Égéstermék elvezetési lehetőségek

A differenciálás itt azonban még nem ér véget, mert az úgynevezett kondenzációs működésű készülékek más tüzeléstechnikai felépítéssel rendelkeznek, mint „turbós/parapetes” társaik. Hasonlóság így ezeknél a hőtermelőknél alapvetően csak az égéstermék elvezetésekben van, ahol más csővezeték anyagminőséggel, illetve alkalmazható csőhosszúságokkal kell számolnunk. Melyek tehát ezek a főbb alternatívák?

Koncentrikus rendszerek

Családi házak zárt égésterű készülékeinél ez a legegyszerűbb és gyakran legkézenfekvőbb égéstermék elvezetési mód („cső a csőben” rendszer), de még társasházi lakásokban sem ritka az alkalmazásuk. Előnye, hogy egy új építésű családi ház esetén egyszerűen, illetve viszonylag olcsón oldható meg az égéshez szükséges frisslevegő ellátás, valamint a keletkező égéstermék elvezetés, mert egyetlen – egymáshoz képest koncentrikusan elhelyezkedő – csővezetéket kell a födémen, valamint a cserépfedésen keresztül függőlegesen kivezetni. Ennek köszönhetően a zárt égésterű fűtőkészülék – önmagában – nem igényel külön épített kéményt, a gázkészülékkel együtt tanúsított égéstermék elvezető elemek esetén pedig szükségtelen külön hő- és áramlástechnikai számítást végezni. Jelen esetben szándékosan utalunk a függőleges égéstermék elvezetésre, mert bár létezik ennek vízszintes rendszere is (oldalfali égéstermék elvezetés), ez azonban több szempontból körülményes (a kitorkolási pont előírt távolságának betartása a szomszédos telekhatártól és a környező nyílászárók elhelyezkedése), illetve nem is nagyon ajánlott (esztétikai, építészeti kritériumok stb.).

A koncentrikus rendszernél a beszívott levegő – a belső füstgázcső hőátadása miatt – kismértékben előmelegíthető, a kémény tömörsége pedig – füstgázelemző műszer segítségével – viszonylag könnyen ellenőrizhető. A minimális mértékű tömítetlenség nem okoz még életveszélyes állapotot, mert a levegő oldalon visszaszívott égéstermék újból eltüzelhető. Hátránya, hogy a duplafalú csőrendszer miatt a fajlagos anyagköltség magasabb, a kiépíthető égéstermék elvezető rendszer hosszúsága pedig rövidebb a többi égéstermék elvezetési módhoz képest. A gyári égéstermék elvezető elemekből összeállított rendszer azonban esztétikus, így a szinterezett fehér vezetékek harmonikusan illeszkednek a lakókörnyezetbe.

Ez az égéstermék elvezetési mód – helyes telepítés esetén – abszolút biztonságos, mert a belső tokos csőkötés, valamint a légoldali csővezetékek összecsavarozása vagy bilincsekkel történő rögzítése megakadályozza az égéstermék elvezető elemek szétcsúszását. A koncentrikus elvezetés tehát a viszonylag rövid, de költséghatékony égéstermék rendszerek egyik leggyakrabban használt típusa.

Kéményaknás rendszerek

A kéményaknás égéstermék elvezetés a koncentrikus rendszerek „rokona”, azonban mégis más: a frisslevegő ellátás egy már meglévő aknán keresztül történik, amelyen belül helyezkedik el a meghatározott átmérőjű, illetve anyagminőségű füstgázcső. Ehhez kapcsolódik a gázkészülék és a kémény között a koncentrikus csatlakozó cső. Jelen esetben a frisslevegő cső nagy része tehát maga a kürtő (régi kémény vagy légakna), illetve az akna fala és az égéstermék elvezető cső közötti szabad légkeresztmetszet.

A légellátást szolgáló akna belső keresztmetszete jóval nagyobb, mint a hagyományos koncentrikus rendszerek esetén, így ennek köszönhetően hosszabb égéstermék elvezető rendszerek telepíthetők. Természetesen az alkalmazható teljes hosszúságba bele kell venni a koncentrikus bekötő szakaszt is, amit lehetőleg minél kevesebb iránytöréssel célszerű telepíteni. Óriási előnye ennek a megoldásnak, hogy a korábban gravitációs égéstermék elvezetésre használt kémény – pl.: készülékcsere esetén – légellátási célokra a későbbiekben is használható (ehhez persze megfelelő kéményállag szükséges), ahol a kürtőn belül távtartó elemek központosítják a belső füstgázcsőt. Az akna fedelére légbeszívásra is alkalmas, a kürtőt lezáró kéménykúpot, a koncentrikus szakasz füstcsövének függőleges bekötésére pedig egy úgynevezett talpas könyököt kell telepíteni (ennek támasztó sínje a kürtőben fekszi fel).

