Megújuló fatüzelés?

A magyarázatot korábban megírtuk

Ha a jó minőségű, száraz tűzifát korszerű fűtőberendezésben égetjük el, akkor kb. ugyanannyi széndioxid kerül a levegőben, mint amennyit az a fa a teljes életciklusa alatt – az ültetetéstől a kivágásig – megkötött. Ez a logika tökéletesnek tűnik, de a valóságban sok sebből vérzik.

Kezdjük azzal, hogy a CO2 kibocsátás és a megkötés időben nagyon eltérően történik, a szénmonoxid légkörbe kerülése pár óra alatt lezajlik, míg azt a mennyiséget a most ültetett fa 20 év alatt fogja megkötni. Persze, matematikailag mindegy, de a most romló üvegházhatás szempontjából egyáltalán nem. Azzal is baj van, hogy „száraz, jó minőségű tűzifa”! A mindennapi gyakorlatban az elégetett fa csak ritkán száraz, és ritkán jó minőségű. Sokkal jellemzőbb az, hogy a rászorult lakosság mindent eléget, ami ég. Nedves puhafától a bontott építési anyagig minden a kályhába kerül, amit olcsón vagy ingyen meg lehet szerezni. Ezeknek a faanyagoknak (és még jó, ha tényleg csak fa), a fűtőértéke kevés, a károsanyag kibocsátása pedig sokkal magasabb, mint mondjuk a száraz akácfának. Megfelelő tűzifa (maximum 15 százalékos nedvesség tartalmú, erdőgazdálkodásból származó tűzifa, brikett vagy pellet) használatával és a fatüzelésű rendszerek fejlesztésével már rövidtávon is jelentősen javulna a levegőminőség.

A szegényebb rétegeknek jellemzően nincsenek akkora megtakarításaik, hogy több évre elegendő tűzifát szerezzenek be, hogy az kellőképpen kiszáradjon, így elterjedt a vizes fa tüzelése, mely a korom és aromás vegyületek fokozott kibocsátásával jár. Nem egy kereskedő ráadásul a fa vizezésével növeli annak tömegét, hogy több pénzt kérhessen el érte. Részben ezért van az is, hogy valamilyen gyakorisággal a magyar lakosság harmada hulladékot is éget.

És akkor eddig még csak a széndioxid kibocsátás egyensúlyáról beszéltünk, hiszen tudjuk, hogy az üvegházhatásért, a globális felmelegedésért és az egyre érezhetőbb éghajlati szélsőségekért elsősorban ez felelős. A szilárd tüzelőanyagok égetésekor azonban nagy mennyiségű szilárd anyag, szállópor is a levegőbe kerül, ami az üvegházhatást ugyan nem növeli, de annál inkább okoz súlyos megbetegedéseket. A lakossági szilárdtüzelés az egyik legfőbb forrása a magyarországi légszennyezettségnek. Ennek fő okai a rossz minőségű tüzelőanyagok (nedves fa, lignit és hulladékok), a rossz hatásfokú tüzelőberendezések és a hőszigetelés nélküli épületek.

Nagyon sokszor jó minőségű tüzelőberendezésről idehaza nem beszélhetünk. Németországban a német hatóságok zöld utat adtak a Kék Angyal ökocímkének, amellyel a gyártó jelezheti, hogy a kandalló, kályha a szigorú szállópor-kibocsátási határértékeknek megfelel – persze, csak ha a hatósági mérés igazolja ezt. Nálunk azonban igen gyakran elavult vaskályhákban, túlhasznált kandallókban vagy cserépkályhákban ég az éghető anyag, ami különösen terheli a környezeti levegőt. Nem csak a kéményen kívül a levegőt a szabadban, hanem azon a lakáson belül is, ahol a fűtőkészüléket használják.

A hazai levegőminőségben az egyik legnagyobb problémát a kisméretű, PM2,5 szálló por, illetve a magas részecske szennyezés okozza, mely számos betegség kialakulásához hozzájárul. A PM2,5 kibocsátás több mint 80 százalékáért a háztartási szilárdtüzelés (fa, szén, háztartási hulladék) felelős Magyarországon, míg az Európai Unióban ez csak 41 százalék, az egy főre eső átlagos szállópor-kibocsátás pedig a magyarországinak kevesebb, mint harmada. Ráadásul a levegő szennyezettségéről csak korlátozott információink vannak, mivel az automata mérőállomásokat jellemzően nagyobb városokba telepítették, ahol a gázellátás és a távfűtés magasabb arányú, így kisebb a levegő terhelése.

A hazai légszennyezettség jelentős része ugyanakkor „importált” problémát takar, a magyarországi szállópor-koncentráció majdnem 80 százalékát lengyel és román szennyezők bocsátják ki, így hosszú távon nagy szerepe lehet a régiós szinten koordinált szakpolitikának is. Részben ezért, illetve Magyarország medence fekvéséből adódóan fordulhatnak elő itthon extrém légszennyezettségi állapotok is.

Az is tény, hogy a még mindig alacsonyra szorított gázár, és a növekvő tűzifa árak miatt a tűzifa felhasználása az elmúlt években csökkent. A csökkenő háztartási felhasználás ellenére a tűzifa a mai napig a háztartások második legfontosabb energiahordozója a földgáz után, megelőzve a villamos energiát. A háztartások ugyan a 2018-as adatok szerint feleannyi tűzifát használnak hőcélokra, mint amennyi gázt, de még így is az összes energiafelhasználásuk közel negyedét adja a tűzifa. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint hazánkban legalább 900 ezer háztartásban szilárd tüzelőanyaggal fűtenek. Míg például Norvégiában vagy az Egyesült Államokban gyakori, hogy a családok több különböző fűtési rendszerrel is rendelkeznek, és az árak aktuális alakulása függvényében döntenek arról, hogy éppen melyiket használják, Magyarországon a fatüzelés sokkal inkább egyfajta kényszermegoldás.

Mindezeket összegezve kissé csalóka az az elmélet, hogy a fatüzelést csak a széndioxid kibocsátás-megkötés mérlegével ítéljük meg. Mindenféle szilárd tüzelés jelentős légszennyeződést okoz, a széntüzelés, a szemét és egyéb anyagok égetése különösen, de még a fatüzelés is. Nem valószínű, hogy a jövő energiaforrásait ezen a területen kéne keresnünk.