Függönyök sokféle funkcióval

2022-04-15 10:25:53 | Módosítva: 2022-04-15 10:37:37

A függönyök dekorációs célokat szolgálnak, emellett gátolják a belátást, valamint fényt szabályoznak, például sötétítenek, továbbá némelyikük valamennyi szigetelő funkciót is ellát. Napjainkban jóval nagyobb a függönyválaszték, mint pár évtizede, sőt nem csak a klasszikus értelemben vett függönyök közül választhatunk, ha a fenti célokat szeretnénk elérni ablakaink előtt.



A szalagfüggöny függőleges, viszonylag merev textilszalagokból áll, amelyeket különböző állásba forgathatunk: ha lamellái párhuzamosak az ablakkal, akkor teljes takarást nyújtanak, ha merőlegesek, akkor alig zavarják a kilátást, szinte olyanok, mintha ott sem lennének. És e két pozíció között bármilyen köztes állásba is tehetők, amivel a bejutó fény precízen, szinte fokozatmentesen szabályozható.



A sávroló kicsit ellentéte az előbbinek, mert itt a „csíkozásnak” nem függőleges, hanem vízszintes az iránya. A sávroló mintázata úgy van kialakítva, hogy keresztben csíkokra osztja a roletta textilt, melyek váltakozva engedik át a fényt illetve sötétítenek, árnyékolnak. Emiatt egy ilyen szerkezettel a fényáteresztő és a sötétítő függöny funkciói is megoldható. A módszer lényege, hogy a sávroló két anyaga egymás mögött helyezkedik el, és ezeket mozgatással elcsúsztatjuk egymáshoz képest. Egyik állásban fényáteresztőként, míg a másik állásban sötétítőként tud funkcionálni a szerkezet attól függően, hogyan állítjuk egymáshoz képest ezeket a fényáteresztő és fényzáró csíkokat. A felső tengelyükre feltekerhetők, így szellőztetésnél, ablaktisztításnál nincsenek útban. Nagyon sokféle színben, mintázattal és különféle textúrájú textilekből készítik ezeket a rolókat, így igen széles a választékuk.



Még viszonylag kevés helyen lehet találkozni lapfüggönnyel (panelfüggönnyel), pedig modern és minimál stílusú lakásokhoz egyaránt jól illik. Ez gyakorlatilag olyan, mint egy szalagfüggöny, ám nem keskeny csíkokból, hanem jóval szélesebb textil lapokból készül, ezért a mozgatásuk is más jellegű.

A panelek szélessége különböző is lehet, a különböző anyagok, színek is variálhatóak. A textilpanelek között lehetnek sötétítők, vagy különböző mértékben fényáteresztők. Ezeket egymás mögött rögzítjük egyszerűen tépőzárral a tartószerkezeten. A tépőzárnak köszönhetően könnyen le és feltehetők. A különböző lapfüggönyöket egymás mögött tároljuk, és mindig az épp kiválasztottat húzzuk az ablak elé. E típusnak a textilje kifeszítve lóg az ablak előtt, aminek a feszességét az alsó súlyok is eredményezik. Első látásra nem is függönynek tűnik, hanem mintha egy kifeszített textilparaván lenne a nyílászáró előtt, sőt abból több változat is rendelkezésre áll egyszerre.


spagetti függöny érdekes megjelenésével a  modern stílusú otthonok egyik öltöztetője. Sejtelmes, mert kicsit átlátszó, de mégsem teljesen. Több változata van; ilyen például, amikor a zsinórzat szalagszerűen van elrendezve, azaz 10-15 centiméter szélességű spagetti függönyt ugyanennyi szünet követ, és így tovább. Behúzószalaggal normál függönykarnisra akasztható, így hagyományos módon, kézzel, de akár zsinóros mozgatással működtethető. Rúdkarnisra karikákkal is szerelhető, de ringlizett változatban is megvásárolható.


pliszé olyan speciális árnyékoló, amely harmonika-szerűen simul az ablakkeret közé, az üvegfelület elé. Anyaga pliszírozott textília, ami portaszító, ennek köszönhetően könnyen tisztán tartható. Fényáteresztő, vagy sötétítő anyagból is készítik, de a kettő ötvözete is megvásárolható. Alulról felfelé, illetve felülről lefelé is mozgatható a pliszé függöny, aminek köszönhetően eldönthetjük, hogy éppen felülről, vagy alulról ne lássanak be. Árnyékoló hatása azért is kiváló, mert a nap járásának megfelelően szabályozhatjuk mozgatását.

