Tavi praktikák

A parti sáv kialakítása

Egy tó kialakításánál mindenki igyekszik arra törekedni, hogy az minél inkább élethű, természetes hatású legyen. Ennek egyik alapfeltétele, hogy az előre gyártott tómeder, vagy a tófólia anyaga sehol ne lógjon ki, ne látsszon. E mesterséges anyagokat többféleképp leplezhetjük. Amennyiben tófóliával bélelt a tavunk, akkor annak parti részét igyekezzünk minél kisebb lejtésűre kialakítani. Ez azért előnyös, mert így ha kavicsokkal töltjük föl az aljzatot, akkor azok kihozhatók a parti részig. Azonban ha túl nagy a meder szélének meredeksége, akkor a parti részről a kavicsréteg egyszerűen lecsúszik a mélyebb részre, és fedetlenül marad a tófólia: látszik, hogy mesterséges a tó.
Kapható már olyan part menti részre használatos tófólia is, aminek felületére kavicsok vannak "ragasztva", így ez egy kavicsos part látványát adja vissza. Bár ez nem túl olcsó, de jó megoldás. E kavicsos speciális tófóliát a parttól a mederbe olyan mélységig "lógassuk be", ameddig le lehet látni a víz alá. E mélységig elegendő takarni a hagyományos fekete tófóliát. Gondoskodjunk a kavicsos fólia megfelelő rögzítéséről, hogy a víz mozgása ne tudja azt elmozdítani a meder felületéről, ne lebegtesse azt a vízben!

Vásárolhatunk különféle len-szöveteket is, amik szintén jól mutatnak, ám szerves anyaguk miatt idővel elhasználódnak, lebomlanak. Ezeket is csak be kall lógatni a partról, és rögzíteni kell, így takarva az egyébként kilátszó fóliát.
Ugyancsak jó megoldás, amit a kiemelt peremmel rendelkező előre gyártott medrek esetén is alkalmazhatunk, hogy a partra, közvetlenül a tó mellé olyan mocsári vagy vízi életteret is tűrő növényeket ültetünk, melyek a part talajában gyökereznek, ám ha a vízbe belelógnak az sem árt nekik, azaz bírják az ilyen jellegű vízborítást. Ilyen például a pénzlevelű lizinka, de egyes borostyánokat sem zavarja, ha hajtásaik a vízbe lógnak. E növények alkalmasak arra, hogy belógva a vízre, eltakarják azt a parti részt, ahol a meder anyaga kilátszik.

A szervesanyag-tartalomról

A vízben lebegve élő, tehát nem a mederben gyökerező növények (vízi jácint, békalencse, rucaöröm, vízi saláta stb.), lévén, hogy gyökerük is a vízben lebeg, onnan kell felvegyék a számukra szükséges tápanyagokat. Ahhoz, hogy ezek a növények jól érezzék magukat a vízben, megfelelő tápanyagokat kell számukra biztosítani. Ez azonban kettős dolog. E tápanyagok szükségesek a lebegve élő növények ellátásához, ám ha magas a vízben oldott tápanyag tartalom, az kedvez az algásodásnak is. Tehát itt két egymással ellentétes dolgot kell valahogy harmonizálnunk.

Több lehetőség is van az egyensúly kialakítására. Az algásodásnak kedvez, ha a víz állóvíz, és magasabb a hőmérséklete. Tehát egyik lehetőség, hogy a vizet mozgatjuk (kis szivattyú, szökőkút adapterrel), vagy a napi öntözéskor mindig teszünk friss vizet a tóba is (ez csak kisebb űrtartalmú tavaknál járható út), ezzel rendszeresen hűtve a víz hőmérsékletét.
Mivel e lebegő növények általában az állóvizet kedvelik, ezért próbáljuk meg úgy elhelyezni őket, hogy a legkevésbé mozgó vizű részen legyenek a tóban.
Másik talán jobb és egyszerűbben kivitelezhető lehetőség az, ha a tó mellé készítünk még egy, vagy több kis "tavat", aminek nyugodtan lehet nagy a szerves anyag tartalma, azzal nem rontjuk nagyobb tó vízminőségét, hiszen nincs összeköttetés közöttük. Ebbe tehetünk tőzeget, feltöltjük vízzel, és "beleültetjük" e növényeket. A nagy tóval való harmonikus látványbeli összeköttetést növénybeültetésekkel oldhatjuk meg, a cél hogy úgy tűnjön: egy tó van, melynek a mocsaras része a kisebb tó.

