincs légmentesen lezárva. A rendszerrel tápoldatot is kijuttathatunk, de kristályos kiszerelésű műtrágyák alkalmazása előtt végezzünk oldódási próbát, nehogy a szilárdan maradt szemcsék dugulást okozzanak a rendszerben.