Óriási előnye sokoldalúságában rejlik, lévén nemcsak a szokványos nyílászáróknál, hanem mindenféle egyedi ablakformánál (háromszög, vagy akár kör) egyaránt alkalmazható, és mivel közvetlenül az üvegfelületre szerelik fel, ezért a bukó-nyíló ajtók és ablakok esetén is ideális megoldás. Különböző mintájú, sőt fényvisszaverő anyagból készített változata is van.

Hagyományos függönyök változatosan

Hagyományos függönyöknél az anyagok sokfélesége adja a mintázat és a színek mellett a változatosságot. Ezek között megkülönböztetünk két fő csoportot, a fényáteresztő és sötétítő változatot.


Fényáteresztő függönyök közül az organza lágy, könnyen méretezhető, sokoldalúan felhasználható anyag. Mosás után vasalni kell vagy nedvesen a helyére függesztve magától kisimul. Anyaga poliészter, vannak hímzett változatai is.


A voile (voál) matt fényű, az előbbinél sűrűbb szövésű, fényáteresztő függöny. Korábban pamutból, napjainkban már poliészter alapú műszálból készül. Neve a francia fátyol szóból ered. Egyszerű, könnyed, laza függönyanyagként használják, de a trópusi országokban szúnyoghálóként is találkozhatunk vele.


A batiszt eredetileg lenből, vagy pamutból is szövött, vékony, de az előzőeknél kevésbé áttetsző függönyanyag. Nyers színében, de fehérítve, színezve, és tarkán szőve is találkozhatunk vele. A vidékies, népies stílus jellemző függönyanyaga.


A jacquard (zsakard) függönyök gyakorlatilag a csipkefüggönyöket takarják, népszerűek, mivel a kézzel horgolt függönyök látszatát keltik. Általában fehér színűek, ám van színre fújt mintázott típusuk is. Többnyire poliészter alapú műszálból készül. Nem igényel vasalást, mosás után nedvesen függesztve a súlyánál fogva magától kisimul.


A sable (szablé) a voile-hoz hasonló, de kevésbé fátyolszerű, durvább tapintású anyag, annál kevésbé is gyűrődik.


A sötétítő függöny anyagok minden függönyözési megoldásra alkalmazhatók. Egyaránt felhasználhatjuk normál ráncolt függöny, római roló vagy lapfüggöny készítésére, de ágytakaró és díszpárna is készíthető belőlük. A körülbelül 50 százalékos fényzáró képességű árnyékoló függönyöket nevezzük dekornak, ettől a teljes fényzáró black out textilekig sokféle fényszűrésű anyag kapható. Amennyiben kívül zsaluzia, vagy redőny használatával megoldott a sötétítés, úgy a függönyt elegendő dekorációnak használnunk. A sötétítő függönyök legsötétebbje a black out, ez majdnem teljesen fényzáró, neve is az angol elsötétít szóból ered. Többrétegű anyaga még a legerősebb napfény kizárását is megoldja, fényzáró képessége 98-99 százalék körüli.


A dim out intenzív sötétítő képességgel rendelkező függöny anyag. Ezt a megnevezést a 75 százalék körüli fényzáró képességű függönyanyagokra használjuk. A szatén sötétítő függöny anyagot  inkább selyemként emlegetetjük. Fényes fonalak laza keresztezése kedvelt alapanyag. A taft sötétítő függöny műszálból vagy keverékekből készül. Mivel ez nem részesül puhító utókezelésben, ezért gyűrt hatásúvá válik, ami látványos.

A bejárati ajtók környéke még a legkorszerűbb nyílászárók esetében is hűvösebb, mint a lakás többi része. Az ajtó nyitásával jelentős mennyiségű hő távozik a szabadba, ami anyagi veszteséget is jelent. A fölösleges kiadást csökkenthetjük a bejárati ajtó köré, félkörívben karnisra szerelt vastag filc, vagy posztó szélfogó függöny felszerelésével. Gyakorlatilag ez is sötétítő függöny, de itt nem a sötétítés, hanem a vastagabb anyag hőszigetelő képessége a fontos. A félköríves karnis kialakításának köszönhetően egy kis zsilipszerű részt képez az ajtó előtt, belül, így az itt megrekedő levegő jól hőszigetel, az ajtó nyitásakor pedig hatására csökken a kiáramló hőveszteség.


További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Üvegfólia

Az üvegek fóliázása dekorációs-, biztonsági-, fény- vagy hőátbocsátási szempontok miatt is előnyös lehet. Üvegfólia bármilyen sima, nem mintázott felületre felvihető, így autóüvegeknél éppúgy...


10+1 konyhai ötlet

Néhány kreatív ötlettel egy kicsit átalakíthatjuk konyhánkat. Ezekhez nem szükséges túl nagy összeget elkölteni, és nem kell az egész konyhát kipakolni, felforgatni, mégis megújíthatjuk,...