Ideális mélység

A mélységnek és a tó űrtartalmának több szempontból is fontos a szerepe. A mélység főleg akkor lényeges, ha halakat is tartunk benne, melyeket ott szeretnénk átteleltetni. Általában 80-100 centiméter az a mélység, aminél nem kell attól tartani, hogy teljesen átfagy a víz télen, így halaink elpusztulnak.
Kisebb mélységnél is van lehetőség a teljes átfagyást megakadályozni, ilyen például a víz mozgatása. Mint ahogy a természetes folyóvizek sem képesek teljes mélységükben befagyni, ha egy kis szivattyús szökőkút beszerelésével télen is mozgatjuk tavunk vizét, akkor kisebb medermélység esetén is elkerülhetjük a teljes keresztmetszetében történő átfagyást.

Vízinövény imitátorok

Amennyiben a tó köré mocsári növényeket ültetünk be, azok rendszeres öntözéséről gondoskodnunk kell. A tóban lévő vízinövények számára a víz elszivárgását a tófólia akadályozza meg, a parti részen azonban könnyen kiszárad a talaj. Egy természetes tónál más a helyzet, hiszen ott a parti rész talaja is állandóan nedves, a tóból kiszivárgó víz miatt. Egy kerti tónál azonban a tófólia teljesen izolálja a medret a parti résztől.
Tehát amennyiben nem tudjuk a parti rész vízellátását folyamatosan és egyenletesen biztosítani, akkor oda nem érdemes mocsári, vagy egyébként vízpartokon élő növényeket ültetni. Helyettük szóba jöhetnek a vízi-, vízparti növények imitátorai. Ezek olyan növények, amelyek megjelenésükben hasonlítanak a parti növényekre, ám bírják a szárazságot is.
Ilyenek a sás-szerű megjelenésű sásliliomok (Hemerocallis sp.) és a díszfüvek között is sok olyat találunk, amik hasonlítanak a vízi életterek növényeire, ám ezek mégis szárazságtűrők.

A biológiai egyensúly fenntartása

Egy természetes életközösségben is a természet előbb utóbb egyensúlyi helyzet elérésére törekszik. Ez azt jelenti, hogy egy adott méretű tó meghatározott mennyiségű, zöldtömegű növényt tud eltartani. Ez pedig meghatározza majd a benne élő állatok számát, faji összetételét is.

A vízicsigák jó hatással vannak az algák visszafogásában, hiszen a mederről, tófóliáról is elfogyasztják a rájuk rakódott algákat. Amikor már a vízinövények leveleit kezdik el csipkézve megrágni, az jelzés, hogy több csiga van már a tóban, mint azt a biológiai egyensúly fenntartása indokolná.
Halak esetén is, ha csak pár példányt rakunk be, kezdetben hamarosan szaporodni kezdenek - amennyiben megfelelőek számukra az ott uralkodó környezeti és egyéb tényezők: víz mennyisége, hőmérséklete, oxigénellátottsága... Ám az egyedszám amint eléri azt a mennyiséget, amit a tó képes eltartani, már nem fognak tovább sokasodni halaink.
A tó biológiai eltartó képességét kis mértékben tudjuk csak befolyásolni. Ilyen mód például a mozgatott, csörgedeztetett víz, ami oxigént is visz a vízbe a levegőből, így növelve annak oldott oxigéntartalmát. A halak etetése is ezt az egyensúly megőrző célt szolgálja, hiszen egy természetes tóban senki nem eteti a halakat. Egy kertiben azonban kevesebb élelem termelődik számukra természetes úton, ezért szükséges a kiegészítés. A túletetés is káros azonban, mert az el nem fogyasztott táplálék hamar megromlik, és rontja a vízminőséget.