Ez az égéstermék elvezetési mód a telepítés után – a rendszer megfelelő tömörségének ellenőrzése érdekében – kéményseprői műszeres mérést (nyomáspróba), valamint átvételt igényel. A kéménykürtőben elhelyezett füstgázcső túlzott lehűlésének elkerülése érdekében korlátozott a „hideg szakaszban” vezetett csővezeték hossza, a függőleges csővezeték tisztíthatósága pedig gyakran külön betekintő nyílást igényel. A kürtő és a gázkészülék közötti koncentrikus csővezetékek összekötése a „cső a csőben” rendszerrel teljesen analóg módon történik, azonban itt is biztosítani kell az ellenőrizhetőséget. A kéményaknás rendszer alapvetően a társasházi fűtéskorszerűsítések esetén jön szóba, nem ritka azonban a családi házas alkalmazás sem. Előnye, hogy a meglévő gravitációs kémény felhasználásával esztétikus égéstermék elvezető rendszer telepíthető (akár flexibilis elemekkel is), így egyetlen igazi hátránya, hogy a kürtő fala – állapot és kialakítás függvényében – gyakran utólagos bélelést igényel.

Osztott égéstermék elvezető rendszerek

Nagyon gyakran és viszonylag egyszerűen alkalmazható égéstermék elvezetési mód, ennél a megoldásnál azonban különválik a frisslevegő, illetve az égéstermék elvezető cső. A füstgázcső – a kéményaknás rendszerekkel teljesen analóg módon – a meglévő kéménybe fűzhető, itt azonban nem kritérium a béléscső. Ezt a megoldást tehát elsősorban ott alkalmazzák, ahol a gravitációs kémény felújítása számottevő járulékos költségekkel jár. A füstgázcső kéménykürtőben történő elvezetésével kapcsolatban alapvetően ugyanazok a kritériumok érvényesek, mint a kéményaknás rendszernél, itt azonban a készülék és a kémény közötti szakasz is egy önálló füstgázcső, amely gyakran lakótérben található, így idővel számolni kell a belső tömítés elhasználódásából adódó tömítetlenségre, illetve füstgázkilépésre. Ezen kívül ennél az alkalmazásnál nem elég csupán a kapcsolódó csővezetékeket tokos kötéssel telepíteni, hanem az esetleges dilatáció vagy mechanikus sérülés ellen a falon/mennyezeten csőbilinccsel is rögzíteni kell.

A frisslevegő ellátás külön csővezetéken jön létre, az adott gyártó előírásainak megfelelően, ahol a légbeszívás külső térből, oldalfalon vagy légaknán keresztül történik. Nagyon sok esetben a frisslevegő cső hossza több méter is lehet, így hideg téli napokon – belső szigetelés hiányában – páralecsapódás léphet fel, amelyet minden esetben el kell kerülni. Bizonyos, hagyományos működésű, zárt égésterű gázkészülék típusoknál a „telibe szívott” hideg levegő a készüléken belül nem kívánt égéstermék kondenzációt okoz, ami sokszor készülék leállást, szélsőséges esetben jelentős készülék kárt okoz. A nem kívánt kondenzáció a hosszú füstgázcső vezetékek esetén is kerülendő, mert kemény téli hidegben a kitorkolási pont lefagyhat, illetve az áramlás is kritikus lehet.

Osztott rendszereknél – és hagyományos működésű, zárt égésterű készülékeknél – kivétel nélkül szükség van a kondenzvíz gyűjtő beépítésére, amellyel viszonylag könnyen elkerülhető a nem várt készülékkár, valamint csökkenthető a hibára történő leállások száma. Előnye ennek az égéstermék elvezetési módnak, hogy viszonylag könnyen telepíthető és nagyobb távolságok áthidalására képes (levegő és égéstermék elvezetés). A kéménnyel kapcsolatban nincsenek különleges elvárások (természetesen ez a rendszer is kéményseprői ellenőrzést, valamint átvételt igényel). Hátránya, hogy gyakran nem túlzottan esztétikus, telepítése pedig sokszor jelentős vésési és átalakítási munkát igényel.