Nap ellen

Napraforgó

A képeinken látható napellenző eredetileg Svájcból származik, Magyarországra idén került. Tulajdonképpen érdekes formájára, illetve szerkezetére figyeltünk fel, különösen akkor, amikor egy kiugró házsarokra felszerelve láttuk, de sík falfelületre ugyanúgy felszerelhető.

Vázszerkezete 3 m-es kinyúlásig (sugárig) 30x40 mm-es alumínium zártszelvény, e felett - egészen 6 m-ig - zártszelvényű acél. A karok számától függően 30°-os körcikktől egészen a teljes körig kialakítható a napellenző, a legáltalánosabb alapformák azonban a 90°-os (ehhez 4 kar szükséges), a 180°-os és a 270° (ehhez már 9 kar kell).
Az érdekesség persze nem ebben van, hanem a középső csuklókialakításban, amelynek segítségével a "NAPRAFORGÓ" fantázianevű árnyékoló összecsukható. Kör alakú napellenzőben ilyen megoldást még nem láttunk. Használaton kívül, vagy szeles, vihargyanús időben a mozgó karra erősített rúd segítségével az összes kar a fixen rögzített legszélsőre csukható rá, a ponyva pedig egy gumikötéllel rögzíthető.
Mivel minden napellenző viszonylag nagy felületű, még enyhe szélben is nagy erők ébrednek rajta. Nem kicsi azonban a terhelés önmagától a szerkezettől sem, hiszen még a 3 m kinyúlású alumínium karok is jókora nyomatékkal akarják elforgatni a rögzítési pontokat, nem beszélve egy 6 m kinyúlású acél kar rendszerről. A stabil rögzítés tehát mindennél fontosabb.
A NAPRAFORGÓ estében erre egy acél lapkonzol szolgál, amelyet külön szerelünk fel a falra, 6 ponton rögzítve. Itt csak a nagy szilárdságú dübeles vagy átmenő csavaros rögzítések jöhetnek szóba; beton falnál acéldübelek, minden más falszerkezetnél injekciós rögzítés (lapunkban erről már korábban írtunk). Az átmenő-csavaros rögzítés gyenge alapú falszerkezetnél, illetve más tartószerkezetnél (acél, fagerenda) lehet megoldás. Ha a fal mindenféle szilárd rögzítésre alkalmatlan, akkor külön rögzítőoszlop vásárolható a napernyőhöz.
Az acél lapkonzolon lévő csapra lehet rászerelni a napellenző komplett szerkezetét. A karok közül a legszélsőt a külső pontján rögzíteni kell a falhoz. Az egész szerkezet erre a fix karra csukható rá. A szerkezet automatikusan létrehozza az 5°-os lejtést, amely a megfelelő vízlefolyást biztosítja.
A NAPRAFORGÓ árnyékoló anyaga hagyományos napellenző ponyva. Impregnált vászon, amely vízálló, vízlepergető, UV stabil, öt évig garantáltan színtartó. Hatvan különféle szín és minta közül választható ki. Információink szerint jövőre automatizálható, hajtóműves változata is lesz majd.

A NAPRAFORGÓ megrendelhető, ill. megvásárolható:

Rolltex Kft., 1165 Budapest, Demeter u. 3.
Telefon: 407-1056,  Fax: 401-0228

Benis Kft., 1163 Budapest, Veres P. u. 21/B.
Telefon: 402-1000,  Fax: 402-1002

Gara-H Kft., Telefon/fax: 466-6751

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Biztonságban kötöttségek nélkül

A Protexial io vezeték nélküli riasztó a jövő technológiája - a Somfy io-homecontrol rendszerhez csatlakoztatva együttműködik a Somfy árnyékoló- és világításvezérléssel, illetve olyan neves cégek...


Vidella rolók

A VIDELLA rolók rendkívül széles típus és színválasztékkal egyedülálló módon minden igényt kielégítenek. Tegye egyedivé lakását az innovatív, különleges VIDELLA rolókkal, melyekkel nem csak az...